Világom

Szép nyári napot Kedves Olvasó! 

A hétvége úgy elillant mint, ahogy a hétvégéknek el kell illanni - hamar, gyorsan. Szombaton még dolgoztam.  Beteges, de jó ezeket a szavakat leírni, kimondani, és még bemenni szombaton dolgozni is jó volt, mert az csak azt jelenti, hogy nem gyógyszeradagolással kellett foglalkoznom, hanem pénzt is tudtam keresni. Mostanában ismerkedem a busszal közlekedéssel melóba, meg haza. Sosem jártam oda busszal, de megszületett a fejemben egy olyan gondolat, hogy ha már lehet venni negyed éves bérletet, akkor veszek, mert Danival is mehetünk ide-oda könnyebb a közlekedés, és ha Api délutános, akkor mi meg csavargunk meg ilyenek. Na kérem. Ebből a negyed évből egy hónap lassan letelik, és Dani annyi volt beteg hogy mindent tudtam volna csak vele csavarogni nem. Így aztán azért hogy kihasználjam ha már vettem, mindenhova is buszozok. Kezdem megkedvelni ezt a tevékenységet. Utoljára sulis koromban buszoztam ennyit. Szombaton volt is egy "emberségből jeles" élményem, és ezt azért is akarom elmesélni, mert szeretném ha tudnátok kritikus szemmel nem csak a rosszat látom meg hanem bizony a jóra is vevő a retinám! 

  Szóval történt, hogy éppen egy adott buszmegállóban álltam, vártam a buszt, előtte lefotóztam a menetrendet, és éppen elmélyülve tanulmányoztam a buszos indulásokat, amikor is két elvetemült külsejű srác dobta le magát a buszemegálló rissz-rossz padjára. (Azért kell negatív észrevétel is, úgy mint a szar pad) Hát nem éreztem biztonságba magam teljes mértékben, mondom csak leverek valahogy kettőt, ha nagyon muszáj lesz, vagy nem tudom 😁 Aztán megérkezett a busz, a két srác felpattant a padról és bár ők közelebb álltak a buszhoz megálltak, és illedelmesen előre engedtek, vagy mert nő vagyok, vagy mert nekik öreg, vagy mindkettő, de ahhoz képest hogy ütős fogásokat gyártottam fejben, leesett az állam, hogy aztaaaaa, de udvarias dolog történik. Meglepődtem mert ez a fajta udvariasság kihaló félben van! Pont ezért büszke vagyok a páromra, hogy tőle bizony annyi udvariasságot kapok hogy csak nahh, és jól esik a lelkemnek.  Ezt tanítgatjuk Daninak is.  

Buszon aztán mosolyogtam egy sort, hogy bakker már megint keménykedtem fejben, pedig a két srác vad kinézete nyúl szívet takart. Kicsit még a remény is felcsillant bennem, hogy valószínű menthető a világ...

Dani volt három napot oviban. Már pirossal X-elem azokat a napokat, amikor nem beteg. Első napon még nehézkesen kezdte, de aztán belejött. Remélem. Azért egyik nap jól megmosolyogtatott. Éppen hazafelé sétáltunk az oviból, issza a kis innivalót, amit mindig viszek magammal neki, egyszer csak azt mondja: "Anya, holnap nagyon sok dolgunk lesz az oviban!" Erre kérdeztem hogy ugyan miféle sok dolog, mivel foglalkozik az oviban, mit csinál, erre mondja "Hát az anyák-napja! De már három valamit csináltunk, minek kell még egy???" Teljesen felháborodott, minek ennyi minden 😁😁 Miután megmosolyogtam a legnagyobb problémáját, elmagyaráztam neki miért kell ügyeskedni neki! Amúgy szeret kreatívkodni, itthon is szoktunk alkotni, most valami biztosan jobban érdekelte volna. Akár egy játék amivel játszott, vagy más foglalkozás. Ha tetszik valami egy gyereknek nyilván azzal akarna naphosszat foglalkozni. Igazából ez örömmel töltött el, mert innen is tudom, hogy akkor leköti magát. Pénteken egészen hazáig egy játékról mesélt amivel a másik csoportban játszott. Nem tudtam rájönni milyen játék volt, pedig lelkesen magyarázta mi volt benne, mivel mit lehetett csinálni, de valami felnőttes olló, meg nem is tudom gyurmaszerű, szóval fogalmam nincs mi lehetett de Daninak tetszett. A felnőttes ollóról nekem valami orvosos játék jutott eszembe, de nem tudom. Mindegy. Olyan megnyugtató volt így hazafelé jönni, és hallgatni az élménybeszámolót! 

Jövőhetünk megint nemszeretem hét lesz, Api megint délutános lesz. Így tudjuk megoldani, hogy elkísérje mamát a vizsgálatokra jövőhéten. Mivel nekem nincs délutános műszak, ezért Api tudott cserélni valakivel, hogy mama mellett legyen valaki. Most a veséje miatt kell menni, meg a hét vége felé varratszedésre.

Nem titok, de nem is akarok belemenni részletesen, mi van mamával, mert csak felcseszem az agyam, hogy doktor néven milyen elszabadult emberek szaladgálnak a világban és van joguk emberekkel azt tenni amit tesznek. Maradjunk annyiban hogy foglalkozás hiányában, nem maradt most már más mint menteni mama lábát, aztán lesz ami lesz, nem vagyok jós, nem tudom előre, hogyan alakul amit csináltak. 

Nekem ez furcsa mert ha csinálok valamit akkor igyekszem jól csinálni, nem vagyok leszarom típus. Tök mindegy mibe fogok bele, arra törekszem, hogy az jó legyen. Ezt az orvosokról, orvoslásról nem igazán lehet elmondani. 

A cicimnél is ez volt. Azért is jutott a dolog odáig ameddig jutott. Tisztelet annak az egy-egy de igen kevés kivételnek, az orvosok közt aki még azon van hogy munkájának megfelelően tegye oda magát. Nem tudom elképzelni, hogy így éljek gondolkodjak. Lennének félig mosott ruhák, meg félkész ebéd, meg tessék-lássék módra elkészült dolgok? Az ilyen ember otthon is ilyen? Vagy otthon legyen tipp-topp minden  a munkája meg szart se ér az úgy jó?

Áh, megint olyanon elmélkedem ami mindegy. Változni nem fog. Nekem meg nem kell mindent is értenem. Régen is voltak sarlatánok, most is azok csak szebben hívják őket. 

Na befejeztem, tényleg. Ma csak szépről akartam írni, és most hogy belejöttem a cinkelésbe, időbe hagyom abba 👍

Szép jó éjszakát 😉

 

fantazmagória

 

Egyszer valamikor régen élt, azon a  bizonyos üveghegyeken is túl, de balra- ahol fa is alig nő, egy Királylány. Egy olyan igazi majdnem csendes, de írásban szófosó, morgó, cinikus, de így is velejéig boldog Királylány. 

Történt már nem egyszer az egyszerű Királylánnyal, hogy egyik napról a másikra felborultak a napjai mert a hétfejű vírusköpő sárkány elkapta a Királylány egy szem, szárszorszépséges csemetéjét. Dúlt-fúlt a Királylány, hogy történhet ez meg ismét pont az ő csemetéjével! Királylány haragra gerjedt és hadat üzent a hétfejű vírusköpő sárkánynak. Faragta a szavakat, hegyezte a körmeit, majd jobb öltelt híján segítségül hívta a gyógyszermaffia ismeretlen kemikáliáit, hogy csemetéjét vissza szerezze a szomszédos objektumban vígan éldegélő, gyerekgyűjtő hétfejű vírusköpő sárkányától.

A királylány egymás után vágta le a hétfejű vírusköpő sárkány fejét, majd gondolta savban is feloldja, mert sok krimiben olvasta már hogy így is lehet, de se kedve, se ideje nem jutott arra, hogy a sárkányon a továbbiakban gondolkodjon. Csemetéje felszabadult, a kínzó takony fogságából, és amikor azt hitte a Királylány, hogy most aztán boldogan együtt szaladnak majd csemetéjével a naplementébe, hirtelen újabb sárkány jött sötét gondolataival. 

Ekkor a Királylány anyukáját vitte magával a gonosz háromfejű sárkány. Ez a sárkány eléggé furcsa volt. Egyik feje nagyobb ostobaságot beszélt mint a másik, vagy a harmadik. Olyan ostoba háromfejű sárkány volt, hogy a Királylány néha csak kapkodta azt az egy szem fejét, hogy most mi a fene is van?! Ez a háromfejű ostoba sárkány még saját magát is összezavarta, és hazudott az egyik fej a másiknak, majd a harmadik fej úgy csinált mintha semmit se tudott volna, így aztán a Királylány, családi összefogásos segítséggel kiszabadította az anyukáját a háromfejű ostoba sárkány kelepcéjéből. 

A Királylány aztán jól belefáradt ezekbe a sárkányos sztorikba, és most jól esne neki egy kiadós pihenés. 

Olyan pihenés, ahol csendbenség van, mert a Királylánynak a fejében annyi zűrzavaros szómenés van, hogy muszáj lenne rendbenséget tenni közöttük. 

Szerencsére jön az este, és hamarosan elcsendesülnek a csemetéjével, és pihenésre hajtják a fejüket, hogy holnap megküzdjenek a szürkehétköznapok sárkányával is ki-ki a maga objektumában...

A történet nyomokban igazságot tartalmaz, csak most nem volt időm részletesen leírni ki milyen mértékben volt szerintem hülye megint, de ami késik nem múlik, és mert mesét olvasni jó, így Kedves Olvasó jól tetted hogy elolvastad az agymenésemet. Tengernyi köszönet érte, és Ti is pihenjetek egy szuperjót, és holnap péntek ezért aztán jó lesz a nap, mert csak.

Sok fejemet kapkodós dolog után tudtam csak jönni pötyögni, de ígérem hamarosan kevésbé fárasztó, és lehangoló poszttal jövök, de most ennyire futotta az időből, gondolatból.

       

Kedvenc idő, időtöltés, cinizmus, meg minden ami ÉN

 

Vízjegyben születtem, szóval ez az esős idő nagyon kedvemre való. Ilyenkor felélénkülök, megjön az életkedvem, és bizony a lelki békém, meg az örömöm akkor lenne igazán egyensúlyban ha még a dörögne is nagyokat. De nem vagyok mohó, majd annak is eljön az ideje, és örömködni fogok rajta-benne akkor. Annak ellenére sem rontódott el a kedvem, hogy ez a hét megint nem úgy alakult ahogy akartam volna hogy alakuljon. Dani olyan náthát szedett össze VALAHOL - igggen kérem szépen, valahol... hagyjuk vajon hol járt, hol töltött el egy hetet nagy kínlódva, hova nem megy a héten megint... Már túl vagyok a "faszomtelevanhogymegintezvan" érzéssel, most kibaszok a hangulatommal, azért se hagyom hogy kedvemet szegje egy trutymákos takonykor, csak azért is élvezni fogom, hogy vagyok, hogy élek, hogy táppénzen vagyok Danival újra. Azért se fogom hagyni, hogy az idegeim ebben menjenek tönkre, hiszen ha ideges vagyok is náthás, meg köhög, és ha nyugodt vagyok is köhög meg takonyol... Nem nyugisabb akkor jobb színben látni a világot, ha már végre oda a nem várt nyár, és esik az eső, jó az illata, nem szállnak a pihék, zöldellnek a fák, nőnek a csócsák (tócsák, de Dani csócsáknak hívja) jól mutatnak a szép színes esernyők a zöldben, amit ablakból figyelünk Danival. Ez a mi udvarunk, lógunk az ablakban, néztük a szabad embereket, és vártuk haza apát a melóból. Azért is örömöt, és jót fogok látni, és kihozni a helyzetből. Minden máson ráérek akkor idegeskedni, ha aktuális lesz, addig meg itthon rekordokat döntünk gyógyszer zabálásból, és nyugodt a szívünk mert a zsepigyár sem fog becsődőlni, belőlünk még bónuszra is jutni fog, nem csak a havi bérekre! 

Örömömet látom abban is hogy bevásároltunk Daninak gyümölcsből, és bár étvágya nem az igazi azért a napi gyümölcsadagot szívesen fogyasztja. Napi banán, eper, és dinnye adagja megvan, és a kis szívem nyugodalommal verdes bennem, mert a napi jót amit tehetek a gyermekemért megtettem. Illetve ez is egy része nahh. 

Éjszakánként szakad csak meg a szívem, mert akkor szenved a kis betegem, mert orra a levegő vételre nem opció, és lassan minden résén meg kell tanulnia levegőt magába juttatni.

Mindenben csak azért is a jót és szépet fogom keresni, ezért aztán hasznosan igyekeztem tölteni az itthon maradós időt. Megdicsértem magam, hogy csillog a budi, a padló, mindenhol kiirtottam a baktéruimok 99,9 %-át, igaz hogy egy kibaszott fillért sem kerestem ma, de legalább tiszta kecóban nem kerestem semmit. Ennek is a jó oldalát néztem, mert bizony vannak olyan fehérnépek, akik szintén nem keresnek semmit, plusz mindenhol ott tanyázik a baktériumok 99,9 %-a! Akkor az én szitum egy kicsit jobb, és ha már jobb akkor nincs ok panaszra! 

Mosógép is kihozta magából a maximumot ma, és ebben is csak az örömömet lelem, mert a szitu ugyan az: semmit sem kerestem, de legalább tiszta ruhában tudjuk ezt tovább csinálni. Nem fantasztikus?? 

Kihasználom a nem keresek semmit időszakot arra, hogy anyu szobáját teszem rendbe, átmosok, törölgetek, virágot babusgatok helyette, még ő gyógyul a kórházban. Erős csaj, végigcsinálja a rá szabottat, mi pedig várjuk haza tiszta kecóval. Ugye, hogy van benne jó?! Holnapi nap nehéz lesz neki, akkor esik át a műtéten, de hisszük, hogy utána már olyan jól lesz, hogy a nem keresős időszakban majd kergetőzünk a tiszta lakásban! 

Nahh jó nem izélek, pedig olyan jól belejöttem. 

Minden cinikus megjegyzés nélkül állíthatom, hogy jobb így. Nyugodt maradtam, és próbálom úgy kezelni ezt a helyzetet, hogy nem fog örökké tartani. Minden olyan időszak amit szarnak éreztem a múltban, már mögöttem van, ennek az időszaknak is az lesz a sorsa. Egyszer majd úgy gondolok ezekre a napokra, hogy "fú de elcseszett időszak volt, de jó hogy vége"! 

Az is nyugtat ebben a helyzetben hogy Api reggeles, így délután nem csak együtt vagyunk, de levált egy kicsit, és adnak lélek illetve idegnyugtató időt. Apa levált a zsepi végéről, ő törölgeti Dani orrát. Mielőtt az agyfasz elvisz, nyugodj le, Dani tud egyedül orrát fújni, nem debil, csak gyerek - szerinte egyet fúj a zsepibe aztán jóvanazúgy, közbe a trutymák töltődik fel fejbe arcba füllbe vagy a tökömtudja hova még! Szóval nyuggoggyál le, azért vagyunk mellette, hogy elmondjuk ezerszer fújd még egyszer, még egyszer, nagyobbat, ez az ügyes vagy, na még egyszer, óh, már két zsepi tele, na még fújjad... stb...végtelenítve... 

Vannak dolgok amiket félek leírni, mert aztán jön ám, hogy óh 5 éves, és nem szaggat még egyedül nokedlit de idióta az anyja - szóval óvatosan bánok a szavakkal. Régen is pont így bántam a Tollkóros ősblogomba. 

Lassan letelik a lélekerősítő időm, befejezem a pötyögést. Még egyet kinézek az ablakon a világra, esik e az örömeső, és belevetem magam a hosszú estébe. 

Azt akartam írni, vigyázz magadra Kedves Olvasó, de ez olyan fenyegetően hangzik... Nem úgy akartam érteni, szóval inkább csak egyszerűen Szép Estét kívánok 👋  

 

Vasárnapi szösszenet

Napsütéses szép vasárnapot kívánok kedves Olvasgató!

Viszonylag korán ébredtem, ezer tennivalóm akadt. Időre, mert mentünk Mamát látogatni a kórházba. Nem tudjuk még meddig lesz fogvatartott, de most még jobb ha ott van, eléggé gyenge. Nem egyszerű megoldani a dolgokat így hogy éppen pont akkor telik le a munkaidőm, amikor a látogatási idő is. Szervezkedtem, meg logikáztam a héten, kivel, hogy, hogyan... 

Utálom hét volt, mert Jani délutános volt. Dani a sok betegség, szünet meg mittudomén mi után kezdte az ovit a héten. Az sem ment egyszerűen. Megszokta itthon, nehezen maradt az oviba, és ha maradt a viselkedése nem egyezett meg azzal a Danival, aki valójában lenni szokott. Hócipője tele volt neki is mindennel. Hazaérve az oviból sem a megszokott légkör várta... Mama kórházba, Apa, és papa dolgozott, én maradtam neki egyedül délutánra. Anyának pedig nincs minden nap arra lehetősége, hogy meló után estig játszi. Így Danit fogtam be hogy segítsen ténykedni. Mit ne mondjak nagyon ügyes kis segítő volt, virágot locsolt, teregetni segített, vagy rakodásban -ilyesmiben ügyeskedett. A hét végre már egészen belejött az oviba is, sokat segített, hogy a barátja is ott volt, eljátszokttak. Addigra már itthon is szuper hangulatban volt, és csupa jó dolgot mesélt az oviról. Pénteken, amikor hazafelé sétáltunk az oviból, iszogatta az üdítőjét és csicseregni kezdett nekem. Elmesélte, hogy a barátjának szombaton nagyon sok dolga lesz, mert mennek esküvőre, és Dani átmegy hozzájuk hogy összerakja a barátja szobáját 😁 Édesem 💕 Elképzeltem, ahogy együtt ezt megbeszélik az oviban, hogy Dani barátja segítségére megy és rakodik ha éppen az kell. Nem is akartam kedvét szegni, mondtam neki ha ott végzett akkor a saját szobájában is rendet tehet 😁 Na persze, ezt már nem tartotta jó ötletnek, kapásból rávágta hogy a sajátját azt bizony nem rakja össze! 😁 Szombaton ennek ellenére nagyon ügyesen segített, pakolt, és törölgetett a szobájában, és amire a legbüszkébb vagyok, hogy válogatta is a játékait, és odaadta azt amivel már nem fog játszani, már nem érdekli. Mikor végeztünk, mondta is körülnézve a rendbenségre, hogy nagyon szuper lett. 

Szombatom nem úgy alakult ahogy terveztem. Ember tervez, Isten végez.- ahogy ezt mondani szokták. Kissé túlvállaltam magam. Néha azt gondolom, egy seggel is megtudok ülni akárhány lovat is aztán rájövök, hogy nem. Azt említenem sem kell, hogy Dani, Apa utáni vágya is péntek estére elérte a csúcsot. Este nem akart aludni, feküdt a sötétben és az ajtót nézte, közben meg engem szórakoztatott a dumájával. Határozottan állította, hogy nem fog aludni, mert megvárja még Apa nyitja az ajtót... Végül csak sikerült álommanónak győzni, és elaludt Dancus. Hajnal háromig. Akkor vette észre hogy apa már itthon van, és egyből kipattant a szeme, mesehajnalozás Apának, élménybeszámoló, és olyan virgonc lett, mintha már reggel lenne...

Dél felé, már az asztalról emeltem fel a fejét, hogy nehogy bealudjon asztalra fekve. Ekkor tettük le aludni, és valamikor három óra után ébredt fel. Direkt hagytam pihenni, hogy ne csak fizikailag pihenje ki magát, de végre az idegei is megnyugodjanak. 

Lelkemnek nagyon jó ez hogy így szeretik egymást - Dani és Apa. Nekem ez nagyon fontos. Mivel gyerekként  nem voltak ilyen élményeim az apámmal. Egészen más emlékeim vannak, amit nem szívesen emlegetek. Nekem mindig fontos volt, hogy úgy vállaljak gyereket, hogy annak apja is legyen. A legjobbat kaptam 💕

Szerencsésnek érzem magam. Szerencsésnek mert láthatom ahogy a fiam az apja nyakába ugrik, amikor Apa hazaér, szeretem hallgatni ahogy diskurálnak egy-egy játék közben, vagy ahogy incselkedik vele Dani. Akkor jók a napok, amikor így hárman együtt vagyunk. Ragaszkodunk egymáshoz. Ezt tölt el igazán örömmel. 

Mint már említettem korán ébredtem, egyéb dolgok mellett sütöttem sütit, abból is vittünk Mamának, hogy erőre kapjon. Ki a bánat találta ki ezt a délután kettőtől négyig látogatást nem tudom. Hétvégén még csak megoldható, de hétköznap... Háromig dolgozom, ha fénysebességgel közlekednék is csak kicsit tudnék mamához menni, ha előtte még hazavillanék neki cuccért... Régen nem később volt a látogatás?? Mindegy.

Következő hétvégén már Tatán leszünk. A héten ez tartja bennem a lelket. Na meg jó hét lesz, Apa délután már itthon lesz.

Több mindennel foglalkoztam ebben a két napban. Többek közt ezzel is. Ajándékötlet rovat mellett csinálom egy Gasztro ötletelést is. 

Megmutatom hogyan tárolom a fokhagymát, miután meguntam, hogy veszem és megrohad és kidobom, és olyan felesleges pénzkidobás ez így. 

Vettem három nagyobb fej fokhagymát. Jégkocka formát folpackal kibéleltem. Egyenként minden kockát. 

Gépi segítséggel aprítottam össze a gerezdeket. 

Kiskanállal adagoltam a formába a zúzott fokhagymát, majd egyesével becsomagoltam őket. 

A kis csomagokat olyan dobozba tettem, aminek jól zárható fedele van, és azzal mehetett is a fagyasztóba. 

Felhasználáskor csak veszek ki egy kis csomagot, és egy darabig van, nem megy tönkre, nem dobok ki feleslegesen pénzt 👍

Mindezt kb 20 perc alatt megcsináltam, és annyira szeretem, hogy csak nyúlok érte, és nincs pucolgatás, meg jajjeztönkrementmehetaszemétbe dolog. 

Ugye milyen praktikus és szuper? Ha Neked is van ilyen szuper bevállt ötletes megoldásod, konyhai praktikád oszd meg velem, hogy itt megmutathassam! 

 

  

 

Vasárnap délután

 

Tavaszból gyorsan lett nyár. Pár napra biztosan. Azért azt ne feledjük, hogy az április bolondos. Bár engem sem fog zavarni, ha ilyen szép idő marad, mert már csak 12 kell aludni, és go Tata. Lázban égek, útvonalakat tanulmányozok, és tervezgetem a programokat. Van új dolog, amit még én sem láttam, és annyi mindent szeretnék mutatni a kis családomnak. Nem beszélve arról, hogy mennyire ki van éhezve az agyam a nyugira is már. Lelkem örömködik a zöldellő természettől, az illatozó virágoktól, most még a napsütés is jól esik. Nem akarok arra gondolni mennyi idő telt el betegségekkel, szóval nem akarok emlékezni rá mennyi időt töltöttünk megint a panelunk fogságában. Érzem magamon megint a paneldepit. 

Sőt! Mindenkin látszik a paneldepi. Danin is. Most megint jól van minden oki, de látszik rajta hogy sokkolta az elmúlt hónapok történései. Vagy ő volt beteg, vagy azt nézte melyik szülője kínlódik, de a történet nem ér véget, most mama nincs a helyzet magaslatán. Olyannyira, hogy mama ismét a Petz kórházban panziózik, fogalmunk sincs meddig. A története összetett, és megint én lennék az okoskodó szuperidióta, ha Dr. Mindenhatókat kezdeném osztani, megint mit nem sikerült megoldani, és megint mi felett sikerült elsiklani, annyira, hogy aztán kórház legyen a vége. Szóval inkább senkit sem piszkálok, vagy írom le milyen áhhhh.... Hagyjuk. Most a kórházban van, és bízzunk abban, hogy legalább ott tud működni a dolog. Cinizmusom annyira szeretne erre egy megjegyzést ide biggyeszteni, de nem. Visszafogom. Javulok. Inkább csak próbálok. 

Bízzunk abban, hogy mama hamar össze szedi magát, aztán jöhet haza. Erre is vannak már terveim. Mama makacs, de nagyon. Most viszont nincs apelláta, ha hazajön kap kerekes széket és megyünk, nem állapot, hogy itt ül csak a lakásban, és öngyógyítani akarja magát, ami nem megy. Kell a kimozdulás, és most nem tiltakozott a dolog ellen. Paneldepi - őt is elkapta, de majd kirázzuk belőle. Most meg van dicsérve, másképpen áll, akarom mondani ül a dolgokhoz.

Azért is ragaszkodom ehhez, mert úgy vettem észre spórolnak, és nem nyírnak annyiszor füvet, amit nagyra értékelek, mert nincs csupaszítás. Tök szeretem ha hosszabb a fű, látom a pásztortáskákat hosszúra nőni, az árvacsalán is szép, és a pitypang szára is megnőhet hosszúra, hogy megmutathassam Daninak hogyan kell koszorút fonni. A szászorszépek is olyan szépek így zöld fűben. Madarak is szebben csiripelnek, hogy látnak zöldet maguk körül. Nahh jó lehet ebben nincs tudományos magyarázat, de hiszem, hogy a madarak is jobban érzik magukat ha van fű. De nem azért mert elszívják a fészkükben lazulva, hanem mert a tavszos nyár ilyen hatással van rájuk is. 

A zöldellő fáknak azért is örülök, mert a tavaly szeptemberben bezárt óvoda épülete azóta is az enyészeté, így legalább nem látom, hogyan megy tönkre egy feleslegesen bezárt objektum. 

Még egy érv a fák fontosságáért - Nem látjuk tőle az emberek okozta hülyeséget. 

Nyusvétról még nem is meséltem. Természetesen nálunk is volt ez az ünnep. Sose találnátok ki, de Dani már húsvét előtt beteg lett. Szupertakonykórt kapott el. Lázzal, orrfújással. E mellett persze tele izgalommal, hogy a nyuszi mit fog hozni. Lázas állapoton hamar túl esett. Legalább azon. Ezért aztán a tervezett Pannonhalmai kiruccanást nem mondtuk le. Sőt. Dani kissé legyengült állapota ellenére is nagyon ügyesen rótta a kilométereket, felment a kilátóba, a lombkoronás kilátóba is tetszett neki, a levendulás, az arborétum, a lépcsőzés, a dombmászás minden ment. Végére elfáradt, de büszke voltam rá, hogy ilyen kitartó. 

Még paneldepi is enyhült. Az idő nagyon szép volt. Borúval induló nap volt, de ahogy kirándulni indultunk előbújt a nap, hogy szívhassunk magunkba D-vitamint. 

Daninak nagypéntek reggel megjött a nyuszi. Két dolog miatt. Az egyik, hogy ha már itthon van szüneten akkor használja is ki és játszon az új dolgaival, másrészt annyira izgult már, hogy nem akartuk tovább húzni az időt. Ha már egyszer ez az ünnep sem telhetett el betegség nélkül, akkor ne várjon még napokat, játszon. 

Kapott mindenfélét, és boldoggá tette. Locsolás idén kimaradt neki, nem akartuk átadni a taknyot másnak is, szóval majd jövőre... Micsoda optimizmus! Szünetünkbe ez az egy napi kiruccanás fért bele, mert aztán jött egy kis fülfájás, majd torokfájás... Jaaa, neeem! Volt anyával csavargós délelőtt is. Áhh... majd elfelejtettem. Voltunk a Belvárosba. Akadt egy kis dolgom a városban, és Dani akkor éppen jobb színben volt, és elmentünk délelőtt intézkedni, csavarogni. Útba ejtettük a zöldségest is, ahol megkapta az idei első dinnyéjét. Imádja a dinnyét. Na, amikor azt megvettük, már elkezdte kérdezgetni mikor megyünk haza! Gondoltam, hogy a dinnye miatt. Hazaérve az volt az első, hogy evett a kapott gyümölcséből! Majd el is felejtettem ezt pedig sikeres délelőtt volt. 

Optimistán nézek a jövőhétre, pedig utálom hét lesz, mert Api délutános hetet kezd, de majd Danival kitalálunk valamit, hogy elűzzük a napokat. 

Most ennyi voltam, nekem jól esett pötyögni, most megyek mosogatni, mert az sem egy rossz elfoglaltság 😁

Szép tavaszos nyáriasos napokat mindenkinek, élvezzétek a napsütést, és gyönyörködjetek a fákban!

 

    

7

 

7 év. Az elmúlt hét évről szól a posztom. Róla. Neki. 💕

Ma hét éve, hogy megismertem a szerelmem. Ma hét éve, hogy együtt vagyunk. Ma van hét éve, hogy valami új dolog kezdődött. Ma hét éve annak, hogy mennyi minden változott meg...

De hogy is kezdődött minden?

Aki követte a régi blogom, talán emlékszik, amikor a húgom haláláról meséltem. Akkor mindig azt írtam, és mindig azt gondoltam, bárcsak eltelne gyorsan öt év, túllennénk mindenen. Fogalmam sem volt róla, miért éppen az öt év volt a gondolatomban. Annyi időt adtam a gyásznak, és tulajdonképpen magamnak, hogy abból a helyzetből kihozzak valamit amiben akkor éppen éltem. Ha most vissza gondolok arra mi történt öt évvel később, a várva várt öt év eltelte után? Megismertem Janit. Talán valami tudat alatti dolog volt, hogy lesz jobb, kijövök a szarcunamiból, csak legyek türelemmel. 

Álszentség lenne ha nem írnám le -főleg a régi blogom követői miatt- hogy akkoriban lelkileg nagyon nem voltam toppon. Egyedül voltam, de mégsem. Volt valaki, de mégsem. Tulajdonképpen nem is tudtam mit akarok, csak kerestem az utam, amit nem csináltam valami jól. Elegem lett abból az életből, ami akkor volt. Ki akartam lépni abból a semmiből, de nem tudtam jól csinálni. Aztán kezdtem álmodozni. Álmodozni, mert a gondolataimban magam sem hittem, csak amolyan kapaszkodó volt. Aztán kezdett egy tervféle kialakulni bennem, amit azonnal leromolt Ő, azon a hajnalon, amikor álmosan, kómásan, kedvtelenül munkába sétáltam...

Sosem felejtem el. Ezernyi túlélős gondolattal a fejemben ballagtam melóba, amikor a sötét, kihalt utcán, egy nagy mosollyal köszönt rám. Fáziskéséssel köszöntem vissza, és próbáltam keresni agyban, hogy vajon ki Ő? Aztán találkoztunk postán, boltban, és a környéken mindenhol. 

Egy nap aztán randit beszéltünk meg. Ahogy elindultunk, ahogy beszélgetni kezdtünk, ahogy az idő telt Vele, mellette, éreztem, hogy jó lesz. Nem nézett rám furcsán, amikor nem akartam valahova beülni inni akármit is, nem akartam emberek közt bájologni, és azt nézni mennyit tud inni rögtön az első ismerjük meg egymást esten. Ő nem vágyott inni, én nem vágytam emberek közé. A várnál ültünk a padon órákon át beszélgettünk a Rábaparton, és pont úgy volt jó, ahogy volt. Nem kellett mást játszanom, mint aki vagyok, nem kellett bájologni, vihogni, és játszani hogy amúgy az élet kurva szép. 

Mivel nem voltunk már vihogó tinédzserek, kijátszottuk a lapjainkat, és úgy voltunk vele, ha a másik elfogadja akkor jó lesz, ha nem akkor az elején hagyjuk az egészet. Úgy volt jó. Őszintén, ítélkezések nélkül. 

Akart még látni az első randi után. Örültem. Persze, hogy örültem, mert nem egy színdarab volt, mint előtte megannyi alkalommal mással, ez olyan volt, amit mindig is akartam hogy legyen. Valahogy minden magától jött, magától működött, egyszerű volt, és pont jó. 

Együtt cáfoltunk rá Dr. Mindenhatóra is amikor kiderült, hogy alig nyolc hónapnyi ismeretség után terhes lettem. Pedig Dr. Mindenható megaszonta felejtsem el. Elfelejtettem, és pont azért cáfolt rá minden, és Dani is megmutatta olyan mint a szülei - neki senki ne mondja meg mit tud vagy mit sem. 

Dani akkor tudatta, hogy úton van hozzánk, amikor tomboló hormonjaim miatt éppen dühös voltam valami miatt. Jani a maga nyugodt habitusával elém állt, csillapított hogy nyugi, minden baj elmúlik majd (nem mi vesztünk össze egészen más dolog akasztott akkor ki) és elém tartotta a gyűrűt, legyek a felesége! Egyetlen ember, egyetlen alkalommal tudta belém fojtani a szavakat. A dühöt, döbbenet váltotta fel. Igent mondtam neki. Naná. El akarna venni úgy hogy nem vagyok egy bájolgó vigyorina, utálom a világ 98%-át, cinikus vagyok, és beszólok ha éppen úgy adódik, ráadásul éppen dühroham kellős közepén tartottam....Aki ennek ellenére lát bennem fantáziát, naná hogy hozzá megyek! Egy hónappal később Dani tudatta, hogy nyugi emberek, úton vagyok, és kicsit átírom a történeteteket! 

...és igen, Dani kicsit felülírta a sztorit. Megérkezett. Nem tudom lehet-e így fogalmazni de a legcsodálatosabb dolog az életemben. Jött Jani, majd Dani és végre fent volt a pont azon a bizonyos I-betűn.

Minden megváltozott az életemben alig egy év alatt. Néha csak kapkodtam a fejem, hogy tényleg velem történik, vagy ha álmodok fel ne ébresszen senki! 

Ma 7 éve, hogy értelmet, reményt adtak az életemnek. 7 éve hogy azon az estén a Sors úgy döntött megmutatja az élet szebbik oldalát. Ma 7 éve annak, hogy Jani gyorsabban őszül, mert edzem az idegeit!😁 

Ma van az a bizonyos hét év, amiről nem tudom elképzelni mitől vízválasztó másoknál, miért ilyenkor mondják be az unalmast. 

Nem tudnám elképzelni máshogy a napokat. Így hármasban teljes minden. 

Ő lett a szerelmem, a párom, a barátom, a pszichiáterem, a gyógyszerem, a társam, a tanárom, a kedvesem, a szeretőm, és úgy egyben az ÉLETEM! 

Hiába minden nehézség az életben, Ő mellettem van, és megoldjuk együtt a dolgokat. Megszépült a múlt. 

Annyi minden történt ebben a hét évben. Annyi minden változott, és lett szebb, meg jobb. 

Sokat tanultam Tőle. Főleg türelmet. Azt hogy fogadjam el, nem vagyok már egyedül mindenre is, ketten könnyebb, és jobb, így azért az élet sem szar, lehet tündérmese, csak csináljuk együtt. Megtanította, mert a múltban nem tudtam mi ez. 

7 éve élek nyugiba, biztonságba. 

Rengeteg álom, és terv van a fejemben, amire még sokszor hét évre lesz szükség. És sokat kell még tanulnom, és sokat kell még adnunk Daninak is. Nem akarok többet, csak ilyen legyen az összes év, amilyen az eddigi éveink, akkor már szuper lesz 💕

Kapcsolatunkban nincs semmi magic, egyszerűen csak sokat beszélgetünk, nagyon sokat, és teret adunk a másiknak, együtt oldjuk meg a feladatokat, és bár túl sok vitát vagy veszekedést nem tudunk magunkénak, akkor sem fekszünk le haraggal, ha mégis zordabb a hangulat. 

Büszke vagyok erre, mert a gyerekemnek is ez lesz a természetes. Ő nem lát vitát, tányértörést, vagy haragot. Normális körülmények közt neveljük. Úgy ahogy álmodtuk, ahogy szerettük volna. Megkaptuk, mert megérdemeltük. 

Kiérdemeltem, mert bár a régi blogomba a Sorsot sokszor a bánatba küldtem, és mindenről is ő tehetett, azért kaptam tőle lehetőséget hogy mutassam meg én hogy csinálnám. 😏

Mivel gyorsan mennek a napok, így hamar itt lesz az indulás Tatára, és ott ünnepeljük meg közösen az elmúlt 7 évet. Danival együtt, mert vele teljes ez a 7 év.