Világom

Szép nyári napot Kedves Olvasó! 

A hétvége úgy elillant mint, ahogy a hétvégéknek el kell illanni - hamar, gyorsan. Szombaton még dolgoztam.  Beteges, de jó ezeket a szavakat leírni, kimondani, és még bemenni szombaton dolgozni is jó volt, mert az csak azt jelenti, hogy nem gyógyszeradagolással kellett foglalkoznom, hanem pénzt is tudtam keresni. Mostanában ismerkedem a busszal közlekedéssel melóba, meg haza. Sosem jártam oda busszal, de megszületett a fejemben egy olyan gondolat, hogy ha már lehet venni negyed éves bérletet, akkor veszek, mert Danival is mehetünk ide-oda könnyebb a közlekedés, és ha Api délutános, akkor mi meg csavargunk meg ilyenek. Na kérem. Ebből a negyed évből egy hónap lassan letelik, és Dani annyi volt beteg hogy mindent tudtam volna csak vele csavarogni nem. Így aztán azért hogy kihasználjam ha már vettem, mindenhova is buszozok. Kezdem megkedvelni ezt a tevékenységet. Utoljára sulis koromban buszoztam ennyit. Szombaton volt is egy "emberségből jeles" élményem, és ezt azért is akarom elmesélni, mert szeretném ha tudnátok kritikus szemmel nem csak a rosszat látom meg hanem bizony a jóra is vevő a retinám! 

  Szóval történt, hogy éppen egy adott buszmegállóban álltam, vártam a buszt, előtte lefotóztam a menetrendet, és éppen elmélyülve tanulmányoztam a buszos indulásokat, amikor is két elvetemült külsejű srác dobta le magát a buszemegálló rissz-rossz padjára. (Azért kell negatív észrevétel is, úgy mint a szar pad) Hát nem éreztem biztonságba magam teljes mértékben, mondom csak leverek valahogy kettőt, ha nagyon muszáj lesz, vagy nem tudom 😁 Aztán megérkezett a busz, a két srác felpattant a padról és bár ők közelebb álltak a buszhoz megálltak, és illedelmesen előre engedtek, vagy mert nő vagyok, vagy mert nekik öreg, vagy mindkettő, de ahhoz képest hogy ütős fogásokat gyártottam fejben, leesett az állam, hogy aztaaaaa, de udvarias dolog történik. Meglepődtem mert ez a fajta udvariasság kihaló félben van! Pont ezért büszke vagyok a páromra, hogy tőle bizony annyi udvariasságot kapok hogy csak nahh, és jól esik a lelkemnek.  Ezt tanítgatjuk Daninak is.  

Buszon aztán mosolyogtam egy sort, hogy bakker már megint keménykedtem fejben, pedig a két srác vad kinézete nyúl szívet takart. Kicsit még a remény is felcsillant bennem, hogy valószínű menthető a világ...

Dani volt három napot oviban. Már pirossal X-elem azokat a napokat, amikor nem beteg. Első napon még nehézkesen kezdte, de aztán belejött. Remélem. Azért egyik nap jól megmosolyogtatott. Éppen hazafelé sétáltunk az oviból, issza a kis innivalót, amit mindig viszek magammal neki, egyszer csak azt mondja: "Anya, holnap nagyon sok dolgunk lesz az oviban!" Erre kérdeztem hogy ugyan miféle sok dolog, mivel foglalkozik az oviban, mit csinál, erre mondja "Hát az anyák-napja! De már három valamit csináltunk, minek kell még egy???" Teljesen felháborodott, minek ennyi minden 😁😁 Miután megmosolyogtam a legnagyobb problémáját, elmagyaráztam neki miért kell ügyeskedni neki! Amúgy szeret kreatívkodni, itthon is szoktunk alkotni, most valami biztosan jobban érdekelte volna. Akár egy játék amivel játszott, vagy más foglalkozás. Ha tetszik valami egy gyereknek nyilván azzal akarna naphosszat foglalkozni. Igazából ez örömmel töltött el, mert innen is tudom, hogy akkor leköti magát. Pénteken egészen hazáig egy játékról mesélt amivel a másik csoportban játszott. Nem tudtam rájönni milyen játék volt, pedig lelkesen magyarázta mi volt benne, mivel mit lehetett csinálni, de valami felnőttes olló, meg nem is tudom gyurmaszerű, szóval fogalmam nincs mi lehetett de Daninak tetszett. A felnőttes ollóról nekem valami orvosos játék jutott eszembe, de nem tudom. Mindegy. Olyan megnyugtató volt így hazafelé jönni, és hallgatni az élménybeszámolót! 

Jövőhetünk megint nemszeretem hét lesz, Api megint délutános lesz. Így tudjuk megoldani, hogy elkísérje mamát a vizsgálatokra jövőhéten. Mivel nekem nincs délutános műszak, ezért Api tudott cserélni valakivel, hogy mama mellett legyen valaki. Most a veséje miatt kell menni, meg a hét vége felé varratszedésre.

Nem titok, de nem is akarok belemenni részletesen, mi van mamával, mert csak felcseszem az agyam, hogy doktor néven milyen elszabadult emberek szaladgálnak a világban és van joguk emberekkel azt tenni amit tesznek. Maradjunk annyiban hogy foglalkozás hiányában, nem maradt most már más mint menteni mama lábát, aztán lesz ami lesz, nem vagyok jós, nem tudom előre, hogyan alakul amit csináltak. 

Nekem ez furcsa mert ha csinálok valamit akkor igyekszem jól csinálni, nem vagyok leszarom típus. Tök mindegy mibe fogok bele, arra törekszem, hogy az jó legyen. Ezt az orvosokról, orvoslásról nem igazán lehet elmondani. 

A cicimnél is ez volt. Azért is jutott a dolog odáig ameddig jutott. Tisztelet annak az egy-egy de igen kevés kivételnek, az orvosok közt aki még azon van hogy munkájának megfelelően tegye oda magát. Nem tudom elképzelni, hogy így éljek gondolkodjak. Lennének félig mosott ruhák, meg félkész ebéd, meg tessék-lássék módra elkészült dolgok? Az ilyen ember otthon is ilyen? Vagy otthon legyen tipp-topp minden  a munkája meg szart se ér az úgy jó?

Áh, megint olyanon elmélkedem ami mindegy. Változni nem fog. Nekem meg nem kell mindent is értenem. Régen is voltak sarlatánok, most is azok csak szebben hívják őket. 

Na befejeztem, tényleg. Ma csak szépről akartam írni, és most hogy belejöttem a cinkelésbe, időbe hagyom abba 👍

Szép jó éjszakát 😉