Egyszer fent, máskor lent

 Nem hintázom vagy ilyesmi, csak előjött belőlem az igazi rák tulajdonság. Egyszer toppon vagyok, máskor elkap a világvége hangulat. Reggel ébredéskor még semmi baj sem volt, bár Dani alvása mostanában nem oké. Mindig is érzékeny volt a frontokra, esőre, és ezekből most bőven kijut, szóval keveset alszik, azt is nyugtalanul. Ez rányomja bélyegét a napjára. Reggel még ügyesen készülődtünk, igaz játszom az eszem neki folyamatosan, mosolyra bírom, hogy nevetve induljon a napja. Mondjuk remélem nem gondolja azt düddő az anyja :)

Elindultunk az oviba, néztük a tócsákat, vagy ahogy Dani mondja csócsákat. Megbeszéltük, hogy milyen nagyra nőttek a tócsák, és még mindig csak esik, és esik az eső. Aztán bent az oviba, ahogy öltöztettem lazába eltört nála a mécses.  Úgy csimpaszkodott a nyakamba, hogy a szívem majd megszakadt érte. Ilyenkor elemi erővel kell eltolni magamtól, és átadni az óvónéninek. Igaz ők toppon vannak, és rutinból kezelik a helyzetet. Ami megnyugtat, jó helyen van, jó emberekkel. De így is párás tekintettel megyek melózni. Olyan félúton járok már amikor kezdem összeszedni magam, és monoton mormolom magamban, hogy "nyugi, már játszik, nevet, és boldog". Addig-addig ismétlem magamban ezt még el is hiszem.

Melóban már máshol jár az eszem. Mélyponton vagyok, de elkezdem a melót, és persze ma olyan hibába ütköztem, amit már tegnap észre kellett volna vennem... Szólok, hogy figyelmetlen voltam, és nap végéig ostorozom magam, hogy nem így kéne lennem. 

Egyszerre pörög az agyam mindenen. Sosem szálltam be a politikába, és annyira el akarom nyomni magamba, de beleégte magát az agyamba a fő úr egyre bővülő baromságai. Nem tudom melyik eszetlen, meggondolatlan dolga idegesít jobban. Minden ami olyan egyszerű volt tönkremegy. 

Sosem engedhettem meg magamnak a feladást, és az elkeseredettség sem szokott sokáig tartani, hiszen valahogy mindig van. Csak most nem annyira van ötletem, nem veszem észre a kiútat. Falakat látok, meg azt az ökör fejét.... upsz, ezt nem csinálom, mert jahh

Melóból hazafelé kezdett elpárologni a depim. Meglátva Danit, meg Apát rögtön tovaszáll a világvége hangulat. Mindegyikük mosolyog, mesélünk kinek hogy telt a nap, vagy éppen mi a terv, és annyira jó így. Ebbe nem engedhetjük be az ökörséget. 

Lehetetlen nincs. Amúgy is annyi mindent oldottunk meg ez is menni fog. Semmi sem lehet jobb nálunk.