Mert nem kell túltolni semmit!

 A hosszabb pozitív szériám után üzent az univerzum, hogy "az élet nem fenékig tejfel". Sok jó után jött a "minnyávilággámegyekbakker" érzés. Oda meg csak azért nem indulok el, mert annyira nincs már értelme. Nincs, mert sokan készülnek oda hasonló szituban, gondolom van is aki már eljutott arra, szóval ott is csak egy embertömeg lehet. Kitartó vagyok, szóval majd csak vége lesz ennek az időszaknak. 

Apa is délutános volt a héten. Nem szeretem. Mármint a délutános műszakot. Nem, mert nem találkozunk, nem beszélünk, csak esténként telefonon, és persze Dani is érzi ez így nem oké. Hét első felében még elvagyunk, de aztán elkezdi hogy várjuk meg Apát este... Pénteken is így kerültünk nyolc órakor ágyba, hogy még ne aludjunk, várjuk meg apát. Elmagyaráztam Daninak, hogy sajnos ezt nem tudjuk megtenni, reggel megyek dolgozni, pihenni kell. Nem mondom hogy simán ment, de csak sikerült elaltatni. Tartott ez az állapot egészen 23 óra utánig, amikor is Dani ahogy fordult át a másik oldalára, észre vette hogy Api már hazaért a melóból. Együtt alszunk. -Mert.- Apa próbálta cirógatni, visszaaltatni, de ez lehetetlen volt. Annyira boldoggá tette, hogy együtt vagyunk hárman végre, hogy minden álmosság kiment a szeméből. Próbáltuk rábeszélni alvásra az éjjel, de láthatóan annyira fel volt dobva, annyira boldog volt, bújt az apjához, hogy jobb ötlet híján megnéztünk egy szuperhősös filmet, mivel altatni képtelenség volt. Ezzel még ágyban tudtuk tartani, mert Dani aztán belekezdett volna akármilyen játékba is. Már 3 óra is elmúlt, amikor bekeményítettünk, hogy nincs apelláta, alvás. Mindenki hulla fáradt volt. Dani sírt. De már annyira fáradt volt azért. Eszembe jutott és  megkerestem YouTube-on Szabó Gyula előadásában az Öreg néne őzikéje című meseverset, és az a nyugtató hatású hang azonnal hatással lett Danira. Megnyugodott, a mese végére elaludt. 

Szeretek én is olvasni neki, de ugyanakkor szeretem Szabó Gyula előadásában is hallgatni a meséket. A legjobb hang, ami valaha létezett, ha szabad így fogalmazni róla. Jut eszembe, ha már gyerekkönyvről van szó. Vannak régi mesekönyveink itthon. Az egyik Benedek Elek meséivel van tele. Abból soktam választani egy mesélt, és olvasom el Daninak. Van hogy olyant találunk, amit felismer, hogy az oviba is olvasta már az óvónéni. Minap egy olyan mesét találtam, hogy meglepődtem egy pillanatra. Pedig azért bennem van hogy író már meglepni nem nagyon tud. Olvasok én sok olyan könyvet amit másnak a gyomra se bírna, de elvagyok vele. Rám nem úgy hat ahogy másokra. Benedek Elek néhány meséjéhez odaírhatták volna hogy gyerekhorror. Megmutatom:

Látható, hogy viseltes a könyv, lapok is sárgulnak benne, de szeretek olvasni Daninak belőle, attól függetlenül, hogy nem mindegyik mesétől vagyok elájulva. Most ne menjünk bele a szövegértésbe, meg a tanulságba, meg ilyenekbe.

27 forint 50 filléres könyv :) 

Ami meglepett mese, címe: Szegfűhajú János

Nem tudom mennyire látható a kiemelt szöveg de idézem: 

"...mit tett a szép asszony. Összeaprította a gyermeket, behányta minden csontját-bontját, ízét, porcikáját egy kádba. Három napig meg sem nézte, akkor mindenféle csodaírekkel megkenegette a gyermeknek minden porcikáját, s hát lássatok csodát, nagy fiú lett belőle..."

Szerencsére van tapasztalatom olvasásból, így előre láttam a szöveget, mint ahogy a szám kimondta Daninak a szavakat és e képen módosítottam a szöveget gyerekbarát verzióban: "...mit tett a szép asszony. Összeaprította a kenyeret, teknőbe tette, és három napig meg sem nézte, ekkor megette a gyermeket, s hát lássatok csodát...."

Amúgy még vagy háromszor aprította fel a csávót, ha jól emlékszem. A lényeg hogy tudtam Öreg néne Őzikéjében nincsenek horrorisztikus jelentek, ezért mertem bevállalni, hogy arra aludjunk el. Egyébként nincs bajom a darabolással -így papíron meg pláne,- de az ilyen vértől tocsogó könyveket nem rakom Dani elé, hogy lássa, elég ha én olvasom, ő meg majd felnőttként elolvassa ha akarja. 

Mivel akkor feküdtünk le aludni, amikor mennem kellett volna melóba, így a munka kimaradt. Nem bírtam volna. 9-ig aludtam, aztán felébredtem, mert ezer a dolgom volt. Dani kitalálta, hogy hamburgert akar enni, de úgy hogy mi csináljuk meg. Jó ötletnek tartottam, ezért aztán belevágtunk de megkértem hogy segítsen. Sütöttünk hamburger bucikat, és a húst is saját ízlés szerint készítettük el. Szeretek a konyhában tevékenykedni, és szeretem Danit bevonni. Azt meg főleg szeretem amikor maga mondja mit szeretne enni. Nemrégen egész csirkét akart sütve enni. Onnan kapott ötletet, hogy a tévében ment egy reklám amiben egész csirkét mutattak, hol mennyiért lehet venni. Nézte a tévében, és mondogatta, hogy olyant akar...

Apa aztán a csarnoka ment, ott vett egy szép egész csirkét. Az egész hús ropogós bőrét Dani ette meg, sőt azt mondta másnap is az legyen az ebéd! :) 

Jó ezekre visszagondolni, mert megszépíti az elmúlt napokat. Nem szeretem ezt az év végi feszültséget. Mindenki mindenért is tiszta idegbeteg. Mintha a dili mindent megváltoztatna. Ki, és mikor vezette be a terrorkarácsonyt? Miért kell ebből az ünnepből ilyen idióta viselkedésű ünnepet kreálni? Abszolút nem erről szól a karácsony. Csak úgy mondom. Az hogy emberek ezt túlgondolják, versenyeznek ajándékvásárlásban az a saját bajuk, ne vetítsék le a frusztrációjukat mindenkire. Sose paráztam túl ezt az ünnepet. Apával összeírunk időben mindent. Ajándékról, menüről, és marad mindenre bőven idő. Bírom ezt a mostani körkérdést, _Zavar-e hogy december 24-én zárva lesznek a boltok?_ -ami arra buzdítja a népet, hogy továbbra is ideggörcs rángassa őket... Nem hogy nem zavar, nem is érdekel. Nem, mert van egy öt éves gyerekem, aki már most izgalomban van a Télapó, meg Jézuska érkezése miatt, és nálunk december 24-én szentreggel van, nem szenteste, mert öt stroke-ot élne át a gyerekem ha estig még húznám az időt, fa díszítéssel és ajándékozással. Belső harmóniám érdekében reggel ébredés után az első kávé mellett közösen díszítünk fát. Műfenyőt, mert miattam ne pusztuljon a fenyőállomány. NEM VÁGUNK KI FÁT! Szóval a fát, és díszeket 23-án késő este hozza meg a Jézuska. Pont amikor Dani alszik, hogy reggelre amikor felébred, már ott legyen és csupa boldogság legyen az orcáján. Ha kész a fa valami ürüggyel mamázni küldjük a szomszéd szobába, és még őt ott mama lefoglalja Jézuska odateszi az ajándékot a fa alá. Kiosonunk a konyhába, hogy elhiggye Dani, nekünk semmi közünk hozzá, mindent a Jézuska intéz. Az ajándékozás is csak a gyerekről szól. Nem ostorozzuk magunkat azzal, hogy kinek mit. Sose az volt a karácsony lényege, hogy túllicitálva egymást vegyünk valami semmire sem használható ajándékot. Dani a gyerek, róla szól ez az egész, meg arról hogy végre együtt vagyunk. Tök felesleges ezt túlgondolni. Szeretném ha ezt az emberek is megértenék. ...és ezért nincs se idő, se kedvem, se szükségem arra hogy tudjam december 24-én szentreggel mi van az ajtón kívül...Tökre le....om!

Már most nem szeretek boltba menni, mert tele van két lábon járó feszültségekkel. Hogy a fenébe lehet így élni.. Ki mondta ezeknek az embereknek, hogy erről szól az ünnep, a készülődés? Soha senki nem írta elő, hogy ennek így kell lenni.

Lelkem békéjét fent tartva vettem kettő könyvet. Persze hogy megmutatom:

Egy csajszitól vettem, most nem újakat, de jó állapotúak. Azért ezt választottam, mert megtetszett a címe :) Érzem, hogy nekem való :) Egyébként nem ismerem az írót, de természetesen kutattam már utána, miket alkotott, esetleg sorozat-e, és ilyesmi. Majd meglátom barátok leszünk-e :)

Chris Carter-t sem ismertem, de hallgattam egy vele beszélgetős podcast-et, ami után éreztem lehetünk barátok. Ő viszont egy sorozatot ír, és az első részt már sikerült megvennem. A Vadász a sorozat harmadik része, de megláttam a csajszinál, és nyilván bolti ártól olcsóbban vettem meg tőle. 

Kicsit kevesebbet olvastam mostanában, de mint írtam  most kicsit szarabb napok voltak, és nem voltam ráhangolódra. De pótolni fogom ezt a kihagyott időt. A karácsonyi szünet pedig pont alkalmas lesz hogy esténként olvasgassak, ne pedig eret vágjak azért mert ünnep van, lesz... 

Minden boltban idegbetegeskedőnek ajánlom, hogy olvasson. Mindegy mit, csak maradjon otthon, és ne tegyen tönkre maga körül mindent, mert a saját érzéseit nem tudja hova tenni. Olvasson, és nyugi. A karácsony nem azért van hogy morogjon a boltba. Oké? Köszi! 

Jó éjszakát :)

 

     

Emlékek

Sziasztok! 

Nem tervezek hosszú posztolást. Danika alszik. Addig van egy kis énidőm. Gép bekapcs, és szembejött velem egy olyan oldal, ami létezéséről, már régen el is feledkeztem. Amolyan csajos oldal, ahol főzésről, szépségről, állandó fogyókúráról, meg gyerekekről lehet/lehetett fórumokon csacsogni. Arra az oldalra 2007-ben regiztem, és jártam fel, eleinte recepteket gyűjtögetni, és akkor kezdtem meg egy napló írást. Ilyen blogszerűt. 2007 augusztus 30-án regiztem oda 😲Még profilképem is van fent, hamvaskoromból 😅Ez:

Egyébként itt sötétre festett, hosszú hajam volt. Azt hiszem gesztenyebarnát akartam, de valami szőkés beütése is volt, vagy mi, nem voltam elájulva tőle, arra emlékszem. Ez amúgy egy nagyon jó kép, és ezen is pont látszik, hogy hamvaskoromban sem voltam éppen egy telibe vigyorgós típus, meg akkoriban annyira "boldog" kapcsolatban éltem, hogy amúgy sem volt kedvem vigyorogni... Persze beleolvastam a még most is elérhető naplóba, és a legtöbbször ezt írtam: "Ma nem történt semmi!" Izgalmas életem volt basszus 😅Aztán egy posztban arról meséltem, (amire ma is jól emlékszem) Krisztával találkoztunk (akkor még albérletben laktam, és ott találkoztunk) és jól kitaláltuk, hogy borozni fogunk. A hétvégi emlékeket 2007 szeptember 2-án osztottam meg. Szóval kínai édes-savanyúval vártam Krisztát, és borozni akartunk. Csakhogy nekem nem volt dugóhúzóm, és anyuhoz jöttünk az eszközért. Majd hiába szereztünk be dugóhúzót, nem tudtuk kihúzni a dugót vele. Annyira előttem van mit össze röhögtünk akkor a bénaságunkon, majd Kriszta nekifeszült, és megadta magát a dugó! Amit még megosztottam, hogy aznap a kaja és a bor volt a legjobb a chat-es társaság nagyon light volt 😉Legtöbb posztban beszámoltam, arról mennyit takarítottam, kutyát sétáltattam, főztem, dolgoztam, és ennyi. Mint egy bejárónő... 

Szóval nosztalgiáztam egy kicsit, bár a múlton már nem gondolkodom annyit mint régen tettem. Meg aztán öregszem is, és néha azt sem tudom mit csináltam öt perce, nemhogy mi volt x éve 😂 Éppen ezért nem vagyok arra büszke, hogy tegnap kimostam (még most is tart a bejárónős énem) a kanapéról a párnahuzatokat, meg plédet, és ahogy azokat a mosógépbe beraktam majd a mosást elindítottam, el is feledkeztem róla... egészen ma reggeli ébredésig eszembe se jutott, csak valami szikra begyulladt agyban amikor felébredtem és "beugrott", hogy én mostam tegnap... Így a mai napot azzal kezdtem, hogy újra mostam a cuccokat... 😶

Danival a hetet itthon töltöm. Nem unalomból, hanem mert visszaesett a betegségbe. Itthon jól van, elvan. Kedden még bennem volt, hogy írok egy labaszós posztot a felelőtlen szülőknek, meg kimorgom magam azon hogy ezek nem maguktól elinduló vírusok, végül inkább lehiggadtam, és úgy döntöttem még sem teszem. Sőt, ha ez a posztom átmegy abba, meg sem osztom. Nincs értelme. Senkit nem érdekelne, és a világmegváltás sem az én asztalom, meghagyom azt a szuperhősöknek. 

Attól még rohadjál meg kedves anyuka, Teeee, Te aki a beteg gyerekeddel voltál a Pepco-ba múlt szombaton, és még TEEE, a lófasz tudja merre voltál az üzletben a gyereked majdnem kiköpte a tüdeje egy részét úgy köhögött, csak úgy mondom hogy bele a kurvanagyvilágba, mert nem bírod megtanítani neki, hogy legyen köhirongyija, vagy a kezét tegye oda!! TE, anyaszomorító, életed legrosszabb döntése volt, hogy anyává lettél, addig még a felelősség apró szikrája is hiányzik belőled... 

Lehiggadtam. Úgy sem olvassa, és amúgy sem érdekelné, akkor is menne vásárolgatni, plázázni ha a gyereke kétszer döglene meg útközben... Ő, és agyban ugyan azon kapacitást mutató barinői, meg viszik oviba a lázas, taknyos, fosós, köhögős gyereket, csak véletlenül se kelljen már otthon foglalkozni vele... A lóvéságot nem arra vette fel, hogy foglalkozzon a gyerekkel, csak kellett hozzá. 

Kérem a szerződések átfogalmazását! Nem csak szülni kell ám bakker, hanem foglalkozni is a gyerekkel, és az ovi nem gyerekmegörző! 

Tényleg befejeztem. Nem feszegetem a témát.😠😶 

A lényeg, hogy nekem jobb ha Dani itthon maradt, és ha tehetném, úgy karácsonyig itthon is tartanám, akkor lennék csak biztos abban hogy nem lesz beteg. Mert hogy megint csak egy-két napig fog tartani ez az állapot abban biztos vagyok. Az idegrendszerem már érzi ezt a bezárkózást a lakásban, de a lelkiismeretem meg büszke, hogy mi legalább nem adunk esélyt a terjedésnek. 

Ma ha eláll az eső sétálunk egyet. Ha csak fél órát de lemegyünk. Dani jól van, meggyógyult, szóval úgy érzem kimerészkedhetünk. Ha visszaesik cserélünk apával, ő marad itthon és én megyek melóba. Egyszerűen ezt így tudjuk csak. Tavaly is ugyan ezt csináltuk.

Ebből tanulva, jövőre változtatok. Még pontos tervem nincs, de ebben az időszakban valami módon ki fogom neki hagyni az ovit. Dolgozom agyban az ügyön, de abban biztos vagyok, ennek így nincs sok értelme... 

Néhány képet megosztottam hogy Dani karkötőt fűzött, meg sütit sütöttünk, kreatívkodtunk is, meg rakodtunk a szobájában, összebújtunk tévéztünk, meg teáztunk, meg nagyokat beszélgettünk. Így telik a betegen itthon maradós napunk. Hazudnék ha azt mondanám nem tetszik. De! Jó vele itthon. Pótoltam az elmaradásaimat, meg amúgy is mindig jobban szerettem ha Dani mellettem van. 

Ha a múltra gondolok, akkor is csak arra hogyan teltek a régi őszök, amikor még nem indulgattak el így vírusok. Gyerekkoromban sok falevelet gyűjtöttünk -erre azért is volt lehetőség, mert a fákat sem vagdosták ki- majd azokat könyvekbe raktuk, szárítottuk, préseltük, és alkottunk belőle. Ilyenkor nem tudok nem arra gondolni, hogy vajon Dani mire fog emlékezni? Remélem a közös időtöltésre csak, és nem arra hogy lapátolta magába a gyógyszereket. 

Mindegy. Csak van egy szép emlékem... Egy régi ismerősöm szavai. Beszélgettünk. Az ő gyerekkoráról, és ahogy arról mesélt, meg a szüleiről.  Mind a mai napig bennem van, hogy olyan jó érzés volt hallgatni, és azóta az volt bennem ha egyszer gyerekem lesz, úgy szeretném ha felnőttként ő is így mesélne majd rólunk, meg a  gyerekkoráról. Szeretném ha Dani is úgy emlékezne a gyerekkorára, úgy mesélne majd rólunk szüleiről, olyan érzése legyen, amit akkor láttam. Nem akarom, hogy emlékmorzsái legyenek a covid alatti időről, meg az oviba se tudom ki volt a barátom, meg egyáltalán mi az, az ovi mert többet voltam beteg mint nem, és apám meg anyám elélt egymás mellett.... stb... Élményeket, és érzéseket álmodtam meg amikor Dani megszületett nem pedig ilyen állandóan betegségről szóló napokat... 

Nahh jó, lassan ébredezik Dancus. Ennyit tudtam összehozni. Egy kis emlékezős, vigyorgós, felelőtlen  plázaanyucicákat kiosztós poszt!

De hogy a régi énem is posztoljon:

2023. november 10. Ma (minden posztomnak ez a volt a címe 😂)

Ma nem sok minden történt. Reggel esett az eső, boltba mentem. Nagyon sok hülye ember volt a boltba. Velem együtt. Papírzacskóba tettem és vettem meg a pékárut. Mondtam a férjemnek jó ez a papírzacsi nem kell érte fizetni. Ekkor ő rámutatott a zacskón lévő vonalkódra. Konkrétan 3 napja lopom a zacsit a boltból. Ez kicsit megviselt, mert úgy vagyok vele ha börtönbe kell mennem akkor minimum sorozatgyilkosságért, ne  má, hogy zacsilopásért... Mindegy. Leközelebb kifizetem. Aztán főztem-sütöttem. Párolt káposzta mellé sült kolbász készült, Daninak rántott csirkemell, krumplival. Aztán mosogattam. Ja és újramostam a tegnap elfelejtett cuccokat. Dani délelőtt apával játszott, mert apa délutános, és kevesebbet találkoznak. Délután elvileg Nórival és kisfiával fogunk ahogy elnézem az esős időt csónakázni a városban egyet. Majd kiderül. Most még alszik Dani. Hát ennyi. Nem sok minden történik. 

😁😁😁😁 

Kb, ilyen tartalmú, és hosszú posztok voltak! De legalább nem szóltam be a szerintem felelőtleneknek! Akkor még pont olyan hamvasan írtam mint amilyen hamvaskorú voltam 😁😁😁

Sziasztok! 👋