Csavargásiiii

 

Végre egy olyan posztot hozhatok, ami nem arról szól ki beteg, mi a baja, és amúgy is szar minden.

Csak remélhettem, hogy mire rendbe jövünk lesz még jó idő, hogy kimozdulhassunk a lakásból. Volt jó idő. Kicsi napsütés, kis beborulás, és mire hazajöttünk lett jó nagy szél, de az már nem számított, addigra kicsavarogtuk magunkat. Családi buli volt. Apa-Anya-Dani. Ez a legritkább. Belvárost választottuk célnak. A sétáló utcában kisebb vásárba találtuk magunkat. Megnéztük ki mit árul. Kézműves dolgok voltak. Dani azonnal észrevett egy srácot, aki Lego emberkéket árult, mint kulcstartó. Naná, hogy kellett. Választhatott egyet. Ezután a Csónakos fickó szobrát nézte meg, és jót kuncogott, amikor észrevette nincs a csávónak "bugyija" 😁 Kicsit tovább haladva egy bácsi hegedült, és Dani azonnal felfigyelt rá, mert nagyon szereti a hangszeres zenéket. Illetve úgy a zenét alapból szereti. Azonnal táncikál ha zenét hall. Adtunk neki aprópénzt, dobja be a bácsi hegedűtokjába. Kicsit hallgattuk a muzsikát, és mentünk a Széchenyi-tér felé. Ott aztán belefutottunk valami politikai okosságba, inkább mentünk is tovább. Egy napos kiruccanásunkba, nem akartam semmi agyzsibbasztót hallani. A téren kipakolt egy zöldséges, aki nagyon jóképű, szép piros epret árult pohárban, többek közt. Vettünk Daninak olyan poharas epret, és már éppen alkudozott, hogy most azonnal akarja megenni, amikor meglátta vele szemben a fagyist. Előbb inkább fagyi kellett. Dinoszauruszos. Csoki fagyi volt, valami zöld foltokkal. Nem penészes! Ehető zöld valami volt. 

Mikor megkapta a fagyit, meséltem neki a Vastuskós házról, és oda is mentünk megnézni. Kicsit megtapogatta, és nekem nagyon tetszett ahogy hallgatta a fa történetét. Olyan jó, hogy ilyen nyitott érdeklődő. Miután megtapogatta a történelem egy apró darabját átsétáltunk a Dunakapu-térre. Ott rácsodálkozott a gördeszkásokra, majd ahhoz az irdatlanul nagy tükörhöz mentünk. Megette a fagyit, azután az epret is, kicsit apával megforgatták a nagy tükröt, megnéztük a régi gyapotszállító hajót a Dunán, ami ma már étterem. Le is mentünk a Duna-partra, hogy közelebbről is lássa a hajót.  A parton sétálva lustálkodó kacsákat láttunk, pihenő akkor éppen napfürdőző embereket, majd egy hódot is az egyik csónakban, akiről megállapítottuk, hogy annyira elvárosisodott, hogy már nem úszva, hanem csónakkal közlekedik. 😃 Megálltunk a padnál családi fotóra, ahol hét évvel ezelőtt szerelembe esett Apa, és Anya 💖 Illetve ott randiztunk először. 

Danit a romantikus történetünk annyira nem, de a várfal az nagyon is érdekelte. Leginkább arra ki csatázott ott, és ki nyert! Várfal mellett végig sétálva az ágyúkig jutottunk. Ágyúra picit felülhetett, de nem sokat marha hideg volt. Mármint az ágyú. Fotózkodó esküvősök jöttek és mi, leléptünk inkább. Éppen időben, mert beérkezett a Kisvonat.

Szinte végszóra. Még várnunk sem kellett sokat az indulásig. Ahogy megláttuk jött az ötlet kisvonatozzunk. Várakozási időt is próbáltuk hasznosan tölteni. Kisfaludy Károly szobráról beszélgettünk Danival. Pontosabban arról ki volt Kisfaludy, hogy igen ő valaha élő ember volt, de már régóta angyalka, és Dani azt hitte a kezében pénz van, de mondtuk neki nem hanem, könyv - szerintünk 😀 

Belefért az időbe az is, hogy az Ott családról meséljünk Daninak, akik versenybe építkeztek, és azért van ott az a vakablakos rész a házon. Ledöbbentette, hogy ott nincs szoba, semmi, csak a csupasz fal. Mire a történet végére értünk indult is városnéző vonatozás. 

Tetszett nagyon. A túra alatt meséltek a város nevezetességeiről, és bizony hallottam új történeteket. Meglepve tudtam meg, hogy a Rábakettős-hídról jobbra fordulva is volt egy medre a Rábának, de azt betemették. A Kossuth - hídról sem tudtam hogy a németek felrobbantották, majd épült aztán újra. 

Tanulmányi utunk sikeres volt. Baross útra visszaérve Dani meglátta táblán a churrost, és szerette volna megkóstolni. Vaníliás mártogatóst kért hozzá, és minden szó nélkül beburkolta a finomságot. 

Alig lecsúszott a churros Daninak, sétáltunk tovább, hát nem útba esett a McDonalds... Meglátta a gyerekem és annyira, de annyira éhes lett 😁

Bent aztán úgy evett mintha nem éppen 5 perce ette volna meg a fahéjas finomságát. 

Hazafelé is busszal jöttünk. Éppen minket várt a busz. Rövidjáratos busszal jöttünk, de itthon mikor leszálltunk akkora szél fújt Danit meg kellett fogni, nehogy elvigye. 

Jó kis nap volt ez így. Végre nem arról szólt, hogy gyógyszereket adagolunk, meg ez fáj az fáj. Mondjuk én még szedek egy lórúgás szerű antibiotikumot, Dani meg élvezi a kamillás fürdőt, amit nem hagyunk el neki egy darabig még. Biztos ami biztos. 

Hétfőn már munka, Daninak ovi. Nem mondom hogy tök nyugodtan kezdünk bele az új hétbe. Egy darabig tuti nem fogunk nyugisak lenni, folyton bennünk lesz, mi a következő szarcunami. Csak 3 nap ovi... csak három napot kellene kihúzni. 

Dani visszaszámol már, annyira várja a nyuszit. Ezért sem bánom az ovit kicsit tereli a figyelmét, gyorsabban telnek a napok. Amit az itthoni napoknak köszönhetünk az, az hogy végső döntéseket is sikerült meghozni. Sokáig voltam türelemmel de ami eddig nem változott ezután sem fog, és inkább lépni kell. Ami nem működik, azt hagyni kell. 

Ha van olyan ember az életünkben aki a tiszteletet elvárja, de adni nem tudja, akkor hátat kell fordítani, és akkor pont jó helyen lesz hogy a továbbiakban csak a seggemet lássa, és akkor már nekem is tök mindegy lesz a tisztelet. 

Hát ennyi. 

Micsoda jó volt kint lenni, és érezni a szabadság érzését.   

 

   

Egy kis büszkeség, pici öröm, majd egy apró szarkazmus és elkészül a poszt

Éjjel alvás közben mi a fenétől kezd el fájni az ember feje, nekem rejtély, de velem megtörtént. Ezért reggel úgy ébredtem ki akar esni a fejemből az agyam. Danika ébresztett. Kértem hogy kicsit lustálkodjon még összeszedem magam, a fejem fáj; erre a picim felült a lüktető fejem mellé, és adott a homlokomra egy puszit, majd annyit mondott "Anya, ez gyógyító puszi!" Mire kedvemet szegte volna a fájós ébredés, már messze is illant a kedvtelenség, rögtön öröm járta át a lelkem. Egészen más volt így ébredni. Danival itthon leszünk még pár napig, hogy a felfázása teljesen rendbe jöjjön. Mit is mondjak... Megint itthon bezárkózva a lakásba. 

Tegnap jött ki rajtam a kimerülés. Nem fizikális fáradtság csúcsosodott ki tegnap, hanem az idegeim totális kimerülése... Elmondani egyszerűbb mint átélni a dolgokat. A több heti, havi állandó itthon ülés betegség, gyógyszerezés, állandó gyomorideg amikor beszól az ember a munkahelyére, hogy már megint nem megy, telefonálgatások ezerfelé, doki(k)nak, akik vagy felveszik a qva telefont vagy nem, magyarázkodni mindenfelé, itthon hogy oldjak meg mindent is - szóval tegnap jutottam el arra a pontra amikor a idegkimerülés jeleket adott, hogy akkor most ne tovább. Remegtem, fáztam és melegem volt, sírni tudtam volna, de ezt a luxust nem engedtem meg magamnak. Dühroham, és türelmetlenség, csapkodás, és tulajdonképpen le tudtam volna rúgni az eget az égről...

Egyébként ez a felfázás sem az amikor valóban felfázik az ember, ez is a betegség utáni állapot. Nekem is ez volt, Daninak is, Janinak a fosás jutott újra. Nincs vége. Van egy jobb állapot kis ideig, aztán újra és újra a semmiből előjön valami. Mi az Istenverte dolog ez? 

A kinti program annyi, hogy az ablakba ülünk, kicsit élvezzük mi is így hogy süt a nap. Maximum a boltba megyünk, ha kell. Dani oda sem jöhetett napokig velünk, mert hát az állandó pisi inger... Persze hogy jobb híján az ablakban lógott... 

Leghosszabb szabadtéri programunk az volt, hogy a bolt előtt bedobáltuk a szelektívbe az összegyűjtött odavalót. Aztán vásároltunk és jöttünk is haza. 

Ma kiszabadultam kicsit a betonfalak közül. Apa hazaért melóból, én meg elmentem az oviba leadni a fényképrendelős lapot. Aztán az újságosnál vettem Daninak focis kártyát, mert ha már ő is bezárva él a betonfalak között, legalább ennyi öröme lehessen. Zöldségeshez is mentem gyümölcsért. Szőlőt, és banánt vettem, és amikor fizettem a nő adott még egy doboz szőlőt ajándékba! Tyűűű - borús lelkem kicsit megörült a kedvességtől. Nem tudom milyen apropóból kaptam, talán csak látta rajtam az eladó, hogy feldobhatja vele a hangulatom, vagy csak nem akarta hogy rárohadjon... Nem tudom...

Minden esetre örömtelibb hangulatban ballagtam haza a betonfalak fogsága közé. Nem mondom néhány embert irigykedve néztem, hogy de jó nekik, szabadok, élvezhetik, hogy kint lehetnek, mi nem tudjuk mi ez...

Szánalmas de még a szemetet is úgy vittem le este, hogy megállok a lépcsőház előtt és szívok kicsit a levegőből, mielőtt újra bezárom az ajtót mögöttem. 

Szóval hazafelé ballagtam amikor az egyik bolt kirakatában megpillantottam egy Eiffel-tornyos kirakót. Azonnal bementem érte, és hazahoztam Daninak. Ez a bulink itthon. 500 darabos, lesz időnk foglalkozni vele.

Alig 30 perces utam alatt kapkodtam magamba a friss levegőt, hogy minél többet begyűjtsek, és próbáltam nem tág szemmel nézni a világra, hogy Jé, van kint élet!! 

Ami viszont büszkeséggel tölt el, hogy sikerült lakatot tenni a számra. (kivéve most) Mint említettem volt egy kis nem kedvre való sztori az oviban. Bezárt napjaimban volt időm bőven agyalni rajta, megrágni, és kiköpni a történetet magamban többször is. Ahhoz hogy teszteljem a sztori valódiságát, Danival többször beszéltem róla, mindig más szituációban, máshogy megközelítve, keresztkérdésekkel, hogy tutira tudjam ugyan azt mondja-e, ami eltér az óvónéni történetétől. 

Nagyon tömörítve a dolog annyi, hogy Daninál elkezdődött ez a felfázásszerű dolog, ami azzal járt hogy sokat kellett neki wc-re menni. Ez az alvás idő alatt is így volt. Erre kimehetett wc-re zokniba - a hideg padlón sétáljon ki, mikor itthon is az a szabály, hogy szobából kimegy akkor papucs mert a kő hideg... Oviba ilyen nincs, menjen ki zokniba. Gondolom szenvedett a fájdalomtól, az ingertől, amiről Dani nem tudta mi az, mert ez az első, hogy átéli a felfázás "örömeit". Sírt gondolom, amiért természetesen az oviban büntetés jár... Ami itthon nem ismert fogalom. Mi wc-ért sem állítunk büntetésbe senkit. Amit nekem előadtak hogy Dani elanyátlanodott mert másik csoportban kellett aludni. Ezt már akkor furcsáltam, mert soha semmi baja nem volt azzal ha másik csoportban van.

Úgy voltam hogy megköszönöm ma a büntetés miatti lelki traumát, annyit elért vele az óvónéni, hogy Dani itthon minden wc-re indulás előtt megkérdezi "Nem baj?"

Köszönöm szépen, hogy még én erősíteni próbálom a gyereket lelkileg, addig azon a helyen, azok az emberek akikben bíznom kellene, mert mégis csak a gyerekemmel van, az meg lerombolja! Köszi, hogy szarba veszik a munkámat, és persze rögtön én leszek a bunkó paraszt semmihez sem értő anyuka, aki amúgy meg mi a fenéért jött a világra...

Szóval kiábrándító történet. Amilyen állapotban az idegeim voltak ez már csak hab volt a tortán. Köszönöm szépen. Nem tudtam mi hiányzik az életemből. Harcikedvem mára elmúlt, és bementem úgy az oviba, hogy bejópofiztam, befogtam. Következőre persze nem így lesz. 

Ez a gyerek két évig nem volt büntetésbe, kétlem hogy most változna meg annyira, hogy így legyen. Egyébként a felvételi lapon sem én találtam ki a kérdéseket, ami közt szerepelt hogyan büntetem a gyerekemet, és válaszoltam rá, hogy nem büntetem, megbeszélünk mindent. Elég büntetés neki, hogy élnek olyan emberek akik annyira gyengék, hogy a gyereken vezetik le a frusztrációjukat. Itt a történet tulajdonképpen fedősztori. Bűzlik a faszomnak kell helyettesíteni, most dolgoznom kell szagtól... 

Hoppá... ma úgy látszik nem cinikus vagyok, hanem bunkó. Nyugi... Mindjárt vége a napnak, bízzunk benne, holnapra elmúlik. 

A bezárt napjainkban sokat beszélgetünk Danival. Szeretném neki valahogy megtanítani hogy sajnos élnek elrettentő példák is, szabadlábon ráadásul... 

..és még mindig fenntartom, hogy akiben egyszerűen benne az érzés, hogy nem tudok emberekkel foglalkozni legyen szíves NE TEGYE! Könyörgöm NE! 

Én sem tudnék. Nem vagyok ettől kevesebb! Ő se lesz!

Zárószó, és ígérem lezártam ezt a témát: Akinek nem inge ne vegye fel, fa felvette gondolkodjon el, és használja azt a nagy piros X-et amivel kiléphet az oldalról! 

A sztorit elképesztően letömörítve azért meséltem el, hogy akik követig a blogom értsék miről szól a történet. És kicsit azért is mert tanulság, számomra is. Magamról is. Sokat foglalkozom mostanában a pszichés dolgokkal, találok erről olvasnivalókat, videókat, amiket szeretek meghallgatni, szóval próbálom megtanulni kezelni a bunkót, és cinizmust. Saját magam miatt. Nem akarok harcokat, vitákat, veszekedéseket. Elfáradtam. Nyugit akarok. Ezért jól kell kezelnem az ilyen pitit szar helyzeteket. Nem akarok leszarom típus lenni, de valami ennél jobb...

Ha én tanulok, levonok tanulságokat, és meglátok hibákat, lehetőségeket, akkor neked is menni fog...

Sokkal szebb, nyugisabb napokat, és ha kint jársz mesélj róla milyen....

     

 

 
 

 

Hosszú hétvége, ünnep, és egyebek

 

Előző posztomban arról írtam micsoda übernyugalom van-volt rajtam, és nem morogtam semmiért, amiért most is büszkén veregetem meg a vállam. Abban a mennyei örömben értesítek minden olvasót, hogy most is nyugalom jellemez, azt viszont nem ígérhetem, hogy nem fogok morogni, mert van min 😁 Majd még eldöntöm, hogy csomagoljam be a sztorit 😉 

Néhányan megkérdezték mire jó a blogolás, egyáltalán miért?! 

Nos... elsősorban azért mert nőből vagyok, és a töménytelen mennyiségű szavak kimondása roppant fontos számomra. Ebből adódik, hogy nem csak kimondom akár kell, akár nem, hanem le is írom. Női létem eleme a szófosás így vagy úgy. Másrészt, mert kórosan cinikus ember vagyok, ebből is adódik, hogy valamilyen formában ki kell adnom magamból a véleményem, és szükségét érzem ha valaki hülye azt tudatni kell vele, mert nem biztos hogy tudja. Ebből adódóan figyelmes is vagyok, és majdnem mindig a szeretet vezérel. Világunkban rengeteg géniusz szaladgál szabad lábon, és minden ilyen önimádó pofára esését szeretem látni. Az esésbe picit besegíteni sem rossz ha engem kérdezel Kedves Olvasóm!

Képzeld Kedves Olvasóm, fénykoromban egy boltban kezdtem el dolgozni. Tapasztalatlan és tudatlan voltam a témában. Azt hittem majd ott elpakolászok, kirakok ezt meg azt, szétdobált blokkokat szedegetek, meg kosarakat rakok össze akkor jó lesz. Ez a része még istenes is volt, de arra a részére, hogy emberekkel kell foglalkozni nem voltam felkészülve. Ezért aztán nagy pofon volt ez a része, és 3 hónap után úgy döntöttem, hogy vége, elég nekem a boltosnénis dologból. Elmentem a Munkaügyi központba (vagy mi volt a neve az objektumnak időszámításunk előtt, már nem emlékszem pontosan) hogy újra munkát keressek. Akkor a nő megkérdezte hogy mit szeretnék, mi az elképzelésem és mondtam bármi jó lesz ahol nem kell emberekkel foglalkozni. Se kicsivel, se naggyal, senkivel. No ember! Egy pillanatra elgondolkodott a nő, hogy lehet jobb helyem lenne leszedálva egy zárt intézménybe, de aztán támadt egy jobb ötlete. Felajánlott egy -ahogy ő fogalmazott- játékgyárat. Odamentem, felvettek, és ennek már lassan 24 éve. Igazából kifejezetten örülnek ha nem emberekkel hanem a munkámmal foglalkozom. A lényeg hogy fiatalon, hamvasan alig tapasztalattal is felismertem, és ki mertem mondani, hogy nem tudok, és akarok emberekkel foglalkozni. Senki nem tartott fegyvert a fejemhez, hogy kötelezzen rá, saját döntésem volt, és ma is ezen a véleményen vagyok. Nem tudok, és nem akarok emberekkel foglalkozni. Persze a családon kívűlre gondolok.

Amikor várandós voltam a fiammal, nem tervezgettem el, hogy így vagy úgy fogom nevelni, nem hoztam fel betarthatatlan szabályokat, hiszen tudtam ő egy külön kis emberke lesz, saját habitussal, gondolattal, érzéssel, véleménnyel, akarattal. Nem rabszolgát szültem, hanem egy kis emberkét, akinek az útját egyengetem. Tanítom a helyes dologra, elmondom a helytelent. Női létem értelme a szófosás, és ezért nálunk rengeteg beszélgetés van. Itt erre van igény, mert ezt szoktuk meg. A férjemmel azért nem öljük egymást apró-cseprő dolgok miatt, mert képesek vagyunk arra amire csak kevesek: Beszélgetünk. Ezt a beszélgetést látván a gyerekünknek is ez megszokott, és bizony örömmel beszélget ő is. Folyamatosan tanítom neki, hogy bármi nyomja a lelkét azonnal beszéljen róla, ha elmondja megkönnyebbül és segíteni, tanácsot adni is csak úgy tudok, ha ő megnyílik nekem. Ez a megnyílás a biztonság, és a bizalom érzése is. Ezt a szintet akarom tartani, mert lesz majd tinédzser is, amikor a szárnyait akarja bontogatni, és marha jó lesz ha őszinték tudunk lenni egymással. De nem sietek így előre, hiszen most még kicsi. Nem a szárnyait bontogatja hanem az én szárnyaim alá bújik - ha úgy érzi szüksége van rá... De sajnos nem tudok mindig mindenhol ott lenni - ez bánt. Csak egy  egyszerű ember vagyok, aki sajnos egy seggel csak egy lovat tud megülni. Éppen ezért fosom a szót arról, hogy nem az én übertalámányom volt, hogy oviba kell vinnem a gyereket. A világ boldogabb lenne a szememben ha itthon lehetnék vele, és minden napunk úgy alakulna ahogy jónak látom. 

Az előző posztokban írtam, hogy egyik betegség jön a másikból, és nem látom a végét a dolognak. Nem csak a gyerekem szenved tőle, hanem családi a buli. 

Valószínű sejted Kedves Olvasó, hogy történt valami az oviban. Ott, mert csak ott nem tudok mellette lenni. Vannak emberek akik csak legyintenek és túl is lépnek dolgokon. Jó nekik. Tényleg. Nekem viszont ezeket is szavakká kell öntenem. Kiadom magamból, mert beszélni kell. A szavak fontosak. Pláne egy magamfajta embernek. 

Az, hogy pontosan mi történt csak azért nem írom le, mert nem beszéltem meg az illetővel a dolgot, és ha most leírnám, akkor jönne, hogy jajj de csúnya ember vagyok háta mögött izélek... Mondjuk megérdemelné, mert a szemembe történő hazudás után ki a fene foglalkozik a véleményével. A lényeg, hogy említettem mennyire fontos a beszélgetés nekünk, itthon. A fiam, egy nagyon érzékeny lelkű gyerek. Azonnal a szívére vesz mindent. Olyannyira mindent, hogy tegnap elsírta magát azon hogy a Lego-s műsorban nem az apa-kisfiú páros nyerte a versenyt. (Spektrum Lego Masters verseny, hétköznap este hétkor kezdődik) Szóval az ilyen érzékeny lelket nem eltaposni kell, hanem erősíteni. Ezen dolgozom. Ennek a "munkának" az egyik része az hogy NEM BÜNTETEM a gyereket, hanem megbeszéljük a dolgokat. Ezt azért nem szabad mert... Azért kell szótfogadni mert... Azért nem mondunk csúnyát mert... Azért kértem hogy ezt vagy azt csináld... stb... Nyilván ehhez türelem kell. Szófosási igény, mert igen, milliószor kell elmondani. 

Sokadszorra írom le erre a fehér "lapra" hogy beszélni kell! Szavakat kell formálni! Ha beszélünk, felismerünk dolgokat, segíthetünk magunkon! Elmeséltem, hogy huszonévvel ezelőtt felismertem, hogy képtelen vagyok emberekkel foglalkozni. A cinikus ember bizalmatlan és kiábrándult. ÉN. A cinikus ember keresi az igazságot. ÉN. A cinikus ember kritikus. ÉN. Ezért soha a büdös életben nem fog senki megfelelni nekem. De iszonyat sokat nőhet a szememben ha felismeri, hogy képtelen emberekkel (jelen esetben kicsikkel ráadásul) foglalkozni és tovább lép! Ne, ne foglalkozzon olyan emberekkel, aki arra nem képes. Ez a napi jótanácsom. Nem érzem magam kevesebb embernek csak mert annak idején kimondtam, hogy nem tudok, és akarok emberekkel foglalkozni. nincs ezzel baj. 

A cinikus ember humorral, vagy bunkóval adja ki magából az érzéseit, a véleményét, pont ezt teszem én is. Bunkónak nem érzem magam, pedig olyan cuki szerep az is. 

Ajándékrovatom sem marad el, és most nem csak másnak magamnak is ajánlom! 

 Felfázásból kiindulva az ünnepi jó időt is itthon töltjük. Ezért ezt a napot itthoni tennivalókkal tettem színesebbé! A felfázás is családi buli, szóval nem oki, de ez van. Egyébként a lassan múló influenza utáni állapot ez még. Már elengedtem a kint terveket. Feladtam. Szünnapot arra használtam, hogy a lakás legyen toppon, megfőztem a gyerekem kedvenc ebédjét, beszélgettünk, virágokat babusgattam, és beszélgettünk....

Beszélgettünk a kokárdáról, fel is tettük. Álmodoztunk, és megdumáltuk ki miért várja az áprilist! Húsvétról fejben készítettem terveket, mivel a fiamnak lesznek meglepetések. 

Ennyi... Nem vidám, nem szomorú, nem bunkó, de őszinte. Ilyenek a szavak, a mai szavaim. 

Ezért jó blogolni - mert elmondhattam!

Szép estét Kedves Olvasóm!

  

 

Vasárnap van. Csendes, nyugodt hétzáró nap. Túl vagyok főzésen, végtelenített mosogatáson, néhány gyilkosos sztorin, amit You Tube-on szoktam hallgatni, egy kis csokis likőrön, és hogy jól zárjam a napot a mosógépet is megraktam. Az ilyen napokat szeretem,- ami csak úgy csendesen sodródik. 

Hoztam néhány mutatni valót, kreatívkodtunk, és ma is lesz Ajándékötlet rovat. Szerintem ma nem fogok morogni semmin, mert annyira nyugodt, békés a hangulatom, hogy komolyan mondom még én is le vagyok döbbenve 😁 

A hét munkával telt, volt néhány rohanós, JajjIstenem nap is, de még a hetet is jónak mondhatom. Pici fiam volt oviban a héten, meg is látszott rajta - estére fáradt volt, hozott új kifejezéseket, és látszott rajta tetszett neki, hogy a barátaival találkozhatott. Dicsérte a Hangraforgó együttest, akik zenéltek nekik, ahogy a kisfiam mondta "valami lovaskatonás zenét". Végül rájöttem melyik dalt mondja, és többször is el kellett énekelnem neki, hogy "A jó lovas katonának de jól vagyon dolga, eszik-iszik a sátorban...." Tudjátok ez valami népdal. A lényeg hogy ráismert, és nagy szemekkel nézett rám, majd mondta "Anyaaa, még egyszer!" 

Kreatív ténykedéseken is túl vagyunk a héten. Mivel Nőnap jött arra készültünk. Bár itthon nem igazán ünnepeljük ezt a napot, attól függetlenül azt mindenképpen szerettem volna ha Dani megajándékozza az óvónénit, dadusnénit. Szeretném ha megtanulná Dani, hogy ajándékot nem csak kapni, hanem adni is nagyon jó. Amikor a tulipánokat készítettem itt sertepertélt mellettem, mutattam neki mit csinálok, és meséltem neki, hogy miért. 

A tulipán készítését még valamelyik kreatív oldalon találtam. Azóta volt tervben a nőnapi ajándékozásra. Kedvelt alkotás lett, több helyen is láttam. Szeretem az ilyesmit készíteni. 

Ajándékötlet rovatom következik most:

Ezt az építőjátékot a héten kapta Dani. Nem most volt neki tervben, már tavaly kerestük ezt a kreatív játékot. A régi oviban szeretett ilyennel játszani, már akkor kerestük, de nem találtuk. A héten viszont tök véletlenül akadtunk rá, és megkapta. 

Szerintem ezt ismerjük a saját gyerekkorunkból, már a mi időnkben is létezett. Könnyű összerakni, szétszedni, és van hozzá egy füzet, amiben egy csomó ötlet van. Volt nagy boldogság, hogy most már itthon is tud építeni. 

Kell is az elfoglaltság Dani holnap itthon marad, nem engedjük oviba. Változatosság kedvéért most hasmenése van, de már fent sem akadok, ilyen még nem volt mostanában. Majd meglátjuk merre megy ez a dolog...

Most túl jó kedvem van ezen elmélkedni. Addig még a gyerekem jó hangulatban van annak ellenére, hogy látszik nincs túl jól, addig én sem gyártok elméleteket... 

Lepkehimlő ✅

Influenza ✅ 

Hasmenés ✅

Valaki tudja mi nem volt meg? Ilyen "egyszerűek" a programjaink. De megígértem, hogy ma nem morgok, úgy hogy el is engedem a dolgot. Esős napokat jósol a telefonom. Rák jegyben születtem, semmi bajom a nedves idővel. A szelet nem szeretem, az eső meg kell. 

Az idő eltelt, most mennem kell. Ennyire futotta most 😉

Szép estét 👋

 

Hello Március

Nem semmi, hogy telik az idő. Bár mitől állt volna meg, nemde? 

Ma pakolós, rakodós, teszem ide, teszem oda napot tartottam. Dani papázik, én Zsani időt tartok, ilyenkor bekapcsolom a gépet, -laktopot - ahogy Dani mondja - és tejeskávét kortyolva osztom itt a betűket. Ablak nyitva, csiripelnek a madarak... Jó most. A köhögés nem, de majd csak elmúlik, vagy mittudomén. 

Még én itthon ténykedtem, apa levitte Danit kicsit levegőzni. Utálatos betonbörtönből, kicsit leléptek. Aztán egyszer csak jött haza a ragyogó szemű kisfiam egy csomó mindennel a kezében. Kapott új focisalbumot, meg két Lego újságot. Nem tudjátok elképzelni hányszor hallom, hogy "Ez az utolsó" és "Csak öt perc Anya, oké?!" Dani  két fő alkuja. Nos az album, és a Lego újság is az utolsó... -Ma... 

Apát betudja fűzni, és persze ki is használ minden adandó alkalmat erre. Ja, és van még egy! "Cirókázol??" Na az aztán jöhet neki bármikor. Ciróka alvás előtt, ébredéskor, tévénézés közbe, fürdés közbe... bármikor! 

Ma képes posztot hozok, írok, készítek, akarok mutatni valamiket. Az egyik ez! Ennyit haladtam a betegen itthon maradós időben a párnahuzatnak szánt Eiffel-tornyos alkotásommal. Lassan megy, de szeretek ezzel, illetve ilyenekkel bíbelődni. Ötletem az ezer, de hát látjátok nem megy rohamtempóban. Meg aztán kicsit most magam mögött hagytam a könyveket, nem gyilkolásztam mostanában, az is hiányzik már 😁 

A lényeg, hogy ezzel itt tartok most, szerintem már látszik mi a célom, és igen... igen, megvan a következő minta is, Big Ben lesz, Dani kedvenc tornyai. Egyébként tetszik neki, és várja hogy kész legyen. 

Amit még mutatni akarok az Ajándékötlet rovatom új darabja lesz. Tudjátok, mindig mutatok Nektek valamit, amit akár ajándékba is beszerezhetsz, és nem kell agyalnod most akkor mit is adj. Szeretem ezekből a fejlesztős dolgokat, és most is ilyent hoztam nektek! 

Dani, mint minden más gyerek imádja a matricákat. Van focis matricás album neki, kapott családtól Lego-s matrica albumot, -ez a kedvence egyébként-, de sok-sok olyan matricája van, amihez album nincs. Ilyenkor jön az hogy ezeket hova ragassza, ugye? Bútor nálunk kizárt dolog! Amióta minden is cserélve lett, nincs bútorra ragasztgatás! Ezt el is fogadta. Két lehetősége van ragasztgatni. Van matricás fala, ez pala rajztábla, amit Apa felfúrt neki a falra, arra annyit ragaszt amennyit akar, a másik hogy vettem egy sima lapos spirál füzetet, amibe ugye "egymillió oldal" van, ezért elképesztő mennyiségű matricát ragaszthat bele. Mindig jön neki valahonnan matrica,: boltokban is volt sokféle gyűjtögetős, doktornénitől is mindig kap, ezeket ragassza a spirál füzetbe. 

Most viszont kapott egy zászlós matrica albumot! Rögtön mutatom hogy néz ki! De előtte elmesélem, hogy Dani nagyon szereti a zászlókat. Többször rajzolgat is, és amióta a focit követi, már jópár játékosról tudja ki honnan jött, hol játszik, annak milyen a zászlója, szóval ezért írtam a múltkori posztomba, hogy nekem egyáltalán semmi bajom azzal ha focit néznek, vagy ez a téma, mert tök sokat tanulhat belőle. Mondjuk stadionba nem nagyon engedném ki, mert ott egy egészen más kultúrát tanulna, amire még nem vagyok kész, de ha egy gyerekbarát szektort nyitnának, akkor persze azzal se lenne semmi bajom. 

Jó azért az hozzá tartozik a történethez, hogy Dani még gyerekmódon közelít a focihoz, szóval még nem mondja hogy az les, vagy nem les, vagy mittudomén mi van a fociban még, hanem a játékosokkal van elfoglalva, ki kicsoda, honnan, hova, ki van meg neki kártyán, és a többi...

Most mutatom meg az albumot! Figyelj!

Most, így kisgyerekként is érdekes, de ha nagyobb lesz és térképen akar valamit nézni, tanulmányozni arra is szuper. Lesz fogalma melyik ország merre található, és itt nem csak az országok zászlóit ismerheti meg, de a fővárosok neve is a térképen van, szóval, csak tanulhat. 

Azt gondolom ez is szuper ajándék lehet hasonló érdeklődésű gyereknek, mert szép is, leírások is vannak, képek, földrészek külön, fővárosok, és persze lehet a matricákat a megfelelő helyre ragasztani. 

A középső képen már beragasztotta a matricákat az alsó képen pedig még nincs, direkt így fotóztam, hogy megmutassam hogyan is néz ki a dolog. egyébként könyvesboltban lehet beszerezni. 

Ugye. hogy milyen szuper! Néha a legegyszerűbb dologban van a legtöbb! Matricás album meg ezerféle témában készül. Dinóstól a tűzoltósig minden. Szerintem a kézügyességet is fejleszti, mert leszedni a matricákat, beragasztani a helyére, nem csak odabiggyeszteni, szóval, hajrá! Lassan közeledik a nyúsvét, ez is lehet egy szuper ajándék, nem kell tonna csokoládét összevenni. Amúgy is olyan drága lett a csoki is, nálunk rendszerint aztán valami sütiben kötnek ki a télapók, meg nyuszik meg ilyesmik, szóval leszokunk a sok édesről, inkább keresgetünk ilyen hasznosabb dolgokat! 

Mára ennyi voltam, köszi, hogy jöttél, olvastál!

Szép estét 😊