"Ennyi volt most elég lesz"

 Vasárnap van, délelőtt.  Takarítással kezdtem a napot, de több kárt tettem mint hasznot :) Valami béna hosszabbító megadta magát, és sikerült az egész lakást áramtalanítanom vele. Van ilyen. De jött a szerelmem és helyreállította azt amit elcsesztem. Minden esetre ami boldoggá tesz ebben, hogy a legnagyobb károkat nem én okozom....

Dézsiland ma napos arcát mutatja. Olyan igazi vasárnapi hangulatom van, haladtam a melómmal, és most picinyke időm akadt gép elé ülni, a napocska besüt az ablakon, ezernyi gondolat a fejemben... 

Persze gondolataim nagy része még mindig az ovihoz kötődnek, és a héten történtekhez. Szóval, lehet némán ülni, és úgy csinálni semmit se tudunk, de meg sem lep ez a hozzáállás. Végül is nem csak Dézsiland, de az egész ország éppen azért tart itt ahol tart. Némán ülnek, és bólogatnak, nahh meg persze ők aztán semmit sem tudnak. Szóval a héten az dühített fel, hogy egy tollvonással mi mindent lehet semmissé tenni. Nem számít semmi. Sem vélemények, se a valóság, se az utána járó mérhetetlen ártalom. 

Kimondatlanul is biztos, hogy a "mi ovink" bezár. Útban van a sok autónak... Szóval bezár, és mindenki mehet egy jóval távolabbi oviba. Kit érdekel ki hogy jut oda, kit érdekel ki hogyan jut el dolgozni, de a legdurvább kit érdekel hogy egy csomó gyereket traumatizál az egész. Kit érdekel? Csak gyerekek, majd megszokják, nem? A covid miatti bezártságot is megszokták nem? Kicsit lemaradtak a fejlődésben de az is kit érdekel, nem? Oldják meg a gyerekek, hiszen ők maradtak le nem? Milyen logikus. Ja, nem.  

A héten sikerült egy tollvonással semmissé tenni, egy kis csoportnyi gyermek fejlesztését a jövőben. Abban a szuperoviban, ahova csak úgy áttennék a "mi ovinkat", mert éppen akadt egy ilyen kurva jó ötlet, van egy kicsi közösség, ahova olyan gyermekek járnak, akik különböző fejlesztésre szorulnak. Mivel nem kértem engedélyt, hogy beszéljek a gyerekekről, így csak ennyit írok le. De nyilván nagyon fontos fejlesztéseket kaptak azok a gyerekek. Abban az oviban kaptak helyet, szakemberket, türelmet, kitartást, de most megtudtuk megbecsülést azt bizony nem. 

Minden tele azzal, hogyan adjunk, hogyan segítsünk, még a gyermekeinket is arra tanítjuk, hogyan legyenek segítőkészek, türelmesek, és bizony hogyan fogadjanak el olyan gyerekeket, akik mások, akik valamilyen vele született betegség miatt más. Nem rosszabb, és nem különb, egyszerűen más. Más igényekkel, más feladatokban. De ők éppen ugyan olyan részese a társadalomnak, és egyszerűen nem értem, hogy ha mindig azt hangoztatjuk segíteni kell, akkor miért van ez a jól belerúgok egyet, had legyen még több baja dolog....!

Szóval ez a kis csoport az alpolgármesterünknek szúrta a szemét, és egyetlen tollvonással kiteszi őket, a szuperoviból, azért, hogy az én egészséges gyerekemet betegye oda! Mindjárt elhányom magam. Nincs se pofám, se lelkiismeretem ezek után oda vinni a gyerekemet oviba, és nem is fogom. Már csak rövid idő, és másik oviba fog járni, nem abba amit az, az érzéketlen ocsmány ember nekem kijelöl. 

Dühös vagyok. Dühös azért mert nem akarom elhinni, hogy ezt csak így meg lehet tenni. Azt hogy azzal a csoportnyi gyerekkel ezután mi lesz őket nem érdekli. 

De a facebookon megy az önsztárolás minden egyes alkalommal, hogy ők aztán milyen überfasza vezetők... Most éppen azért ment a arcoskodás mert kátyút intézett el, húúú de nagy dolog... Arról persze egy szó sem szólt, hogy azoknak a gyerekeknek az útjára mennyi mély kátyút intézett.....

Ocsmány egy hely lett ez.

Süt a nap. Kinézek az ablakon. Most még mondjuk úgy jól esik kinézni. Még látok fákat. Keveset de még van. Jövő ilyenkor a szemben lévő házat látom majd, számolgathatom a kocsikat, és akkor is leülök majd a gépemhez megnézem milyenek voltak a fák, amikor még voltak, keresek képet majd madarakról is, akik remélem tudnak emberül, és olvassák, hogy Dézsiland szar hely lett, ideje költözni...

Lelkiismeret furdalás gyötör, pedig pont nem engem kellene. Millió olyan gondolatom van, hogy most mit csináljak? Tényleg erre tanítsam a gyerekem? Tényleg azzá lesz a világ, hogy azt mondjam neki "Rúgj bele fiam, kinemszarjale"?? 

Most ugrik be... Mi a bánatért akarok ide fákat, mi a fenéért siratom őket, amikor hamarosan Dézsilandből sivatag lesz.... bakker lehet nem is parkoló lesz itt, hanem tevekarám??? 

Néhány év múlva amikor kinézek az ablakon már nem ovit, és fákat látok majd hanem a szomjúságtól, kiszáradástól szenvedve majd csak egy óázist képzelek oda, és Muhammad Dézsi tevegel majd előttem undorító vigyorával....

ÁLLÍTSÁTOK MEG A VILÁGOT, KI AKAROK SZÁLLNI!!!!!!!!!!!! 

Tél

 Az elmúlt napokban az időjárás elkezdett az évszaknak megfelelően viselkedni. Pedig azt hittem már nem lesz hó. Dézsiland-ben már semmi sem biztos. Gondoltam már Holle-anyót is manipulálja, vagy eladta, vagy kiöntötte betonnal. Szánkóból is polcot terveztem Dani szobájába, de most örülök, hogy nem tettük még falra. 

Reggel amikor Dani megébredt, ölembe vettem és ablakhoz vittem. Álmos szemmel, de nagy örömmel nézte a havazást. Belegondoltam, hogy mekkora csoda ez neki. Szerintem ő már sosem fog olyan havas élményeket szerezni, mint én gyerekkoromban. Mi még giganagy hóembereket gyártottunk, és bőven maradt még hó... 

Bár nem csak a hó marad neki mint néhány évenkénti csoda, de lassan a zöld színt is csak ceruzában ismeri majd... 

Szóval lelkesen kezdődött a nap, és tök jó volt, hogy nem kellett kérlelni menjünk le, hanem ő maga kérte a csavargást. Reggeli, na meg a kakaó után lementünk bizony. Leporoltuk a szánkót, és irány kifelé!

Volt szánkózás, hóemberépítés, tátott szájjal felfele nézés, hógolyózás, és mire boltba mentünk addigra már fáradt volt, így a boltban se volt az hogy ezt kérek meg azt, hanem komótosan, fáradtan ballagott velem :) 

Tényleg áldom ezt a mai délelőttöt. 

De itthon sem tétlenkedett. Szeretem Daniban, hogy mindig megkérdezi miben segíthet, és mivel a lelkesedését szeretném megtartani, így mindig találok feladatot neki. 

Egyik kedvence a rántott hús, és ma azt készítettünk ebédre rizzsel, almaszósszal. 

A panírozás pedig pont neki való feladat. Nem csak lelkesen, de tempósan forgatta a husikat lisztbe, tojásba. Morzsás rész az enyém volt meg a sütés, apa pedig mindig ott segített ahol még éppen kellett. 

Biztosan az oviban is segítenek tálalni az ebédhez, mert ezt a részt is szereti. Kezébe adom, mit vihet az asztalhoz, és ügyesen szortírozza a tányérokat, evőeszközöket, szalvétákat oszt mindenkinek. (Óh, Istenem, ha már a fákat nem tarthatjuk meg kérlek legalább a lelkesedését, és jó szokását tartsuk meg! Köszi. Ámen, meg ami kell) 

Amennyire nem szerette a húst, semmilyen formában, most már annál jobban eszi. Kettő rántott húst tuti megevett! Bánom is én ha rizsből kevesebbet evett, vagy almaszósz nem kellett. Sokat változott. Mindenben. Nagyfiúsodik. 

Most pihen a kiskukta. Hó, meló, kaja... elnyomta :) 

Megvolt az első dolgozós hetem. Oviszünti, és beteg szabival indult a hónapom, ezért ez a hét volt az első dolgozós hetem. Rögtön egy szombati túlórával is. Tudom betegesen hangzik, de élveztem, hogy mehetek. Egy kis pörgés, kimozdulás, jövés-menés. Én szeretem. Annyi mindent tudok tervezgetni, még melóba sétálok, vagy éppen hazafelé jövök. 

Daninak nem volt ilyen egyszerű. Nem tudom most mi van vele, de egész héten ment a duma, hogy nem akar oviba menni, meg igazából sehova. Nem jellemző ez rá. Remélem gyorsan jött, gyorsan megy érzés ez nála. Attól függetlenül, jól érezte magát az oviba. Minden nap. 

...és mennyi emberen látszott ma, hogy jól érzi magát. Mennyien kint voltak a szabadban. Jó volt látni. Ez kevés hó, milyen nagy örömet tudott okozni. Most kíméljenek meg a hólapátolós szenvedők. Két évente egy napot ki lehet bírni nahh! Régen volt már az, az igazi lapátólos dolog. 

De ahogy a nap telik, múlik, úgy múlik vele az élmény, és olvad el az a kevés is ami esett. Majd... talán... egyszer még fog esni... 

Egyszer fent, máskor lent

 Nem hintázom vagy ilyesmi, csak előjött belőlem az igazi rák tulajdonság. Egyszer toppon vagyok, máskor elkap a világvége hangulat. Reggel ébredéskor még semmi baj sem volt, bár Dani alvása mostanában nem oké. Mindig is érzékeny volt a frontokra, esőre, és ezekből most bőven kijut, szóval keveset alszik, azt is nyugtalanul. Ez rányomja bélyegét a napjára. Reggel még ügyesen készülődtünk, igaz játszom az eszem neki folyamatosan, mosolyra bírom, hogy nevetve induljon a napja. Mondjuk remélem nem gondolja azt düddő az anyja :)

Elindultunk az oviba, néztük a tócsákat, vagy ahogy Dani mondja csócsákat. Megbeszéltük, hogy milyen nagyra nőttek a tócsák, és még mindig csak esik, és esik az eső. Aztán bent az oviba, ahogy öltöztettem lazába eltört nála a mécses.  Úgy csimpaszkodott a nyakamba, hogy a szívem majd megszakadt érte. Ilyenkor elemi erővel kell eltolni magamtól, és átadni az óvónéninek. Igaz ők toppon vannak, és rutinból kezelik a helyzetet. Ami megnyugtat, jó helyen van, jó emberekkel. De így is párás tekintettel megyek melózni. Olyan félúton járok már amikor kezdem összeszedni magam, és monoton mormolom magamban, hogy "nyugi, már játszik, nevet, és boldog". Addig-addig ismétlem magamban ezt még el is hiszem.

Melóban már máshol jár az eszem. Mélyponton vagyok, de elkezdem a melót, és persze ma olyan hibába ütköztem, amit már tegnap észre kellett volna vennem... Szólok, hogy figyelmetlen voltam, és nap végéig ostorozom magam, hogy nem így kéne lennem. 

Egyszerre pörög az agyam mindenen. Sosem szálltam be a politikába, és annyira el akarom nyomni magamba, de beleégte magát az agyamba a fő úr egyre bővülő baromságai. Nem tudom melyik eszetlen, meggondolatlan dolga idegesít jobban. Minden ami olyan egyszerű volt tönkremegy. 

Sosem engedhettem meg magamnak a feladást, és az elkeseredettség sem szokott sokáig tartani, hiszen valahogy mindig van. Csak most nem annyira van ötletem, nem veszem észre a kiútat. Falakat látok, meg azt az ökör fejét.... upsz, ezt nem csinálom, mert jahh

Melóból hazafelé kezdett elpárologni a depim. Meglátva Danit, meg Apát rögtön tovaszáll a világvége hangulat. Mindegyikük mosolyog, mesélünk kinek hogy telt a nap, vagy éppen mi a terv, és annyira jó így. Ebbe nem engedhetjük be az ökörséget. 

Lehetetlen nincs. Amúgy is annyi mindent oldottunk meg ez is menni fog. Semmi sem lehet jobb nálunk. 

 

Felemás

 Ami az évkezdést illeti. Első hét szabival kezdődött, meg ügyintézéssel. De Danival elmentünk kettecskén mindent elintéztünk. Apa már dolgozott. Az időjárás is kedvezett, sétáltunk, kikapcsolódtunk közben. A hét második felében jött unokaöcsém. Dani sokat féltékenykedett, nem egyszer kellett összeveszni vele, hogy miként szeretném, hogy viselkedjen. Neki furcsa volt ez a szitu, mert egyedüli gyerekként ugye megszokta, hogy ő van a középpontban. 

Az idei évben szeretném a pozitív, és negatív dolgokat összegyűjteni, amit aztán év végén kielemezhetnék. Egyenlőre a pozitív szerepel jobban. Az állás eddig 2:1 

Két jó dolog az egyik a sikeres ügyintézés részletében volt, a másik, hogy vettünk egy újabb szekrényt Dani szobájába. Kellett még, hogy ruháinak legyen helye, és most csudaszép, meg jó lett. Van tervem persze még a szobával, de nem akarom elkapkodni se! 

A negatív, hogy sajnos nem tudtam elkezdeni a melót, szabi után betegen vagyok itthon. Kötőhártya-gyulladást szedtem össze, de hogy a fenébe nem is értem! Egy nyuszinak nincs ilyen piros szeme mint most nekem. Meg köhögök is. Csak hogy ne legyen egyszerű a dolog. 

Viszont igyekszem az itthon töltött időt akkor hasznosan tölteni. Elsőre is rendbetettem Dani szobáját, kiválogattam a ruháit, mert megint nőtt, és gondoltam most van idő, szanálni. Meg aztán ahogy Dani mondani szoktam betörő volt nálunk, mert ő rendetlenséget tuti nem csinál! Mostanában terel, ha megkérdezem ki volt. Bárki csak ő nem! A másik, hogy mindenféle dobozokat gyűjtött össze, mert abból tornyot épített... Lesz nekem kikapsz délután, mert az összes dobozt megsemmisítettem, és kidobtam. Utáltam. Felesleges helyfoglalók :) Legutóbb a plüssöket válogattam ki, mert elképesztő mennyiségben van az is. Most elégedett vagyok a szobával :) Az első betörőig igen :)

Készülgetek arra is hogy idén a mi szobánkat fogjuk újjá varázsolni. Időben kezdtem el itt is szanálni. Nagyon ráálltam erre a semmi sem kell dologra. Unom már ezt a raktárszerűt amiben élünk, szóval addig nem állok le még nem fog visszhangozni a lakás :D 

Kész terv van a fejemben mit hogyan szeretnék, szóval sok meló lesz, de nem hajt a tatár! 

Nem fogom hagyni hogy külső behatások rányomják a bélyegüket a terveimre. Ahogy látom idén is mindent a gazdasági válságra és háborús helyzetre fogunk fogni, azért se csak a szart fogom látni. Azért is megteremtem a magam kis boldogságát! Úgy hogy most kiteregetek ;)

Csoportterápia 2. rész

 Aki győri annak mondom, hogy a Bartók úti bank elköltözött a régi Matáv épületébe! 

Mi Danival ma tudtuk meg. Bankolni mentünk, de csak építési, felújítási munkálatokba csöppentünk, meg infóba az ajtón hova kell mennünk. Akkor még egyszer leírom, ha még nem esett le az a bizonyos tantusz... Építik, felújítják, mert arra van zseton a főispánnál, de ovira, uszodára, és egyéb hasznosabb pénzköltő helyekre nincs. Most, hogy tudjuk este nyolckor nagy taps nekik??

Mindegy. Nem kell. Este nyolckor Dani már pancsizik úgy is. 

Fúúú meg aztaaa, hogy éjjel még könyörögni kellett Daninak, hogy aludjon! Nem tudom mi volt vele, mit érzett, vagy mi baj volt, de mint amikor baba volt - egyszerűen bedobta az unalmast, és nem aludt. Minél idegesebb voltam, minél többször mondtam el, aludni kell, annál inkább sem. 

Nyilván délelőtt nem volt kedve bankba menni, de ez van. Én vagyok a felnőttebb, és kértem kb egymilliószor éjjel aludjon, márpedig ha éjjel legénykedett, nappal is legénykedjen. Mentünk. Aztán ugye jött a pofira esés, hogy ez igen.... Az ideiglenes helyen annyira unott fejű nő fogadott minket, hogy Istenbíz' sajnáltam. Mikor ilyent látok arra gondolok milyen lehet ilyen élő halottal együtt élni...? Elképzelem ahogy együtt néznénk valami übervicces vígjátékot, és ő meg csak ülne unottan a kaszásra várva. Sosem fogom megérteni a hasonló antiszoc miért úgy képzeli el az életét, hogy emberekkel akar foglalkozni...? Mi volt a motiváció? 

Hazafelé sétálva Dani egyszer csak megállt, és nyafisan mondta, hogy ő már nem tud menni tovább. Mondom neki, ha van kedve kicsit maradhatunk lent a játszótéren. Mivel a hátitáskám mindig fel van pakolva túlélő csomaggal, jelen esetben a szokásos kaja mellett néhány autó is volt, felajánlottam neki, hogy autózhat a játszótéren, más egyebet úgy se nagyon lehet csinálni, a tavaszi csapadékozás miatt. Erre egyből felélénkült, tudott tovább menni, és egy darabig elvoltunk a tavaszias időben. 

Mondjuk a kutyás néni nem annyira volt szimpi aki a focipályára vitte szaratni a kutyát.... Már nyelvemen volt, hogy odakiáltok neki, hogy kakitündér nem létezik szedje össze a végterméket, amikor feltűnt neki milyen barátságosan szugerálom, így kelletlenül, de odabillentette magát, majd percekig a kakizacsival babrált, gondolom remélte, Dani eltereli a figyelmem, és nem látom miben mesterkedik. Dani éppen pogácsát majszolt, szóval tudtam figyelni, árgus szemekkel!

Pogácsa elfogyott, Dani meg a padon kezdett az autóival játszani. Éppen akkor jött arra egy nő, kutyával, és hasonló korú kislánnyal mint Dani. Mint amolyan gyerek, ő is játszani akart volna ahogy Dani. Erre az a nő leteremtette úgy a kisleányt, az csak pislogott. Leteremtés témája az volt, hogy a kisleány értse meg ne menjen a sárba, és amúgy a kutya se. Igazi betonlover....

3-5 év múlva, amikor talpalattnyi föld se marad Győrben, és beton lesz mindenhol, micsoda örömmámorban fog úszni ez a néni - gondoltam magamban. Amúgy meg nem kellett dagonyázni, kicsit eljátszani a levegőn pont jó volt. 

Engem örömmel tölt el, ha ki tudtam csalni, és pont nem fog érdekelni, ha picit összekoszoljuk a cipőnk talpát. Addig még a főispán enged mosni, addig nem érdekel mennyire lesz koszos, csak levegőn lehessünk. Vagyunk annyira kreatívak, hogy kitaláljunk valami elfoglaltságot. 

Hamarosan úgy is eme betonfalak lesznek csak amit nézhetünk...

...aztán majd 30 év múlva meséljük Daninak Apával, hogy emlékszel Drágám amikor itt még voltak gesztenyefák? És Dani közbeszól majd hogy azok a barnatörzsű izék, amiknek zöldes teteje volt???

Csodaszép jövő...........

Feltámasztom, leporolom, megpróbálom....

 Nagyon hiányzik az írás. Ezért próbálom újra, meg újra leporolni virtuális naplómat, és betűkkel szórni tele. Most is csak remélni tudom, hogy aztán lesz időm, lehetőségem néha kezembe venni a gépet, és kiadni ami fejben van.

A héten még szabi van nekem is, Daninak is. Apa ma kezdett dolgozni. Az idő fergeteges, kellemes őszi vagy tavaszi nekem mindegy, de nem téli, az tuti. Danit nehezen lehet kicsalni a lakásból. Nem tudom mi lett vele, de tortúra elindulni. Ma sem volt egyszerű, de egy dologban nagyon egyformák vagyunk - Ha valamit a fejünkbe veszünk nem engedünk belőle- Éppen ezért nem adtam fel, és ha azt mondom megyünk, akkor megyünk. Mentünk. Elsőre a Tesco-nak adtuk meg a sokadik esélyt, hogy vásároljunk, de aztán bementünk, kijöttünk. Neeem, loptunk! Nem volt mit... :D

Kijöttünk, és Dani nagyon furcsa pózba állt, és mondom pisi lesz??? "Neeem...."-mondja. De. Az volt. Mikor hazafele tartok melóból naponta látok pisilőket a bolt mögött, mondom, hááát jóóó... Szóval kapva az ötleten mentünk és könnyítettünk a terhein :)

Rögtön kivirult, és a mehettünk a Rossmann-ba. Olvasta már valaki a Rossmann-os könyveket? Csúnyán fogalmazok de megéri az árát? Amúgy ott többen voltak mint a Tesco-ba. Ezen meglepődtem, de nem is lényeges. Amit akartunk meglett. Daninak vettünk fogkrémet, meg sampont. Annyira bírom, ahogy válogat :) "Anya, málnász szampont vegyünk jó?" Málnászat vettünk. :) Meg ami nem csípi a szemét :) Nagyon szuper lesz :)

Mivel újra csalódást okozott a Tesco, elmentünk a közeli Cba-ba. Azt úgy szeretem, mert van választék, meg mittudomén. Valahogy jó. Az árakról direkt nem beszélek, mert mindenki tudja kritikán aluli. Ja, meg a boltfele sétálva, megnéztem magamnak azt az ovit, ami útba esik. Móra-ovi vagy mi a neve. Nem is tudom. Még nem tudom mit szakértettek meg a mindenhez is értők az ovikról -tiszta jó ebben az idegben létezni- de úgy néz ki ovit kereshetünk Daninak. Talán azért marad nyitva egy-egy... Mekkora hatalmas ötletek...

Nem akarok ebbe belemenni, nehéz téma ez. Mindenkinek megvan a maga véleménye, tapasztalata, és a többi. Nekem is. Félek. Igazából féltem a gyerekeket, az óvónéniket. Szerintem a totális ellehetetlenítés a cél, de mondom pssszt. 

Azt tudom, hogy ha valaki azt mondja nekem úgy 5 évvel ezelőtt, hogy most ez lesz, kinevetem... 

Emlékszem amikor még csak terhes voltam, mennyit álmodoztunk, tervezgettünk Janival. Mennyit beszéltünk arról, hogy milyen lesz ha már megszületik Dani. Milyen érzés volt picinyke gyerekeket látni a játszótéren, vagy hallani az oviból kiszűrődő zajokat. Mindig azt mondtuk, majd ha Dani is ennyi idős lesz...

Aztán megszületett. Alig egy évvel később lezárták a játszótereket, amikor mi mehettünk volna megmutatni a gyerekünknek, hogy ez mi, az mi. Az emberek félni kezdtek egymástól, így mire mehettünk játszótérre nem találkoztunk sokáig senkivel, mert ha közeledtünk mások elrohantak. Az hogy nem került gyerekek közelébe, meglátszott rajta. Ezért (is) nagyon nehezen szokta meg az ovit. Nehezen fogadta el, hogy nem felejtjük ott, csak jó lesz neki kicsit kiszabadulni a bezártságból. Lassan eljutottunk arra a szintre, hogy most minden az oviról szól. Imádja a gyerekeket, az óvónéniket. Szilveszterkor levittük tűzijátékot nézni, és egyből azt mondta ezt elmeséli majd az óvónéninek. :) Most ami jó, ami működik, azt megszakítja valami agyonra iskolázott.... Hülye indokkal. 

Ha tudtam volna ezt 5 évvel ezelőtt.... Sokat gondolkodom a napokban arról milyen életük lesz ezeknek a gyerekeknek ha felnőnek... 

Ostoba szabályok, na meg beton-betonon. 

Ma például szomorúan láttam, hogy egy sor bokor eltűnt egy közeli parkból, helyére beton került. Egy borzasztóan fontos beton út. A beton út mellé, még egy... Közeli park. Lassan annak se nevezhető. Van egy rész ami beton utakból áll, és a közben marad egy kis fű, alig egy méteres facsemetékkel, vagy mi az, amit vagy kilopnak majd, vagy meg se marad, vagy majd 20 év múlva lesz belőle árnyékot adó fa. Ennek a parkszerűségnek a másik végében már épül a parkolólemez. Jelentsen ez bármit. A lényeg hogy sejthető, nem tartalmaz füvet, fát, bokrot, vagy bármilyen növényszerűséget, a mi nyáron nem melegszik fel 60 fokra, és még a levegőt is tisztítja. 

Szóval betondzsungelünk szépen fejlődik, betonból, beton nő ki, és milyen szuper lesz. Azt hiszem akkor utáltam meg ezt az egészet, amikor elbontották az ovi melletti elkerített részt. Valaha oviudvar volt, mert akkoriban még szükség volt erre, most már ovira se... 

Gyerekkoromban itt még parkok voltak. Az a tipikus retro park, fákkal, papsajttal, pitypanggal, meg télen, vagy ősszel azzal a fehérbogyós bokrokkal, ja meg az, az illatos fehérvirágos bokorral, amit sehol sem látok már. Néhány lépcsőház mellett rózsaszínű virágokkal borított rózsabokrok voltak, ahova szívesen mentünk megszagolgatni a rózsákat. Mi még csináltunk ilyeneket. 

Igen, sokat gondolkodom mostanában azon hogyan is tehetném majd jobbá ezt Daninak. Nem akarom, hogy nagyfiú korában majd sokkot kapjon egy erdőtől, mert nem tudja mi az a fa, mert eme betondzsunggelel felemészti, a sok marha okos, agyonra iskolázott mindent is tudó főispán vagy ispánné, vagy csak 'nacsasszony.

Mondjuk legalább az arapapagájt ismerni fogja. Mondjuk nem néztem utána, de azok se bírják a betonéletet nem?? Ne válaszoljatok. 

Elkalandoztak a gondolataim. Azt hiszem pont ezért hiányzott annyira a blogolás, írás. Nem változik jó irányba semmi, de kijött. Lehet azt a címet kellett volna adni a blogomnak, hogy csoportterápia... Ez most szöget ütött a fejemben... Lehet címcsere lesz.

Kezdéseken se kell majd gondolkodni, hanem csak leírom Zsani vagyok, 41 éves, betűfüggő, betonutáló. 

Maradok tisztelettel, egyenlőre befejezem, megjött a kicsikém a papától :)