A jó, a rossz és a....

Gondolatban sokat kalandozom el még Balatonra. Jó volt a vízpart közelsége, a sétány szépsége, az illatok, az érzések. Amikor lent voltunk, amikor éppen átéltük is arról beszélgettünk Janival, hogy jövőre is ugyan oda megyünk. Nem tudunk elszakadni tőle, pedig mindig felhozunk más lehetőséget, mi lenne ha ide vagy oda, de aztán arra lyukadunk ki, hogy ezt annyira szeretjük, miért mondanánk le a lehetőséget. Még mindig van új, még tud újat mutatni Füred, szóval az álmodozás folyton megy.

Gondolataimban sokat ott vannak azok az emberi viselkedések amiket láttam, hallottam, tapasztaltam. A türelmetlenség, a nemtörődömség, de ugyan akkor volt jó, szimpatikus és, lélekmelengető is. 

Volt egy kislány. Korban idősebb picit Daninál. Strandon voltunk, és Danit végre sikerült akkor egy kicsit kicsalni a vízből. Szóval éppen száradtunk a napon, beszélgettünk, Jani elment a szokásos hekk adagjáért Daninak, amikor is az említett kislány sírva jött ki a vízből, és lehuppant az anyukája mellé. Dani kérdezte is miért sír a kislány, de nem tudtam, és próbáltam elterelni a figyelmét, hogy ne azt figyelje másnál mi zajlik. Aztán nem tudtunk nem figyelni fel arra, ahogy a kislány nyakán duzzadó erekkel ordít az anyjával. Valamije fájt. Sírás, ordítozás... az anyja meg szembe röhögte. Semmi vigasztalás, semmi beszéljük meg, semmi mondd el mi történt, csak röhögés, és ilyen duma "Mindenki téged néz" meg "fúj folyik a taknyod is" - anyutól ennyi telt. Közben Jani megérkezett a hekkel, és Dani inkább az evésre figyelt, de közben borzasztó volt hallani a jelenetet. Egy ölelés, egy jó szó, mégis csak az anyja vagy mi... Nekem ez olyan rossz érzés volt. Hiszen Dani is pedig ő sem olyan kicsi már, ha beüti magát, még mindig az anyupuszi a legjobb gyógyszer rá. Hová tűnnek el az érzések. Az önimádaton kívül. Mert abból aztán van dögivel. 

Az a négy fős csoport, akik a hajónál mögöttünk álltak, az a gyűlölet hullám, ami végig sepert rajtuk... Csak mert sütött a nap. Nyár van banyek, annyira nem lepődjünk meg, hogy süt. Vagy mert sokan szálltak ki a hajóból/ról. Kértek volna 4 életunt embertől bocsánatot mert ők élvezik a nyaralásukat, a pihenésüket, vagy sosem tudni, de lehet életében először adatott meg neki hogy lássa a Balatont, vagy üljön ilyen formába hajóra... Nem láthatnak bele mások sorsába. 

Eszembe jut a tegnap délelőtt a Lidl-be. Családi vásárlást csináltunk. Pékárunál válogattunk, Danit faggattam mi szimpatikus neki, mit kér, amikor megéreztem hogy valaki néz. Kerestem a tekintetemmel a figyelőt, amikor is egy olyan gyűlölettel teli szempárral néztem össze basszus, ha szemmel ölni lehetne, már kétszer legyilkolt volna. Első körben kétszer, aztán fel is darabolt volna, ha nem lenne lusta, és öntelt. Az volt a problémája, hogy Danival éppen ott álltunk, ahol ő vásárolni akart. Aztán jöttek még vásárlók, és azok is ott álltak. Szóval tömeggyilkolt a szemeivel, mert voltunk olyan szemétládák, hogy egyazon időben vásároltunk vele... Nem törődve az érzéseivel, haladtunk a sorban előre, amikor elkerül egy csaj (nem a tömegygilkosos nézésű) a párjával, vagy mittudomén ki volt az a pacák vele, és annyit mondd a csaj "Fúú de utálom az embereket" Akkor már úgy érlelődött bennem, hogy közlöm vele "baszod, mi sem miattad vagyok itt, és én is utállak, csak szépen csendben magamban" de mivel éppen azt tanulom, hogy nyugtassam magam, az idegrendszerem, és a lelkem így nem szóltam, rá vigyortam, és jól kikerültem, hogy azért is útban legyek!

Próbálom ezeket nem észre venni, de nem tudom kizárni magamból. Valahogy a szenzoraim erre ki vannak éleződve, vagy mi. 

Ugyan akkor befogadó vagyok a jóval is. Sőt. Visszatérve a nyaralásos napokra, amikor kisvonatoztunk, és meséltem, hogy visszaintegettek a gyerekeknek. Az annyira jóleső érzés volt. Emlékszem volt egy férfi, egy nővel ültek a teraszon kávéztak, mi pedig elég közel az asztalokhoz döcögtünk el a kisvonattal. A nő mosolygott integetett, a férfi éppen csak felnézett a kávéscsésze felett, de volt egy apró mosoly az arcán, na meg az integetés is annyiban teljesedett ki, hogy megemelte csak a kezét és gyorsan vissza is tette, de pont láttam az egészet, és tök jó volt látni, hogy a maga merev, komolysága mellett mégis csak csalt egy kis mosolyt a gyerekek öröme az arcára. Meg annak a tizenéves tinédzser fiúnak az integetése is tetszett, amelyik éppen nagy vagányan óriás fülessel a fülén ballagott az egyik utcában, amikor arra mentünk a kisvonattal, és a gyereksereg neki is integetett. Tinédzser leszaromságával ballagott lazán, komolyan, de ő is éppen csak megemelte a kezét is visszaintett a gyerekeknek, éppen csak annyira, hogy a haver meg ne lássa különben übercink lesz, de őt is jó volt látni, hogy van az emberiségnek még esélye... 

A Lidl-sztorihoz is visszatérve...Az én drága jó édes párom a szerelemtől oly elvakultan pakolászott a vásárlás után, hogy okosba csak letette a pénztárcát a kocsik tetejére és az úgy ott is maradt. Természetesen benne minden is. Úgy az életünk kártyákba tömörítve. Amikor is itthon kaptam egy üzenetet egy férfitől, hogy valószínű az én tárcámat találta meg, leadta a pénztárosnak. 2 infarktus hordtam ki lábon, Jani vagy 5-öt, plusz egyet amikor mondtam neki, hogy "megöllek baszdmeg"! Szegény fogta a nyúlcipőt és visszasietett az üzletbe, és Istenemre(?????mivaaaan???) mondom visszatért az emberekbe vetett elveszett hitem! Mindennel együtt kaptuk vissza. Se pénz, se kártyák nem hiányoztak, minden úgy volt benne, ahogy volt. 

Millió hálás köszönet azért hogy ilyen becsületes ember is van, és köztünk, és áhh! 

Ez úgy kicsit felnyitotta a szemem, hogy van remény, esély, és minden. Azon akarok dolgozni, hogy sokkal több jót lássak meg. Tényleg nem olyan szar a világ, mi tesszük azzá. Mi tudunk csak változtatni rajta. 

ÚI: Jani jól van! Nem özvegyítettem meg magam, de viszonylag keveset beszéltünk tegnap :D       

 

Balatoni nyaralás-élménybeszámoló

 

Hétfőn indultunk nyaralni. Előtte nap nem csak a bőröndöket pakoltam össze, hanem igyekztem mindent úgy itthon hagyni, hogy mamának megkönnyítsem a dolgát. Mivel a lába még mindig csak alig használható, volt bennem para, hogy valóban kibiceg-e konyhába enni rendesen. Arra már gondolni se mertem, hogy főzzön magának, így próbáltam úgy feltölteni a hűtőt, és előfőzni neki azt amit kért, hogy neki csak kivenni kelljen belőle azt amit enne. Minden igyekeztem mellett jólesett hogy a sógorom vállalta a mamasitterkedést, arra a pár napra még mi Balatonon áztattuk az áztatni valónkat.

Hétfőn fogtuk magunkat és nekivágtunk a kalandunknak. Idén is vonattal mentünk Balatonfüredre. Érthetetlen, hogy milyen agymenés vezetett odáig, hogy Győrből szuperkerülővel lehet csak lejutni a Balatonhoz vonattal. Győrből elsőre Tapolcára mentünk egy piros "konzeves dobozzal". A jegyvásárlás jól kezdődött mert jóval kevesebbet fizettünk mint, ahogy előtte a neten rákerestünk mégis mennyi az annyi. Annak csak töredékét fizettük a helyszínen. Megörültünk, hogy jól kezdődik az utunk. Vonatra felszállva rögtön az első akadály ott kezdődött hogy a bőröndök nem fértek el azon a polcon, amit egyébként erre akartak volt kitalálni. Igazából ezen sem problémáztunk, elfértünk tőle - egy darabig. Ahogy az úton haladtunk a csodavonattal, egyre többen lettek. Más család is nézett nagyokat hogy bőrönd nem fér fel a polcra. Azon is csodálkoztak, amikor a tömött járatra felszállt két biciklis, biciklivel. Ekkor egy egész sorról állítottak fel gyerekeket, felnőttet, hogy a bicikli odaférjen, más különben nem tudunk tovább menni. Kalauznéni megoldotta annyi mondott a szélrózsa minden irányában van egy-egy ülőhely, keressék meg a gyerekek. Na ekkor kerekedett el elsőre a szemem. Megoldódott aztán úgy hogy a lépcsőre ültek le a gyerekek, és ahogy a leszálláskor felszabadultak helyek megoldódott ez is. Igen nagy szerencsémre vittem könyvet így én abba igyekeztem belefeledkezni utazás alatt. Majd valamikor Pápa után felszállt egy idősebb 4 főből álló társaság. Hála az égnek az egyik asszonyságnak aztán be sem állt a szája. Ennyit a könyvről. Már azt olvastam, amit mondott... Vagy azon problémázott hogy háttal nem tud ülni, mert hányni fog, vagy adta a legjobb nagymamis tanácsot a barinőnek, hogy ha nem bír az unokával haza kell küldeni a fenébe! Janival csak összenéztünk, és kértük az égieket, hogy érjünk már Tapolcára. Előbb de inkább utóbb ez meg is történt. Egyik kezemben bőrönd volt, a másikkal a gyerekem kezét fogtam, amikor megálltunk megnézni honnan megy tovább a másik a vonatunk. Erre hátulról abban a pillanatban belémrongyolt egy csaj. Tapadt rám mint egy matrica, mire hátra fordultam, hogy potyautas vagy baaszkii vagy mi van Téged is én vigyelek?? 

Éppen bent állt a Kék Hullám nevű vonatunk, minket várt, egy kabinos, légkondis kocsi, és ahham, azonnal elfoglaltuk a helyünket és csuktuk magunkra a kabin ajtaját, hogy húúúúhh, túl vagyunk az első részén! Alig 10 percnyi várakozás után elindultunk. Dani nagyon álmos, és izgatott volt, de alvásról hallani sem akart. Vége felé már türelmetlenkedett egy kicsit, végül nagy örömünkre megérkeztünk Balatonfüredre. Egy gyors pisiszünet, egy gyors boltolás, és pont sikerült egy taxist fogni. Banyek... a taxis annyiért vitt minket a szállásra (6000ft) mint amennyit az egy átszállásos vonatjegyre fizettünk... Szóval amit megspóroltunk a vonaton, azt sírva kifizettük a taxisnak... Ugyan abba az Üdölőbe mentünk, ahol tavaly is voltunk, Kosztolányi üdülőbe. Mivel tavaly nagyon jól éreztük magunkat, idén is erre esett a választás. Már hónapokkal előre lefoglaltuk a szállást. Bár becsekkolásnál nem keveset vártunk, mert többen is akkor érkeztek meg, és volt aki nem volt tisztába a születési dátumával sem, így egy kicsit hosszúra nyúlt a várakozás. Nekünk, már ismerős volt a dolog, azt is tudjuk mikor születtünk, és elmondani sem kellett a szabályokat, aminek a recepciós néni nagyon örült, csak adta a kulcsot, meg a legkondi szabályzó távkapcsolós mikkentyűt, és elindultunk fel a lépcsőn, amikor is beugrott, hogy banyek, ugyan azt a szobát kaptuk, ahol tavaly is voltunk. "Hazaértünk" :)

Természetesen nem volt kecmec, Dani már lázban égett, hogy menjünk már a Balatonbaaaaa! Szóval éppen csak azt kerestük ki a bőröndből, ami a strandra kell, és már indultunk is. Kb. 10 perc séta a strand. A jegy tavalyihoz képest drágább lett, idén hármunknak 5000ft volt a belépő... Mégsem 20ezer mint a Győri csodafürdőben. Arra nincsenek szavak Dani mennyire boldog volt. Sikongatott a vízben, pancsolt, fröcskölt. Aztán kapott úszógumit, (mert ami felfújható izét vittünk neki, folyton leeresztett) onnantól kezdve nagyobb biztonságba érezte magát, és virgonckodott - természetesen a figyelmünk mellett. 

Első két napra semmi más programot nem szerveztünk, Danit így is csak a hekkel tudtuk kicsalni a vízből. Semmi mást nem volt hajlandó enni az első három napon. Hekk, sültkrumpli, és a krumplihoz dukál ám a kethcup is! Azt mondani sem kell, hogy a "Balaton hekk" nyomába sem érhet az amit itt Győrben szoktunk venni, mert Dani imádja a halat. Szóval ő hekk kánaánban is úszott. 

A napokban kipróbáltuk, hogy méltán híres-e a "Balatoni palacsinta". Nem. Nekünk nem. Az, az ázott papírlapra emlékeztető tészta nem volt vonzó, kicsit túltolták benne a sütőport, amitől több lyuk volt rajta mint a szitán, szóval tocsogott az olajba, és az sem mentette meg, hogy telerakták töltelékkel. Maradjunk annyiba nem repetáztunk. Megvolt a nagy "Balatoni lángos" teszt is. Megvolt. Szóra sem érdemes. A Balatoni főtt kukoricát kihagytuk, mert 1200,- nem adok érte, még ha aranyszemek lennének rajta sem, és az 1500 forintos jegeskávé is döbbenetet váltott ki belőlem. 1500-ból a szálláson egy hétig naponta ittam a jegeskávémat a reggeli enyhe időben, teraszon ülve, bámulva a napfelkeltét :) De hát "ki mint vet, úgy arat"

Na de ott tartottam, hogy kedden egésznapos strandolást terveztünk csak be. A nap megpirított bennünket, és az összes energiánkat kiszívta. Azon nap legviccesebb pillanatát Dani hozta. Éppen nagy játékban voltunk a vízben, ő cápa volt, és mi nagyon féltünk tőle, amikor is a kiscápa egyszer csak leállt a nagy támadásba, és totál feltűnően megbámult két vízből éppen kifelé sétáló csajt. De olyan feltűnően bámulta tátott szájjal a csajszit, hogy szóltunk Daninak illetlenség így bámészkodni, meg amúgy is van még 10 éve, hogy így cselekdjen :) A csajszik sem vették zokon, nevetni kezdték Dani tátott szájas bámészkodását, még partra érve is kacagtak az eseményen. 

Szerdára már kicsit megkopott a strandkedv, mást is akartunk, ilyen volt a kisvonatozás. Ez tavaly kimaradt. A Szállástól alig 10 percnyi sétára voltunk a Tagore sétánytól. A kisvonathoz éppen akkor értünk oda, amikor készült indulni, éppen csak elértük. A "néni" még szólt is hogy ha visszaértünk az útról, majd várjunk egy kicsit, mert Dani kap egy labdát ajándékba. Két dolog miatt tetszett nagyon ez a városnézős vonatozás. Az egyik, hogy sokat hallhattunk a városról, és olyan helyekre vitt minket a járgány, ahova nem biztos hogy mentünk volna, másrészt meg a vonaton több gyerek is ült, és lelkesen integettek a járókelőknek, az autósoknak, a teraszon reggeliző embereknek, akik mind-mind visszaintegettek a gyerekeknek. Ezt olyan kedves dolognak tartottam, főleg azok után, hogy milyen negatív hangulatban telt az utazásunk első része, és bizony a strandon is bőven akadtak szesszel, és frusztrációval teli emberek. Az út végén, Dani megkapta a beígért labdát. A kikötőbe sétáltunk, mert másnapra hajókázást terveztünk, szóval az indulás-érkezés érdekelt minket. Egyszerűsítettem a dolgot, lefotóztam az infót, így mehettünk vissza a sétány felé. Illetve mellette a parkot választottuk, mert ott kevesebben voltak, másrészt Dani felfigyelt a szobrokra és a magas fákra! Baromi jó ötletnek tartottam azt, ahogy Füreden a fákat ültették. Ismert emberek tették meg ezt a szuper gesztust, aminek emléklapot is állítottak az adott fa tövében. Ezeket olvasgattam Daninak. Több Nobel-díjas ember is volt közöttük, Cseh Tamás is, a régi Aranycsapat két tagja is ültetett fát, a debreceni önkormányzat is, és megannyi híresség. Ilyen kezdeményezést itt is szívesen látnék! 

Mostanában a szobrok is nagyon érdeklik Danit. Mindig el kell olvasni ki volt az illető, vagy mit ábrázol az adott mű. Így volt ez Gróf Széchényi István szobránál is. A talpazatnál egy hajó képe is látszik. A szobor mellett éppen egy nő locsolta slaggal a bokrokat, amikor is Dani felkiáltott a talpazaton látott hajónál, hogy "Nézd Anyaaaa! A Kárpátia!!!" Felkacagott a locsolós néni, én is mosolyogtam, és valahogy próbáltam elmesélni Daninak, hogy a Titanic nem a Balatonba süllyedt el, szóval nem itt mentett a Kárpátia! :) Ezzel aztán megbékélt nagy nehezen, de azért kérte, hogy másnap amikor hajózni megyünk, akkor Angliába, vagy Franciaországba is menjünk el! :) Édesem :) Így aztán Daninak a Balaton akkora volt, hogy még Franciaországig is elért :D

Még kicsit hogy értse a dolgot, pedig gőzerővel próbálom elmondani, hogy magyar tenger, de nem úgy tenger! 

Szobor és fák nézegetés után a sétányon található Bodorka vízivilág látogató központba mentünk halakat nézegetni. Itt a Balatoni halakat nézhettük meg, és Daninak a törpe harcsa lett a kedvence, mert az olyan cuki, és menő. Balatonfürednek van Horvátországi testvérvárosa, így a központban volt két tengervizes akvárium is tengeri halakkal, amiket a testvérváros ajándékozott. Ezután visszamentünk a szállásra, mert Dani szeretett volna focizni apával. Igazából az üdülőnél volt egy kisebb focipálya, amit sajnos parkolóvá avanzsáltak, szóval maradt a szállás előtti füves rész, nehogy kirúgjon focilabdával néhány autót... Aztán ezt is megunta, és csak ekkor indultunk újra strandolni. Na ekkor már szélviharra adtak ki figyelmeztetést. Ezt többször is elmondták hangosbemondón a strandon, szóval mindenkinek észnél kellett lenni. Mi is vigyáztunk Danira, mert néha a szél is okozott hullámokat. Meg persze alkalmunk nyílt nézni a vízirendőrség akcióit, is, mert hiába minden figyelmeztetés, akkor is volt, aki bóján kívülre úszott, vagy ment valamilyen eszközzel. Azokat azonnal vissza is zavarták biztonságos részre. A víz nagyon szuper volt, kellemes hőmérsékletű, de a nagy szélben ahogy kijöttünk a vízből, majd megfagytunk. Mondjuk azt is csak addig még meg nem száradtunk. Vacsorát ott ettünk a strandon, aztán mentünk csak vissza a szállásra pihenni, és tervezni a másnpi hajózást.

Csütörtök reggel Dani nehezen ébredt. Volt ideje magához térni, mert a hajó 11:10-kor indult csak. 

Ezzel a kék csodával mentünk át Siófokra. A hajóra többen vártunk. Volt szerencsém itt is kifogni a sorban állásnál olyan négytagú csoportot, akik végig morogtak mögöttem. A nap sütött az is rossz volt, az is hogy mennyien várnak beszállni, és az is, hogy mennyien szállnak le, és miért nem sietnek, és... szóval nem is értettem, milyen elhatározás volt az hogy nyaralni indulnak, emberek közé, és adnak ki pénzt erre-arra úgy, hogy semmi sem jó...?? Pedig a dolog elég gyorsan zajlott, zökkenő mentesen. A katamarán alsó részében légkondis a helység, büfével, asztalokkal, a felső részben középen 2, majd 3, és újra 2 férőhelyes ülések, amiért volt egy kis harc egészen az indulásig, mert hát ahogy a hajó megindult, már senki nem akart egy helyben ülni, hanem figyelte ahogy elhagyjuk a kikötőt. Balatonfüredről 55 perces volt az út Siófokra. Miért pont Siófok? Jani gyerekkorában járt ott, én még sosem voltam, Dani meg azt mondta ő már volt a Mamával :) Csak hallkan súgom meg, füllentett a csávó nem voltak a Mamával Siófokon :)

Szóval majd egy órás kellemes, enyhe, ringató jobbra-ballra billegés után, ami egyébként elég álmosító volt, megérkeztünk Siófokra. Egy parkot láttunk, ahogy a kikötőt elhagytuk, és oda mentünk, mert Dani ott is megcsodálta a fákat.

Tudatta velünk, hogy ő még soha életében nem látott ilyen magas fákat. Az egyik tövéből még el is tett egy tobozt emlékbe. :) A park amúgy nagyon tetszett, szép rendezett, egy kis halas tavat is megnéztünk. Akadt ott játszótér is, ahol a csúszda csigacsavaros volt, és ez is menő volt. Mostanában Dani a menő kifejezést használja ha valami tetszik neki. 

Onnan a Petőfi sétányra mentünk. Ettünk egy fagyit, utána elindultunk a sétányon, de hamar meguntuk, mert igazából olyan volt mintha egy játékteremben lennénk, és szórhatnánk a pénzt jobbra is, balra is, búcsúszerű dodzsem, bikaerőmérő, mindenféle kifőzdék is, ugyanazt áruló kirakodók, rögtön előre kiakasztott méretes fából készült f@sz kulcstartó, vagy egyéb célra használható akármi, így egy ponton azt mondtuk ez annyira nem érdekel, és feladtuk a sétányt. Egy másik részre értünk, egy nagyon szépen gondozott parkhoz, szobrokhoz, talán szabadstrand rész lehetett, ahol egyébként napozók voltak fürdőzők nem annyira, mert erős szél fújt (tartott még jócskán a viharjelzés) és akkora hullámok voltak a Balcsin, hogy persze nem merészkedtek oda.

Hullámtörő gáton sétáltunk végig, nagyon szép látvány volt a hullámzó Balaton, a felhők... Igazából itt azért bennem volt, hogy csak addig viselkedjen az idő, még visszahajózunk Füredre. Viselkedett. 

A kikötőhöz indultunk vissza, még meg-megnézve az útba eső szobrokat, és a 15:00-kor visszainduló hajóra szálltunk fel. Bár a szél erősödött, kicsit erősebb volt a hajó ringatózása, de nem volt kellemetlen, sőt! Dani az ölembe ült, és el is aludt. Elringatta :) Az út vége felé ébredt fel, mire leszállni kellett magához tért. 

Szállásra visszaindulva, még egy jót sétáltunk, jégkrémet kért, és kellemesen elfáradva a szálláson elfeküdt az ágyon  tévét néztünk, még a megrendelt vacsoránkat kihozták. Aztán elkezdtem a bőröndökbe csomagolni, és Dani megérezte a honvágyat, mert egyszer csak mondta, hogy "Hiányzik a Mama!"

Reggel lehetetlen volt méregdrága taxit hívni, így gyalog mentünk a vasútállomásra. GPS jóbarát volt, simán elvezetett minket a 30 perces sétánk alatt. 9:08kor indult a vonatunk Budapest-Kelenföld állomásra. Úgy gondoltuk ezt az utat próbáljuk ki, és nem a túlzsúfolt Tapolcai átszállásos "konzerves dobozos" Győrig utazós utat. A vonat időben érkezett, a helyjegyen írtakat könnyedén megtaláltuk, így kényelmesen utaztunk Kelenföldig. Sőt, még a bőröndök is felfértek a helyükre. Kelenföldön egy fél órás várakozás után szálltunk fel a Győrbe tartó személyvonatra, ami tényleg mindenhol is megállt. Gyorsvonattal akartunk volna jönni, de akkor valahol újra át kellett volna szállni, nem biztos hogy előbbre lettünk volna. De a személyvonatunk nem volt zsúfolt, a légkondi működött, kényelmes, de hosszúnak érzett út volt hazáig!

Idén is jól sikerült a nyaralás. Azt gondolom sikerült megnézni mindent amit itthon elterveztünk, nekünk jó kedvünk volt, Danira sem szólhatunk egy rossz szót sem, olyan nyugodt, türelmes volt. Azt gondolom azt az egyet mondhatnám, amit Danitól nem volt jó hallani, hogy amikor lent fociztak apával, jött egy másik kisfiú is az apukájával focizni. Dani kerülgetni kezdte a kisfiút, próbálta volna játszani hívni, de sem a gyerek sem a szülei nem voltak nyitottak erre, és inkább visszamentek a szobájukba. Ekkor Dani csak nézte a kisfiút, ahogy az apukájával elmegy, és azt kérdezte: "Anya! Nekem itt nem lesz egy barátom sem?" Nem lett. Nem mintha sokat veszített volna, csak olyan rossz volt ezt hallani. Sajnáltam. De nyugtattam inkább magamat, mint sem őt, hogy nem is azért mentünk. Viszont ahhoz képest hogy hányszor érzem azt én vagyok a negatív, és hányszor érzek késztetést belekötni az élő fába is, ez a pár nap rádöbbentett, hogy nem én vagyok a legrosszabb, és a morgás amit körülöttem néha hallgattam, megdöbbentett. Olyan volt mintha azoknak az embereknek fegyvert tartottak volna a fejükhöz, hogy márpedig most nyaraltok akár tetszik akár nem. ?? Még most sem tudom magamba hova tenni, hogy tényleg erre vettek ki szabadságot, és ölnek bele pénzt, hogy végig duzzogjanak mindent. Mindent is utálni, otthon is lehet. Voltak furcsaságok, de elnyomom magamban, mert mi élményt gyűjteni mentünk, és ez sikerült. 

 

 

  

ásó, kapa, nagyharang - négy

 

Már tegnap este leültem pötyögni, de a fáradság kifogott rajtam,  csak megnyitottam a blogom, majd néztem 5 percig az üres részt, aztán letettem arról, hogy bármit is írjak. Hétvégén sokat áldoztam a takarítás oltárán. Meg minden mással is foglalkoztam, és ezért nem jutott idő arra, hogy tetemes gondolatomat betűvé tegyem.

A héten volt részem mindenféle érzésben. Pörögtem, lelassultam, kedves voltam, vagy kedvtelen, siettem, meg lesz@ratam. Szóval volt minden. A hétvégén viszont nem. Ügyes voltam, és ezért tegnap este  úgy feküdtem le hogy megveregettem a vállam.

És ha már lefekvés. Dani érzi, hogy a jóvilágnak lassan vége, és apa már dolgozni megy, ráadásul délutános lesz. Bakker... De így tudjuk megoldani hogy váltásba legyünk Dancival. Na most ami a szülőséget illeti én vagyok a rossz zsaru, apa a jó. Így aztán érzi a csimotám, hogy bizony, anya szigora alatt azért más szelek fújnak 😁 Figyelem elterelős dolgokat már eszeltem ki, mert "nehéz" lesz a hetem - milliárdszor fogja megkérdezni apa mikor jön haza, hogy megvárjuk-e, és jön majd egy kis pityergés is hozzá. Sajnálom ilyenkor, de az élet ilyen. Nem alakulhat minden a kedvünk szerint.  

Viszont amiről írni akartam, és bár van még pár nap a pontos dátumig, én most szerettem volna szavakká váltani az gondolatot, az érzést, mert most hogy korán felébredtem van lehetőségem, és a héten talán ennyi csak. Reggel meló, délután Danival mulatjuk majd az időt, jövőhéten meg nyaralni megyünk és ti is látjátok éppen a mai nap a legaktuálisabb erre....

Egész pontosan arra, hogy megemlítsem a nagy napot! 2020. 07. 21. Igen ez Dani névnapja - is-. Meg a mi házasságkötésünk dátuma. 

Négy éve. Házasság. Az a dolog, amit soha nem terveztem az életemben, és mégis feleség lettem. 

Akkor találkoztunk első alkalommal Janival, amikor éppen kezdtem jól érezni magam az egyedüllétembe. Éppen kezdtem megtalálni a jót is benne. De jött, és jobb ötletei voltak. 

Aztán egy évvel később kérte meg a kezem. Neeem, nem ilyen letérdelős, megfelelő pillanatot várós, megyünk el kajálni aztán ott kinyalom a fagyiból a gyűrűt, vagy alkoholból felbüfizem, szokásos nyálas történet volt. Ilyen sablonos dolgok sosem vonzottak. 

Pont egy Zsanis pillanatban történt. Dühös voltam, marhára mondtam a magamét valami miatt, és a hajamat téptem, meg minden amit ilyenkor az ember csinál. Jani - a maga elképzelhetetlen nyugalmával elém állt, és annyit mondott ne idegeskedjek, menjek hozzá feleségül. Mire mondtam volna dühömben, hogy ebben a pillanatban éppen pont nincs kedvem esküvős csinnadrattához, már nyitotta is a gyűrűs dobozkát, és esett le a tantusz, hogy bakker a csávó nem viccel! Aztán nagy gyorsan átszalad az agyamon, hogy aki a legszarabb pillanatomban is azt érzi ezzel együtt tudna élni, sőt lát benne fantáziát, akkor ahham, ilyenkor igent kell mondani, mert ennél igazibb igazi a Földön nincs. Aztán a buli akkor elmaradt, mert Dani jelezte, hogy orvosék tévedtek - nincs olyan hogy nekem nem lehet gyerekem, jött ő, és megmutatta, hogy neki se akarja megmondani senki mit tud! Esküvős buli helyett, babát vártuk. Én kértem. Nem akartam olyan esküvőt, ami arra hajazott volna hogy azért vesznek el, mert gyereket várok. Ha még később is azt érzi velem tud élni, úgyis elvesz. Dani kettő éves volt, amikor összeházasodtunk. Neeem, az sem a tipikus, amit mindenki akar esküvő volt. Ember nincs a Földön, aki rávett volna arra, hogy olyan ruhát vegyek fel, amibe úgy néztem volna ki mint amikor a flakonból kinyomod a tejszínhabot - ami aztán vagy sikerül, és szuper, vagy mintha odaokádták volna. Nem kockáztattam meg 😁 Ez sablonos, és nem nekem való, nem érezem magaménak. Képtelen vagyok beállni akármilyen sorba is. Az nem Zsanis. 😏 Sokkal meghittebb volt, és a miénk, csak a mi pillanatunk. Amiből aztán úgy is vajmi kevés akad Dani mellett 😁

Szóval negyedik éve lesz annak, hogy hivatalosan is megpecsételődött a sorsunk, vagy Jani sorsa 😁 Aláírta a végítéletet, és bírja! Jófej csávó! 💕 Visszafogott ünneplés majd a nyaraláskor!

Szerintem következőre majd arról mesélek, most pedig vár a gyár... vagy ha nem vár is megyek 😁

mesélős

Július. Az eszem többé-kevésbé, már a nyaralás körül forog. Csomó terv van a fejemben, az útról, az utazásról, a látnivalókról. Dani sem tétlenkedik, azt tervezi, hogy az új kedvtelésének is hódít majd a Balatonon. Ez nem más mint a szoborvadászat. Apa van itthon szabadságon Danival, és még én dolgozom, ők kettecskén programokat találnak ki, így jött a szoborvadászat. Mielőtt szívéhez kap mindenki, nem rombolás, vagy ilyesmi, hanem a feladat az, hogy keresik a szobrokat és Dani lefotózza őket. Persze közben aztán Dani talál ki extra programokat, de hát erről szól a szabadság, nem?

Egyébként nagyon élvezi a csemetém, hogy nem kell oviba menni. Most aztán kitalál mindent is. Például az esti bulit. Ez még a jobbik eset, mert volt már éjszakai bulink is. Ezek feltétele az volt, hogy délután aludni kell neki egy nagyot, és akkor lehet szó ilyen bulikról. Persze csak hétvégén volt, mert öregedtem egy évet, és nem bírnám, hogy éjszakai buli után még melózni is menjek 😁

Most már vannak határok 😆 Visszafogott duhaj jöhet csak. Na ezek az esti, vagy éjszakai bulik arról szólnak, hogy játszunk. Kirakó, lego, kockák, minden összes katona és stb.

A szülinapom, amivel egyébként mondtam, hogy nem kell foglalkozni, mert ezek a számok már inkább okoznak döbbenetet, mint bulihangulatot, azért a család meg-meglepett. Apa hozott meglepi sütit, aminek Danival hamar neki is kezdtünk, aztán sütöttem én is egy gyümölcstortát, hogy azért együnk sütit, aztán jött a szépséges Lilikém is a párjával és olyan csokitortát hoztak öcsém, hogy áááhhhh.... Dani rögtön kért hozzá tejszínhabot is, és  szóval fincsi volt. Így fulladt a nemtörődöm szülinapom sütizabálásba! És ha most azt hiszitek, hogy a cukorsokk elég volt, akkor nagyon tévedtek. Este -mert mondom esti buliztunk- Dani kitalálta, hogy feltehetjük az i-re a pontot, menjünk el a Tópartyba pizzázni. Már azért megérte, mert Dani bepizzázott, baracklé és elfogyott, de még táncolni is kedve volt, úgy hogy a legnagyobb partyarc volt akkor este. Mondjuk nem csodáltam, hogy beindult a lába, egészen jó dalokat választott a csaj, jókat énekelt. 

Ezen a szülinapon se fogytunk semmit... 😁 Csak növünk mi is mint a számok 😁 

Következő szülinapok majd szeptemberben lesznek. Daninak fogalmam nincs, de van időm még gondolkodni, apának viszont meglepit akartam végül ő lepett meg. Szeptemberben lesz koncert, amire menni szeretne, és mondom oki, úgy is szülinapos lesz, ünnepelje a koncerttel. JóAsszony módjára mondom meglepem előre a koncertre, rendeltem neki egy új Ossian-os pólót. Mondom mekkora arc lesz a szerelmem az új pólóban a koncerten, és felvilágosított a drágám, hogy nem Ossian koncertre megy 💁 Néztem nagy boci szemekkel, hogy "Neeeem?" Hát nem. 😁😁😁 Én így tudok meglepit okozni... 😁 Egyébként örült a pólónak, és lesz Ossian is, szóval nahh mindegy. 

És ha már megemlítettem a Balatont... Hallottam egy érdekességet, gondoltam megosztom veletek, hátha örülnétek neki. 

Az sztori egy szigetről szól, a neve Losta. Losta szigete Tihany szomszédságában volt található. Ez az állítólagos sziget egy római kori fürdő mellett még egy komplett halászfalunak adott helyet. A szigetről 1024-ben készült először feljegyzés, amiben a király a Zalavári apátságnak adományozta. Viszont a település nevét 1211-ben említik először. 1237-ben a tihanyiak tartva a mongoloktól egy korabeli duzzasztógátat hoztak létre, ami annyira jól sikerült, hogy a víz szintjét öt méterrel megemelte, ezzel Losta szigete így eltűnt, de az apátság megmenekült. A mongol vész után a víz szintjét újra változtatták, előkerült Losta szigete, állítólag újraépült, de később a török ostrom miatt a duzzasztógát ismét tette a dolgát, ezzel újra megvédték a Tihanyi apátságot. A Balaton szintjét 1730-ra eresztették le normális szintjére, ezért került elő a sziget  moszattal teli kövei. Ezeket elhordák egyéb építkezésekhez, így a sziget végleg iszap alá került. 1780-ig jelöli a térkép Losta szigetét. Később voltak expedíciók az elsüllyedt rész felderítésére, ahol római kori romokról, és modernebb középkori eszközökről számoltak be, de ahogy lenni szokott az erre szánt pénz elfogyott, de megmaradtak a mítoszok és legendák! Egyik legenda arról szól, hogy amikor a Balaton vízszintje alacsonyabb Losta szigetén álló templom tornya kilátszik a vízből, és még a harang is megszólal. Erre semmilyen bizonyíték nincs, de kellenek a színes történetek. Víz alá került kincsekről is szólt egy másik mítosz, amire szintén nincs bizonyíték, de ha a Seuso kincsekre gondolunk,-avagy egy részére- azok is a Balatonhoz közeli Kőszárhegy környékéről kerültek elő. Nem zörög a haraszt...

Itt a vége fuss el véle! Esti mesém eddig tartott, vége az írós bulinak, Macskacsávó már nagyon éhes, menni kell. 

Szép estét Kedves Olvasgató!