Hamarosan érkezik az ősz. Mondjuk reggelente már mutatja magát, néha már hűvösebb, esősebb, borúsabb, de délután még a törtető nyár elnyomja. Nekem speciel elég volt a nyárból.
Idei évem a változásokról szól, ezért aztán igazán jó néven venném ha az évszak is változna már. Lassan negyedik hónapja dolgozom az új munkahelyemen. Szeretem, tetszik amit csinálok, és elképesztő mennyi szeretettel teli ember vesz körül. Új ismeretségek, új barátságok, új élmények. Amikor csak úgy kapok egy ölelést, vagy beszélgetünk el komolyan, és komolytalanul. Elindult a délutános műszak is. "Ezer év" után voltam délutános a héten. Egyszerre volt izgalmas, nyugis, és végül is gyorsan elszaladt ez az első hét. Ja és persze kényelmes is. Így gond nélkül tudtam reggel iskolába kísérni Danit, apa meg ment érte délután. Így osszuk fel egymás között -egyikünk viszi, a másikunk hozza haza. Ezért kényelmes, az hogy apával csak hétvégén találkozunk az már nem annyira, de erre van az a csúnya és gonosz telefon.
Az iskola. Izgalommal kezdte meg Dani szeptember egyedikén a sulis napot. Még egy picinykét a mécses is eltőrt. Ezen sem csodálkozom, hiszen a kezdeti izgalom, és első napi zűrzavar nyomta rá a bélyegét a hangulatra, ami könnyek formájában adott aztán kis nyugalmat. Amikor megannyi gyerek szülővel bevonult az iskola aulájába, és mindenki egyszerre nem tudott semmit, és egyszerre mondta a magáét, ez okozott akkora káoszt, hogy csak néztem ki a fejemből, hogy jól van ez így szervezve?? Nem volt. Ebben a katyvaszban kellett a két elsős tanárnéninek megtalálni a hozzá tartozó gyerekeket. Minden elismerésem az övüké, én fogtam volna a névsorom papíromat és vagy elhajítom, hogy most tele a f@szom az egésszel, vagy elkiáltom magam, hogy akkor most legyen csend... Nem vagyok rá büszke, de hogy nekem ehhez nem lett volna türelmem az hótziher. Ott állni, és várni a nem tudom mire sem volt egyszerű... nekem. Aztán elindultak az események, gyerekek kettesével sorba rendeződtek ki megszeppenve, ki pityeregve, de kezdett formát ölteni a dolog. Az akkor már osztállyá fejlődött csoportot a tanárnénik kísérték az ünnepség helyszínére az iskola falai közt az udvarra, mi szülők az udvarra mentünk ki egyből. Abba az iskolába jártam én is, ismerem a járást, szóval apával siettünk hátra, hogy lássuk a picinykénket. Azonnal kerestük a szemünkkel hol lehet, de aztán megláttuk a tanárnénijét, hogy ők bizony még nem jöttek ki, várakoznak. Kerestem hol vannak a nagy dobókockák az udvarról, de azokat az idő megette gondolom. Pedig milyen jellegzetes darabja volt a régi kék iskolának, a kék dobókocka, meg a feketén fehér pöttyös dobókocka egymáson. Ma már nincs ott. De hiszem, hogy változások jó dolgokat hoznak magukkal.
Az évnyitó ünnepség elkezdődött. Ünnepi beszédek, köszöntők, és egyszer csak elindultak a megszeppent kis elsősök ki az udvarra, őket nem csak a tanárnénik kísérték, hanem a végzett nyolcadikos diákok álltak mellettük. Minden apró gyerek mellett, egy nagy gyerek, aki már végzett, de akiknek talán akkor és ott eszébe juthatott, amikor őt kísérték ki így elsősnek, és akik életében szintén fontos változás kezdődött, hiszen egy másik suli várta őket, szakmát tanulni, vagy ki mit választott. Érdekes része volt ez az ünnepségnek, megható volt ezt így látni. Mint ahogy azt is, hogy minden nagy adott egy varázsceruzát a kicsiknek.
Az ünnepség után a gyerekek elindultak a terembe, mi szülők pedig eljöttünk a suliból. Teli izgalommal vártuk a delet, amikor mehettünk Daniért.
Az első kezdeti megilletődöttség, pityergés után mosolyogva jött ki az első elsős napról. Kérdezte is mikor mehet újra suliba. Nekem ennél több nem is kellett ahhoz, hogy tudjam, jó lesz ez.
Reggel fél nyolctól, délután négyig van iskolában. Két hete jár suliba, és nagyon tetszik neki. Lettek új barátai, vannak ovis ismerősök, és találkozik a suliban régi ovistársával. Gyűlnek az élmények, vesznek el pulcsik, radírok, van ami elmarad még, de ebbe is belejönnek majd. Most sok zúdult rájuk egyszerre.
Ami végtelen öröm számomra, hogy most az a kisfiú a gyerekem, aki akkor volt amikor az ovit kezdte, itt a régi Micimackó oviban. Aki örömmel ment be a csoportba, aki itthon az ablakból leste az óvónéniket, aki tele volt örömmel. Aztán ezt megváltoztatták, és ami következett koránt sem volt jó, aminek jobban vártam a végét, mint bárminek az életben. De most újra azt érzem jó helyen van. Jó az ami rá vár.
Gyűjtögeti a pirospontokat, és már csillagot is kapott. Azt hiszem az angol lesz a kedvenc órája, mert ovis álma megtanulni amerikul beszélni. Tök jó, hogy ezt ilyen korán kezdik el. A másik amit rendszerint kérdez mikor lesz az a matek. Szereti a számokat, hiszem, hogy kedvence lesz az is. Az úszástól fél, mert nem tud úszni, de mindig elmondom neki éppen ezért van az úszásóra, hogy megtanuljon, én is ott tanultam meg, ja és Balatonon. Jövőre már ő is úszni fog a Balcsiba!
Izgalommal tölt el, hogy megtanul írni, olvasni. Alig hiszem, hogy itt tartunk már.
Jelenleg annak is örülök, hogy üzenőfüzetet használunk, bár működik a Kréta rendszer is. Amit nézegetni, olvasgatni melóban nem fogok tudni. Nincs térerő, így üzeneteket jobbára alig kapom meg. Meg különben is csúnya telefon fúj-fúj. A mindent is tudó szakemberek jól megasszonták nem jó a telefon, éppen csak azon intézzünk mindent is - hogy is van ez akkor?? Neeee, ne válaszoljatok, nem érdekel újabb szakértelem.
Szülinapoztunk is. 7 éves lett Danika. Visszafogott, egyszerű ünnepnapot tartottunk tortával, ajándékkal. Aztán apa is szülinapos lett.
Most minden jó lenne ha az örömből eltűnne az ürüm is.
