Már tegnap este leültem pötyögni, de a fáradság kifogott rajtam, csak megnyitottam a blogom, majd néztem 5 percig az üres részt, aztán letettem arról, hogy bármit is írjak. Hétvégén sokat áldoztam a takarítás oltárán. Meg minden mással is foglalkoztam, és ezért nem jutott idő arra, hogy tetemes gondolatomat betűvé tegyem.
A héten volt részem mindenféle érzésben. Pörögtem, lelassultam, kedves voltam, vagy kedvtelen, siettem, meg lesz@ratam. Szóval volt minden. A hétvégén viszont nem. Ügyes voltam, és ezért tegnap este úgy feküdtem le hogy megveregettem a vállam.
És ha már lefekvés. Dani érzi, hogy a jóvilágnak lassan vége, és apa már dolgozni megy, ráadásul délutános lesz. Bakker... De így tudjuk megoldani hogy váltásba legyünk Dancival. Na most ami a szülőséget illeti én vagyok a rossz zsaru, apa a jó. Így aztán érzi a csimotám, hogy bizony, anya szigora alatt azért más szelek fújnak 😁 Figyelem elterelős dolgokat már eszeltem ki, mert "nehéz" lesz a hetem - milliárdszor fogja megkérdezni apa mikor jön haza, hogy megvárjuk-e, és jön majd egy kis pityergés is hozzá. Sajnálom ilyenkor, de az élet ilyen. Nem alakulhat minden a kedvünk szerint.
Viszont amiről írni akartam, és bár van még pár nap a pontos dátumig, én most szerettem volna szavakká váltani az gondolatot, az érzést, mert most hogy korán felébredtem van lehetőségem, és a héten talán ennyi csak. Reggel meló, délután Danival mulatjuk majd az időt, jövőhéten meg nyaralni megyünk és ti is látjátok éppen a mai nap a legaktuálisabb erre....
Egész pontosan arra, hogy megemlítsem a nagy napot! 2020. 07. 21. Igen ez Dani névnapja - is-. Meg a mi házasságkötésünk dátuma.
Négy éve. Házasság. Az a dolog, amit soha nem terveztem az életemben, és mégis feleség lettem.
Akkor találkoztunk első alkalommal Janival, amikor éppen kezdtem jól érezni magam az egyedüllétembe. Éppen kezdtem megtalálni a jót is benne. De jött, és jobb ötletei voltak.
Aztán egy évvel később kérte meg a kezem. Neeem, nem ilyen letérdelős, megfelelő pillanatot várós, megyünk el kajálni aztán ott kinyalom a fagyiból a gyűrűt, vagy alkoholból felbüfizem, szokásos nyálas történet volt. Ilyen sablonos dolgok sosem vonzottak.
Pont egy Zsanis pillanatban történt. Dühös voltam, marhára mondtam a magamét valami miatt, és a hajamat téptem, meg minden amit ilyenkor az ember csinál. Jani - a maga elképzelhetetlen nyugalmával elém állt, és annyit mondott ne idegeskedjek, menjek hozzá feleségül. Mire mondtam volna dühömben, hogy ebben a pillanatban éppen pont nincs kedvem esküvős csinnadrattához, már nyitotta is a gyűrűs dobozkát, és esett le a tantusz, hogy bakker a csávó nem viccel! Aztán nagy gyorsan átszalad az agyamon, hogy aki a legszarabb pillanatomban is azt érzi ezzel együtt tudna élni, sőt lát benne fantáziát, akkor ahham, ilyenkor igent kell mondani, mert ennél igazibb igazi a Földön nincs. Aztán a buli akkor elmaradt, mert Dani jelezte, hogy orvosék tévedtek - nincs olyan hogy nekem nem lehet gyerekem, jött ő, és megmutatta, hogy neki se akarja megmondani senki mit tud! Esküvős buli helyett, babát vártuk. Én kértem. Nem akartam olyan esküvőt, ami arra hajazott volna hogy azért vesznek el, mert gyereket várok. Ha még később is azt érzi velem tud élni, úgyis elvesz. Dani kettő éves volt, amikor összeházasodtunk. Neeem, az sem a tipikus, amit mindenki akar esküvő volt. Ember nincs a Földön, aki rávett volna arra, hogy olyan ruhát vegyek fel, amibe úgy néztem volna ki mint amikor a flakonból kinyomod a tejszínhabot - ami aztán vagy sikerül, és szuper, vagy mintha odaokádták volna. Nem kockáztattam meg 😁 Ez sablonos, és nem nekem való, nem érezem magaménak. Képtelen vagyok beállni akármilyen sorba is. Az nem Zsanis. 😏 Sokkal meghittebb volt, és a miénk, csak a mi pillanatunk. Amiből aztán úgy is vajmi kevés akad Dani mellett 😁
Szóval negyedik éve lesz annak, hogy hivatalosan is megpecsételődött a sorsunk, vagy Jani sorsa 😁 Aláírta a végítéletet, és bírja! Jófej csávó! 💕 Visszafogott ünneplés majd a nyaraláskor!
Szerintem következőre majd arról mesélek, most pedig vár a gyár... vagy ha nem vár is megyek 😁

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése