vasárnapi csípős reggel

 

Korán ébredtem. Nem vagyok egy délig heverésző típus, korán kelek, de aranyra még nem leltem. Valószínű azért mert reggel egyből iszogatom a tejeskávémat, ezerfelé gondolkodom, amit most jól le is pötyögök, és egész egyszerűen eszemben sem jut keresni semmit - aranyat sem. Imádom ezt a csendbenséget, a sötétben csak ülni, nézni ki a fejemből, élvezni a kávé ízét és illatát, nézni az ébredező napot, illetve amit látok belőle, mert javarészt a betondzsungelben égig magasodó panelbörtönei eltakarják a lényeget. Szóval igazából az ébredező nap színeiből látok vajmi keveset. Csendbenségben hallgatom a gyermekem szuszogását, ő még mélyen alussza pihentető nyugalmát, hallgatom a varjúkat, az óra ketyegését, a pötyögésem halk neszét. Olyan jó pillanat ez. Ki kell élvezni amíg tart. Még most, mert ezer a terv mára is. 

Volt tegnapra is. Kicsit változott a melós program a hétévégén, bár nem panasz, hogy nem dolgoztam szombaton. Helyette már reggel elindultam....

Amikor egy nőnek lelkigebsszal van tele a "töke" mindennel is, akkor a legjobb gyógymód, hogy el kell menni shoppingolni. Jaj, és nem a pénzköltés a tuti, bár olyan hobbi, amihez simán hozzá tudnék szokni, hanem a kikapcsolódás öröme. Mert ebben is van egy jó adag kikapcsolódás. Dani és Api nélkül mentem. Csak egyedül. Még a buszokkal is szerencsém volt, hiszen a kiszemelt buszmegállóban csak egy percet kellett várni, jött a 9-es, nekem az is jó volt, bevitt a Belvárosba. A busz üres csendes járat volt. Ellenben a Belváros. Fogalmam nincs, hogy ott van-e olyan, hogy megáll kicsit az élet... Buszról leszállva rögtön egy veszekedő párocska nyomta mellettem a rizsát a zebránál, még a zöldre vártunk. Van az, az első pár perc, amíg ki tudod a fejedből zárni, de aztán csak nyomni kezdi az agyadat a hülyeségük. A vitát a gádzsi nyomatta, mert HoszéÁrmándóRaulAndzseló egy tróger senki, és nem dolgozik, meg mindenhol rosszul van,  nem bírja, és ezt a modern Rómeót az se érdekelte, hogy a hangoska asszonynak még cipőre se futja, mert messziről világított a rózsaszín csillogós strandpapucs a fekete harisnyás lábán... Óh, az a kurva lámpa sose borul zöldbe, hogy elhagyjam a roma-ntikás reggeli szerelmet. 

De a lámpa váltott, és kilőttem magam, hogy hátam mögött hagyjam a kéretlen műsort. A következő buszmegállóban sem kellett sok időt töltenem, 3 perc alatt jött is az 1B busz. Ez a busz a régi sulim felém megy. Mindig felnézek az épületre és eszembe jut, mennyire nem szerettem suliban lenni, most meg százszor inkább lennék ott, és bármit megadnék, hogy inkább a régi objektumba töltsem a napom kimagaslóan sok idejét, mint sem munkában. Kósza pillanat, semmire sem való gondolat, és a busz robogott tovább. Kossuth utcán halad végig a járat. Egyébként ez a lelakott, bár már újítások nyomait mutató utca Győr legrégebi, igazi történelmi utcája! Valamikor ez az egy út vezetett Győrbe. Van egy kis üzlet (több is) az utcában, megnéztem nyitva van-e, gondoltam hazafelé lehet arra kellene visszasétálnom. Egyik évben ott nagyon jó chili paprikát vettünk felfűzve, amit leszárítottam és ledaráltam chili pehelynek. Olcsóbb mint a boltba  készet bezacskózva venni, és sokkal több is. Na mindegy, figyeltem, hogy az üzlet előtt ismét látni fogom-e a chili fűzéreket. Nem láttam. Aztán tovább is kalandozott a gondolatom. Hamarosan kiért a busz a Csipkegyári útra, ott leszálltam, és a Duna Centerbe mentem. Még mindig nem értem, hogy lett Duna Center a Rába parton?! Vagy lesz a Duna parton egy Rába Center is egyszer?! Valószínű, mert túl sok a fa, ki kellene még vágni egy csomót, hogy aztán az új utak, és centerek meg plázák, és aksi gyárak tövében rohadjunk meg ha lehet nyáron, amikor már 65 fok lesz reggel nyolckor. Az a csodálatosan szép jövő... Semmi baj, majd arra is lesz egy oltás - lesz antimeleg szuri, lesz antipláza szuri, vagy addigra a covid 657 hulláma fog ijesztegetni mindenkit, aki még az aksigyárat túléli... Jó itt élni, jó hely lett ez a Föld nevű golyó... Nem tudja valaki itt hol kell jelezni, hogy le akarok szállni???

Elkalandoztam. Ilyen ez a csendbenséges gondolatmenet reggel koránban... Hol derülök, és kicsattanok a boldogságtól, hol pedig látom magam előtt az elfüstölést... Igen. Rák jegyben születtem. Ezért aztán alanyi jogon jár nekem hogy egyik pillanatban lássam az öröm minden mámorát a lelki szemeim előtt, aztán a következő percen belehaljak mindenbe, és utáljam azt is ami még létre sem jött. 

Szóval a Rába partos Duna centerben (amire tuti van logikus és egyszerű magyarázat csak nem ismerem a sztorit) üzletek sorát járhatja végig az érdeklődő. Egyszerű, mások számára semmi érdekes dologért mentem. Az egyik üzletben a konyharuhát néztem, és vettem meg, mert erősen cserére szorul, ami nekem van itthon, és a maradék Halloween-es cuccokat nézegettem, Daninak. 

Danit nagyon izgatja ez a Halloweeni életérzés. Azért fogalmazom életérzésnek, mert bár sok kegyetlen gyilkosos sztorit rejt az agyam, amit magamba szívtam, és TE rögtön azt is TUDOD (mert mindent is tudsz, még mindig - ja nem) ezzel tömöm a gyereket, és már gyűjtöm a (mű)vért a nagy Halloweeni partynkra... Imádom az élénk fantáziád, de nem. Azért hívtam életérzésnek, mert imád Dani készülni, tervezni, díszíteni, várni, alkotni, átrendezni, berendezni... Ezeket az érzéseket, NEM veszem el tőle. Nem fog csatakos lenni a vértől, és nem fogok emberbábút fellógani, de még műpókhálót sem vettem,  műcsótánnyal, és álsebhellyel.... De! Kapott egy halloweenes kerámia tököt, és egy kis kerámia tálkát, amibe halloweenes csomagolású csokit tehet, mécsest kapott, színeset és ablakmatricát, amit párszázért a Temuról rendeltem... Faragunk majd tököt is, és mindezt a szobájában fogjuk be-illetve elrendezni neki, úgy ahogy neki tetszik. 

A gyerekek tiszta lelkűek. Ezért csodálatosak! Belőlük még hiányzik az élet mérge. Sokkal egyszerűbb a gyerek képébe vágni, hogy "Magyarországon nincs Halloween"- mint egy kis időt gondolkodásra szánni... Van rózsa Magyarországon? Igen. Köszönjük meg a törököknek. Eszed a pizzát? Eszed. Olaszországból jött, bár magyarosítottuk. Paradicsom sem magyar, Peru az őshazája... és a sor a végtelenségig tarthat. Nem magyar, és azt sem kérte senki hogy öltözz be és csengess be csokiért... 

Miért ilyen rohadt a felnőtt lelke? Télapó sincs, mégis várjuk, és Jézuska sincs, hanem apu meg anyu veszi az ajándékot. Télapókor is a képébe vágod a gyereknek, hogy "Hülyegyerek az idióta szülőd a Télapó?! Akkor amikor kifosod az utálatot a szádon elgondolkodsz utána, vagy megveregeted a vállad, hogy hmmm de jó hülyének lenni.?

Bárcsak a gyermeki tiszta lélek maradna meg a felnőttben is. Sokkal lakhatóbb hely lenne a Föld golyóbis. Nekem kifejezetten tetszik Dani érdeklődése. Mindenre nyitott, és mindenre vár ésszerű magyarázatot. Amit nem minden esetben egyszerű elmondani neki, éppen azért hogy lehető legtovább maradjon ilyen nyugodt a lelke. De megoldom. 

A center. Folytatom. Egyébként ott se csak magyar boltok vannak, azért mész vásárolni nem?? Na jó nem kekeckedem, én mentem. Vettem muffin papírt is, Dani szereti muffint, pedig az sem Magyarországról való szerintem. Utána néztem Neked... amerikai... kurva életbe... Tiszta Amerika van nálunk... muffin, halloween... Lehet ma főznöm kéne gulyáslevest, hogy valami magyar is legyen...

Apinak vettem pólót, meg ezt azt, és nézelődtem a karácsonyi dolgok között de csak anyut leptem meg egy mécsessel. Nincs Jézuska, de mi tartunk majd karácsonyt is. Rohadt egy nagyigényű semmirekellők vagyunk, minden nem Magyar ünnepet megtartunk... Pötyögés után be is állok a sarokba és megpróbálom magam szarul érezni...

Utolsó bevásárló üzletnek az Aldit (nem magyar, vigyázz nehogy bemenj!) választottam. Mivel nem reggeliztem és úgy indultam el shoppingolni, vettem egy müzli szeletet magamnak, oly divatost - pumpkin spice ízűt. Kóstoltam már a kávét, a túrórudit, és most ezt a műzlit... Nekem ez még mindig mézeskalács fűszer ízű... Müzli szeletemben volt kettő tökmag... attól volt kicsit tökös... 

Ekkor visszasétáltam a buszmegállóba. Hazafelé a 14-es busszal jöttem, annak a megállója kicsit távolabb esik a bevásárló objektumtól. A buszra volt 20 percem várni. Addig ittam egy kávét, amit éppen erre a célra vettem az Aldiba. Kávézás közben nézegettem a vásárolt cuccost. Daninak vettem karácsonyi, fából készült dekort, amit kiszínezhet, és majd felakasztjuk a karácsonyfára. Vettem még aranyszínű csillogós zsenilia drótot, amiből hópelyhet fogunk hajtogtni a fára.  Láttam egy videóban. Tetszett. Ja és a macskának is vettem kaját. Nem magyar, de ő nem válogat. Csak mondom, öregTyatyacica sem marad ki a szórásból :)

Hazaérve nagyon szeretem ahogy Dani szalad az ajtóba elém hogy "Anyaaaa!!!" Aztán nekiesik a szatyromnak és nézegeti mit vettem. Api meg mutatta a tököt amit ketten vettek Danival Halloweenre, és egyszer csak mutatta, hogy vettek egy kiló chili paprikát fűzzük fel.... Ilyen a szerelem... egy chilire rugózik az agyunk :D

Így aztán délutáni nyugiprogramom az volt, hogy felfűztem a paprikákat, elkészült télire a vitamin savanyúságunk is. Hát ilyen dolgokkal ütöm el az időt, még várok a csodára, ami jobb útra tereli az életem, a gondolataimat, mert ahol vagyok nagyon nem tetszik...

 

  

Sümeg - élménybeszámoló

Mielőtt a sümegi élménybeszámolóba kezdek, előtte egy pozitív dologról szeretnék írni. Mindenképpen ki akarom adni magamból ezt a kedvességről szóló apró történetet, mert éppen ez az amit mostanában annyira hiányolok. Emberség, kedvesség, egy kis figyelem. Mondjuk így átgondolva olyan szomorú, hogy élményszámba megy ha az ember idegentől ezt tapasztalja, és erről mesélni kell. Holott semmibe sem kerül néhány kedves szó, figyelmesség. 

Szóval meséltem az előző bejegyzésembe, hogy a busszal való melóba jutás kissé körülményes volt, a vasúti átjáróban történő felújítás miatt. Pénteken reggel a buszon nem volt kedvem olvasni. Inkább csak néztem a fejemből ki, gondolataimba merülve, ha nem is tudatosan de figyeltem a reggeli életet, az embereket, ilyenkor már gondolok a délutáni tennivalókra. Ilyesmiken gondolkodva felálltam és jeleztem a leszállási igényemet, majd amikor a busz megállt egy piros lámpánál, addig a sofőr hátraszólt nekem, hogy "Jövőhéten már lekanyarodunk a szokott irányba!" Megköszöntem a tájékoztatást, és szomorú de megdöbbentett. Megdöbbentett, mert olyan gyűlöletcunamis világban élünk, hogy előbb jut eszünkbe belerúgni másba, mint ilyen kis aprósággal kedveskedni. Annyira eluralkodott a gonosz a lelkekben - amit van aki észre sem vesz - hogy ma már ott tartunk az a furcsa ha kedvességbe "futunk". Komolyan feldobta a napomat, és egészen más kedvem lett, sokkal jobb hangulatom. Direkt nem is hozok fel, avagy mesélek el negatív példákat -pedig a mai napból is tudnék szemezgetni- mert abból akarom erősíteni, táplálni a lelkem, hogy a világ talán még nincs veszve... Bár ebben nem vagyok annyira biztos, de talán menthető lenne!

Régen betervezett kiruccanás volt Sümeg várát megnézni. Naná hogy a tervezett időpont előtt Dani beteg lett. Persze tudhattuk előre hiszen a tévében is már nem a hüvelyszárasság a legfontosabb, most hirtelen előkerültek a megfázásra, orrdugulásra, és egyéb felsőlégúti betegségre jó előre betárazott csodaszerek. Mindig tudni ebből, mi indul el éppen a szupertitkos laboratóriumból.... Jajj, bocs, csak annyi csúnyaságot olvastam, hogy nekem már túl élénk a fantáziám... (szarkazmus)

Dani szombatra jobb állapotban volt. Azt a bizonyos "Dani meggyógyult" kifejezést már használni sem merem, mert hazafelé tartó buszon egy apróka szép leányka úgy szórta köhögésével tele a buszt, hogy kb két hét múlva, tudom megint mi baja lesz a gyerekemnek...  Nem gonoszból mondom, csak még mindig rohadtul nem világos sok embernek, hogy beteg gyerek nem buszozik, csavarog és a többi. Beteg gyerek otthon kipiheni a göthöt. Nekem is állandó mehetnékem van, nekem is felőrli az idegrendszerem a betondzsunel börtöne, de ha beteg Dani, akkor nem kujtorgok, hanem finoman, lassan megőrülök itthon...

Pénteken este bármi könnyebb lett volna, de Dancust elaltatni nem. Izgult már a másnap reggeli indulás miatt. Így aztán sejthetitek, hogy alig alvás után reggel időben ébredtünk, és nem hiszitek, de Danika  olyan aktívan vett részt az ötözésben mint még soha. Kora reggeli busszal mentünk a Belvárosba, vasútállomásra. Mivel a gondoskodó férjem már pénteken megvette a vonatjegyeket, szombaton reggel erre már nem volt gondunk. Jó is volt, mert a reggel bizony csípős hűvös volt. Szerencsére a vonatunk már bent állt, és felszállhattunk, ahol a fűtés már felmelegítette a kocsit, és a gyerekem nagyon izgatottan, 3 percenként kérdezte "mikor indulunk?" Szerencsésen értünk ki időben a vonatra, mert aztán elképesztő sokadalom lepte el a vonatot. Túrázni induló nyugdíjas -ahogy ők fogalmaztak, és nekem rohadtul tetszett- csajok szálltak fel, és rögtön olyan csajos csacsogással telt meg a reggeli csendbenség, még a fiam is tátott szájjal leste az eseményeket. Nem tudom hova tartottak, azt hallottuk csak hogy átszállással mentek, de olyan helyesek voltak csinosan mégis túrázósba, és korukat meghazudtoló lelkesedéssel várták ők is az indulást. Ilyen nyugdíjas szeretnék majd lenni :)

A vonat nem várat, indultunk, és az álmosszemű Kincsemnek felragyogott a tekintete. Hiába noszogattuk, hogy aludhat a vonaton is akár nem volt hajlandó, mert ő nézegetni akart. Egyáltalán nem bántam, mert ahogy elhagytuk a szürke várost, elképesztő látványt nyújtott a természet. Alig találom arra a látványra a szavakat ahogy a párás, ködös területek váltották egymást, és az ébredező nap sugarai áttörtek a felhőkön. Szó szerint bámultuk azt a csodatájat. Néhol egyszerűen csak a csend jutott eszembe róla, ha jellemezni akarnám, néha alig vártam, hogy meglássak a kietlen, ködös, fák között kódorgó szellemet, ott ahol a nap sugarak még nem hatoltak át. Gondolatainkba merülve figyeltük, ahogy a vonatunk szelte a kilométereket, és ahogy a nap beragyogta a tájat. A köd felszállt, a felhők is alig-alig mutatták magukat. Daninak a zöld nagyobb területek tetszettek a legjobban, szerinte ott nagyon jókat lehetne focizni :) Egyszer csak egy őzet pillantottuk meg, aki tovasurranó vonatunkat bámulta, valószínű riadt szemekkel. Dani alig hitte a látványát, kiskezét a szája elé kapta, és ragyogó szemeivel rám nézve annyit kérdezett "Anya, ez egy igazi őzike??" :) 

Másfél órás volt az út Sümegre. Győrből, Celldömölk irányába mentünk, ahol volt egy kis pihenője a vonatunknak, de átszállás nélkül mentünk aztán Sümegre. Ez az a vonat amivel Balatonra is menni szoktunk, szóval egy picinyke rutinnal mentünk már. Azt viszont nem értem, hogy ennyire népszerű vonalon, miért ilyen, kevesebb férőhelyes vonat indul?! Akármikor vesszük igénybe eme járatot, mindig gyilkososak a nézések egy-egy ülőhelyért. Ha igény van rá, akkor miért nem lehet ezen változtatni? 

Sümegre érve olyan érzésem támadt mintha a vonattal időutazáson vettünk volna részt. Visszacsöppentünk a múltba. Éreztem, ahogy a lelkemet elképesztő nyugalom és szerelem járja át. Sümeg egy Veszprém megyei kisváros. Falusi jellege imádnivaló volt nekem. Az a békés csend, az az igazi régi falusias hangulat. A házak, az udvarok, az utcák mind múltidéző. Nem láttam mindenhol is elhagyott utálatos rollereket, és igen tudom, hogy ízlések és pofonok... de imádtam, hogy a házak mind a múltat idézték nem túlmodernizált siprálos tuják, meg hullámosra nyírt sövények váltották egymást, hanem szőlőtőkék, gyümölcsfák jelezték, hogy ott még értékelik, élik a lehetőséget. Nem beszélve arról, hogy milyen elképesztő érzés lehet a reggeli kávét úgy meginni az udvaron, hogy feletted ott magaslik az egyik lecsodásabb történelmi látványosság, a Sümegi vár. 

A vasútállomásról, alig fél órás útra van csak a vár. Bár hosszabbra nyújtható, mert a látványosságok szembe jönnek. Egy parknál álltunk meg ahol fából készült hatalmas Jézus szobor állt, és Dani mindenképp meg szerette volna nézni. Kiírás alapján tudtuk meg hogy ott kézműves vásár is szokott lenni. A Kisfaludy Sándor Múzeum található a park mellett, ahova Dani be szeretett volna menni, de azt a látványosságot a visszaútra tartogattuk. Ezért indultunk fel a kövezett úton a várba. A hatalmas domboldal sétánya hol könnyebben volt járható, hogy eléggé meredek volt. Jani volt a sereghajtó, majd Dani és én szorosan a gyerekem nyomában, de mindenképpen mögötte haladtam, azonnal elkapni ha véletlenül is segítségre szorulna. Olyan meredek volt néhol a felfelé vezető út, hogy vagy fogtuk Dani kezét kétoldalról Janival és szinte húztuk magunk után, vagy átölelve a hónaljánál fogva toltam fel magam mellett. De határozottan állíthatom, hogy nagyon büszkék voltunk rá, mert nagyon ügyesen ment fel. Mivel nem teljesítmény túrán voltunk, akkor állhatott meg pihenni amikor csak akart. Ami nekem a legjobban tetszett, hogy az elénk táruló táj látványa lenyűgözte a hat évesemet. Az idő tiszta volt, pára, és szinte felhőmentes, így aztán úgy éreztük a végtelenségig látunk el. Annyira csodálatos volt. 

A vár belépő felnőttnek 2500, gyereknek 6 éves kortól 1500 forint volt. Dani felragyogott a várban. Pláne hogy alig átléptük a belső várkaput egy "igazi" katonába botlottunk, aki lelkesen fogadta a kérésünket egy képre Danival. Dani teljesen megilletődött, alig mert közelebb állni az ősi katonát megszemélyesítő férfihez, de aztán amikor a katona a kardot is elhúzta a tokból hogy pózoljon Dani teljesen kész volt, olyan öröm volt benne, leírhatatlan. Kipirult az arca, zavarban volt, a szeme csillogott, és azt hiszem ha van olyan hogy hatévesnek legmerészebb álom, akkor abban sem álmodhatott volna olyant hogy "összefut" egy katonával.  

A vár csodaszép, látszik, hogy foglalkoznak vele. Jártam már Sümegen. Nem emlékszem a pontos dátumra de 2010 előtt az biztos. Akkor is szép volt, akkor is lenyűgözött, és sokat változott. Például sokkal több muzeális rész volt most, sokkal többet megtudhattunk a múltból. Láthattuk milyen lehetett a konyharész, a szakács lakrésze, a borospince, a kápolna, vagy papos lakrész, a katonák szállása, a várbörtön, és sok más érdekesség.

Régen, amikor voltam, a várbörtönbe külön belépőt kellett fizetni, ez most nem volt. Már szabadon megtekinthető. A kápolna részt öröm volt mutatni Daninak, mert templomban még nem járt de így kapott belőle egy kicsit. Elmondtuk neki hogy mi szerepe volt ennek a kápolnának, és a nagy sztorizásban, meg fotó készítés hevében majdnem dobtam egy hátast az Úr színe előtt... A lépcső elkerülte a figyelmem, és a gyerekem jól szórakozott a műsoromon :)

Állatokat is láthattunk szabadabban, és elzárva is. Kecskét, tyúkot, kakast, szamarakat, lovat, libákat. Sólyomreptető is bemutatta mit tud a madara, de még egy gyerekbagoly is előkerült, amit Dani megsimogathatott. 

A várban mindent is bejártunk, fent, lent, minden ágyút is megnéztünk, minden létező helységbe bementünk. Volt borozó, de kürtöskalácsot is lehetett venni, szuveníres sem maradhatott ki. Rengetek élményben volt részünk. Aztán elindultunk lefelé, és a vár alatt találtunk egy Csárdát. Nagyon kellemes, szép hely volt. Egy régi parasztházból alakították ki, erről képek is voltak. Kerthelyiséggel, kiülővel, és fákkal. Sümegen értékelik a természetet, nem pusztítanak. Ebédelni ültünk be, és még ilyen finoman és szuperül elkészített ételt még nem ettem étteremben! Jani és Dani is elégedett volt. 

Ezután a vár alatt mentünk vissza a Kisfaludy Sándor Múzeumba, mert Dani akkor is még azt hajtogatta, hogy ő azt is meg akarja nézni. Imádom ezt a lelkesedést benne a múzeumok iránt. 

Kisfaludy Sándor Sümegen született magyar költő és császári katonatiszt volt.  Munkásságáról, és személyes tárgyaiból álló kiállítás nagyon érdekes és izgalmas volt. Egy látványokban gazdag időutazás volt. Tetszett -többek közt- egy régi emlékkönyv, amibe még mindig élénken látszott a zöldes tintával rajzolt rózsa, egy kedves szöveg, aláírás, mindez gyöngybetűkkel, és dátum 1835... áhh imádom... Néha szerettem volna a régi iratokat papírokat megérinteni hogy még jobban magamba szívjam a múltat, a történelmet. Festmények és képek sokasága, porcelán emlékek a múltból, bútorok, és történeteket mesélő hozzáadott leírások.

Elmondhatatlan öröm, hogy Daninak erre igénye van, és annyira szeretném, hogy ez meg is maradjon benne. Büszke vagyok rá... elmondhatatlanul büszke...

Innen aztán az állomásra mentünk, Dani ekkor már nagyon elfáradt. Minden esetre nagyon ügyesen sétálta le az napi programot.

Bár időnk volt még várni a vonatra addig egy almát majszolt. Ahogy a vonat megérkezett, és felszálltunk Dani pityeregni kezdett: "Nem akarom itthagyni ezt a helyet!" Álommanóival a vonaton egy darabig küzdött de aztán csak elfeküdt az üléseken, és pillanatok alatt kiütötte a fáradtság, és élménycunami. 

A járat hazafelé is zsúfolt volt. Valahogy jóleső pihenéssel néztem az elsuhanó tájat a vonaton. Győrbe érve Dani nem nagyon tudott magához térni, éppen csak annyira, hogy buszra vártunk, hazaértünk vele, belépett az ajtón megszabadult a ruháitól elfeküdt az ágyban, és aludt is. Hat óra felé járt ekkor az idő, és csak ma hajnal négy órakor ébredt fel. Nagyon kimerült. Fizikálisan, és azt hiszem az élményektől mentálisan is. 

Lélekgyógyító nap és kiruccanás volt. Mindannyiunknak kellett.  Csak így lehet ezt a rohanó szürke városi goromba világot kibírni, amiben itt vagyunk.......

szerda

 

 Esővel indult a mai nap. Nem bántam. Szeretem nagyon az esőt. Álltam, vártam a zöld esernyőm alatt a nem pontosan érkező járgányomra. 

A busz 10 percet késett, és nekem 10 perccel több idő jutott arra, hogy mélyeket szívjak az esőillatú levegőből, és 10 perccel tovább hallgathattam, ahogy az eső a nyitott ernyőmön landolt. Imádom hallgatni az esőcseppek apró kopogását. Szeretem az esőt, ha viharos akkor is, de ha ilyen csendes kifejezetten feltölt. Hiába a késés a buszra jókedvűen szálltam fel, és bár néztem az órámat, hogy valószínű éppen csak beérek dolgozni, mégsem tudott izgatni. Ki akartam élvezni a pillanatot. Hideg sem volt, pont kellemes, éppen olyan az ősz ahogyan szeretem. 

Ma azt sem bántam, hogy a buszról hosszabban kellett sétálnom a zöld kis esernyőmmel az esőben, hogy beérjek a munkahelyemre. Hosszabb kicsit a beérkezés ideje, mert a héten a vasúti átjáróban valami megcsinálós, felújítós, avagy reméljük, hogy megcsinálós felújítós munka zajlik. Mivel ilyen történés van ott, semmi, és senki nem mehet arra, avagy nem tud arra menni, szóval, ezért van az hogy félig-meddig busszal megyek, aztán jön egy séta munka előtt. Nem baj. Jól esik. Ahogy ma az eső is jól esett. Az eső is tudja hogy szeretem, mert ahogy beértem egyszer csak zutty, megmutatta mit tud. 

Munka után úgy döntöttem buszozom megint - hazáig. Igaz rohamtempóban kell megközelíteni a buszmegállót, mert munkálatok miatt kimarad egy-kettő megállóhely. 

Egyébként a lezárást, terelést, helyreállító munkát hétfőn úgy tudtam meg hogy nem kanyarodott be a busz abba az utcába ahol leszállnék. Persze néztem nagy szemekkel, hogy most vagy elraboltak, vagy tele a hócipője a sofőrnek, és neki ugyan senki ne mondja meg merre menjen, vagy mittudomén, de amikor a híd mellett nem elmentünk, hanem fel rá, akkor sok minden eszembe jutott. Még az is hogy ez egy égi jel, és ne menjek dolgozni 😃 Bármibe képes "kapaszkodni" az ember. Történetesen a híd után szálltam le a buszról. Ez az jelenti kishíján haza is jöttem a busszal, szóval hétfőn kétszer indultam el melóba... Kerültem egyet busszal, aztán sétálhattam vissza, és akkor szembesültem azzal, hogy a vasúti átjárót megsemmisítették, és már csípőre tett kézzel állt a melós bácsi, azzal az arccal, hogy "na már megint egy erre tévedt vándormadár, majd jól elzavarom" de kibasztam vele mert lekanyarodtam, ahogy láttam a vasúti pusztítást... Hétfőn is éppen csak beértem dolgozni. Ez a hét erről szól. 

Cserébe viszont kaptam lélekmelengető esőt. 

Dolgozom folyamatosan hogy erősítsem a lelkem, azzal erősödik az idegrendszerem is. 

Kedden munka után "körmözni" mentem. Mivel volt még fél órám a megbeszélt időpontig a szalonhoz közeli pékségben vettem egy tejeskávéért, aztán az ott lévő parkba igyekeztem. Kávé, kellemes őszi napsütés, és rám váró pad, naná hogy elővettem a könyvet a táskám mélyéről. Egyébként Joyce Carol Oates Napforduló című könyvét kezdtem el olvasni a napokban. Tőlem nem megszokott ez a stílus, amit most elkezdtem olvasni. Mint már az előző bejegyzésemben kifejtettem a szerelmes regények nem vonzanak, most mégis olyan akadt a kezembe (egyébként kölcsön kaptam ezt a könyvet) ami egy barátság kezdetének kialakulása majd ha jól hiszem szerelmemmé szövődéséről szól, két magára maradt fiatal nő között. Azt hiszem ilyesmi lesz a sztori. Nem olvastam ehhez hasonlót eddig, hát majd kiderül milyen élményt ad. 

Meg ne ijedjetek van még a tarsolyomban gyilkosos könyv, csak szépen sorban mindent. Amúgy is ahhoz képest hogy év elején alig olvastam, így az év második felében pótolni tudom a lemaradásomat. 

De visszatérve a léleknyugtató keddemhez. 

Kávé, egy kis szél, napsütés, csend, és a megsárgult lapú könyv (1989. kiadás) koránt sem elavult témájú történettel. Pont így képzelem el azt, amikor kikapcsolódhat az agyam, és übernyugalomban lehetek.

Persze dolgom végeztével, úgy rohantam a buszmegállóba mintha kergetnének, mert hát oké hogy nyugi, meg csend, és őszi időben élvezgetős (értsd jól) olvasásos kikapcsolódás, mégis minden összes gondolatomban ott van Dani. Buszra nem kellett várnom, ahogy odaértem, a busz is megérkezett. 

Arra pedig vagy nincsenek megfelelő szavak vagy csak én nem ismerem, de ahogy belépek az ajtón, Dani rohan felém és kiabálja "Anyaaaa" - felbecsülhetetlen érzés. 

Érte, és miatta MINDEN.

Szeretem a változásokat, és szükségem is van valami változásra, különben az idegrendszerem fordul rossz irányba. Felőröltem az idegrendszerem, olyan dologgal, aminek nem szó szerint, de pofon lett a vége, és nem vagyok az a típus, aki csak úgy bele tud nyugodni, és tovább lépni mintha mi sem történt volna. Akkor sem ha csordultig tele van most minden nyállal... Keresem azt az utat, amin végre nyugalommal járhatok. Ez nem az. A nyáltengertől csatakos út nem út. Vagy nem az én utam. 

Munka közben van a legtöbb időm gondolkodni. Próbálok ötletet, erőt meríteni a múltból. A nálam okosabbak azt mondják csak előre kell nézni, nem pedig vissza. Nekem viszont az a véleményem, hogy a múltban megoldott dolgokból igen is lehet tanulni. Múltban is előfordult hogy az út amin akkor jártam nem éreztem magamének, és ha húztam halasztottam de léptem. 

Most is lépnék csak nem találom a helyes irányt, nem jön az ötlet. És ami a legfontosabb akkor egyedül kellett tovább lépnem, és fejlődni, most viszont családom van, és az ő nyugalmuk a legfontosabb. Jani is segít mindenben. És marhára nem arra gondolok, hogy átveszi a mosogatást vagy Danival bankrablósat játszik, még mittudomén főzök, például. Ő is érzi amit érzek, és támogat abban hogy csinálni kell valamit, de nem jön a megfelelő válasz, lehetőség, ötlet...

Hülye karma vagy a sors, esetleg Istencsávó, meg mittudomén mi vagy ki, de tuti elhozza majd a megoldást, és lehet most az út nem szól másról, mint hogy lélekben erős legyek, legyünk...

Nem tudom. 

Lélekgyógyító a betűvetés is. Jó most. Pedig jó darabig csak néztem az üres lapot itt előttem azon  gondolkodva, hogy mondjam el amit érzek, és lám... csak összehoztam, megosztottam.  

  

Lelki feltöltődés

Van egy kis időm ide ülni az üres lapom elé, és betűkkel teleszórni. Többet ér ez Nekem ezer más pihenésnél.

Danika lepasszolt, Mama most a minden. Még ők nevetgélnek a másik szobában, addig jöttem írni. Kávézni is, kicsit kikapcsolni agyban. Nagyon kell, mert mostanában érezni kezdtem a stressz mindenféle nem túl jó jelét magamon. Sok minden jött össze, egyik idiótaság a másik után. 

Tegnap igazi terápiás napom volt. Melóhelyen is jó melót kaptam, haladtam, kikapcsolt agyban. Hazaérve munkából Danival vásárolni mentünk. Gyermekem ruhatárát kellett frissíteni, és napokkal ezelőtt kinézett téli kabátot vettem meg neki. Több üzletbe mentünk, körülnéztünk, válogattunk. Danival egyébként jó vásárolni, mert türelmes, sőt inkább segít. Mutatott nadrágot, pulcsit, ami tetszett neki mondta is "Anya, ez a pulcsi nagyon menő, van az én méretembe?" Volt szerencsére, úgy hogy meglett neki a Marvel-es menő pulcsi. Persze azt is hozzátette, hogy némi apróságot is venni kell magának, meg a Mamának epres csokit 😋 Apróságnak egy halloween-es felakasztható csontvázat választott, és közölte, hogy mindig is pont ilyent akart 😃

 

Volt olyan szülő, aki kiabálva kereste a gyerekét az üzletbe, mert még anyu vásárolt a gyerek a fene tudja hol járt. Akkor azért átszaladt az agyamon de jó hogy Dani nem hagy csak úgy magamra, mert éppen valami eszébe jutott. Sosem volt ilyen boltos cirkuszunk Danival. Nekem inkább az a nehézség, hogy ne akarjon mindent is felvásárolni, Dani nem kujtorog az üzletbe hanem shoppingol, mint a kiskirályok. Nem győzőm mondani neki mit miért nem veszünk meg! 😀

Miután csak azt vettünk meg amit akartunk, elindultunk a népes sétáló utcában, hogy a buszmegállóba menjünk. Az idő kellemes volt, jóleső fáradtságot éreztünk, és nem kapkodtuk el a sétát sem a buszmegállóig. Beszélgettünk. Olyan jó volt ez az együtt töltött nyugodt idő. Buszra várva kapta el Danit már a fáradtság, türelmetlenség. Ahonnan hazajutni akartunk több busz is jön erre amerre lakunk, szóval mondtam Daninak türelem az elsőre felszállunk ami jön... Felelőtlen kijelentés volt, mert az első busz ami jött fullon tele volt. Mondom sem Isten sem ember nem fog arra kényszeríteni hogy abba a tömegbe álljak meg pakkokkal, és gyerekkel... álmaimban sem gondoltam volna hogy 18 óra magasságában is heringjáratok közlekednek. Megvártuk a következő buszt de a helyzet ott sem volt rózsásabb. Viszont arra már felszálltunk. Rögtön elől volt egy ülőhely, Danit feltessékeltem, üljön le, mellé ültem, aztán irány haza. Szerencsére volt egy pasas, aki szórakoztatta a buszsofőrt, valami kolléga lehetett vagy mi, de hazáig legalább  hússzor mondta ki a "bazdmeg", és a "kurva élet" kifejezést, bővítve a gyerekem szókincsét. Majd jó hangosan beleásított a tömegbe, vagy háromszor, és tudtatta mi kis semmirekellőkkel, hogy még jó hogy ők dolgoznak... Miután mi tróger csak úgy buszozgató pornép megkaptuk a magunkét inkább beszélgetni kezdtem Danival, hogy tereljem a figyelmét, -vagy inkább a magamét-, hogy ne figyeljen oda Ő magasságos dolgozó Atyaúristen pasasra. 

Megbeszéltük, hogy mennyire várja hogy itthon mindent megmutasson a Mamának, és hiába soroltam fel neki vacsora ötleteket, nem ő enni sem akar csak Mamának dicsekedni. 

Aztán tényleg ezt csinálta. Vacsora már csak akkor kellett, amikor szóltam hogy fürdés ideje lenne-volna...

Nem tudom nem észre venni a körülöttem zajló eseményeket. Pedig az idegrendszerem kiabál a nyugalomért. Az agyam meg döbbentem szívja magába ezt a mély emberi butaságot, és amikor éppen más dolga nincs, akkor azon dolgozik, hogy megpróbálja megérteni, feldolgozni. Annyira beleég a tudatomba hogy többször is felídéződik, és újra azon kattogok, hogy ennyire jó hülyének lenni? 

A régi blogomban sokat fejtegettem, hogy utálom az embereket és mindenhol jó de legjobb távol mindenkiről. Volt pár kivétel akit szerettem, vagy így vagy egészen máshogy, de az is én voltam...

Aztán gyerekem született, és ő megtanított arra, hogy mindenki tiszta lappal születik a világra, az hogy mi kerül azokra az oldalakra elég sok mindenen múlik. Eleinte tanítanak minket, aztán az élet is nevel bennünket, de aztán sok múlik rajtunk is. 

Én sem voltam ilyen mint most. De bármi is volt csak tanított, erősített, változtatott. Most már nem utálok mindenkit. Elég sokat, de azért nem mindenkit 😁 

Danit nem erre tanítom nyugodjon le mindenki a picsába! Vele igyekszem elhitetni, hogy világ egy szuper hely, de vannak akik nem tudják merre vannak arccal előre, szóval ezért tereltem a buszon a figyelmét. Maradjon meg a mi kis élményünk, hogy csavarogtunk és vásárolgattunk. 

Jövő hétvégén fogja magát kis családunk vonatra pattanunk, és meg sem állunk Sümegig. Vagyis megállunk ha fel-le akarnak szállni mit bánom én. Ez olyan részletkérdés, ami nem nagyon érdekel.  Ma már kérdezte Dani hogy mikor megyünk, szóval kezd izgatott lenni, az időjárás pedig szép lesz, nyugis és őszi. Előrejelzés szerint legalább is ez lesz. 

Gyakorlatilag meg arra vágyom, hogy az agyamban összegyűlt jó sok emberi butaságot felülírja a természet szépsége, az ősz hangulata, illata, színei, a kirándulás élménye, az aktív pihenés, és kikapcsolódás. Talán ennyire sosem kívántam azokat a dolgokat, amik nyugalommal töltenek el. 

Ezért esik jól az olvasás. John Fowles A lepkegyűjtő könyvét olvasom még mindig. Nagyon tetszik a pszichológia része. Tetszik hogy mindkét oldalról megközelítette az író a sztorit. A két oldal az áldozat, és az elkövető. Nagyon bejön a bemutatott háttér. Aki olyan könyvet vesz a kezébe, ami élet elleni bűncselekményről szól, legyen az bármilyen részletes is, nem gyomorból kell olvasni, hogy mit bírok, és jajj de csúnya, és nah mit művelnek emberek, hanem a szavak mögé kell látni, és pszichés oldalról közelíteni meg. Mindig minden sztori mögött ott van a háttér, a miértekre a válasz. Így volt ez minden valóságban is megtörtént eseteknél. Sok helyen foglalkoznak már ezzel, érdemes ezeknek is utána járni, és mert marha sokat lehet tanulni ezektől a pszichés dolgokból. 

Amikor olyan könyvet veszek a kezembe ami sorozatgyilkosról szól az nem azért vonz mert terveim vannak ilyen téren, és mert elvetemült vagyok, csupán a pszichológiája vonz engem. Mivel alapból olyan ember vagyok, aki keresi a miértekre a választ mindig mindenben, és próbálom megérteni, így a szerelmes regények nem tudnak lekötni, mert a csupa nyál, és mindenki szép, és tökéletes és jó és áhh... Az élet nem olyan egyszerű... szóval annak nem igazán van mondani valója... Persze fiatal és bolondos, tapasztalat nélküli fruska koromban én is a szerelmetes regénnyel kezdtem, és akkor elhittem a csodálatos csodatestű indián csávónak meg a csúcsszuperszépségű csaj vadító szerelmét az eldugott erdő közepén álló házban, ahol volt vezetékes forró víz, meg cola a hűtőben... Azonnal elhittem  minden mondatot, és persze én is rögtön úgy akartam, aztán arcon csapott a valóság... 

Mondjuk olvastam Benedek Elektől is olyan mesét, ami arról szólt hogyan darabolták fel a csávót, és minden nappal jobbá született, értettem is a lényeget, avagy a tanulságot, de elismert írónak is pont ez jutott eszébe hasonlatnak... Mögé kell látni ez a lényeg. 

Most ez is jól esett. Elkalandozni, más dolgokon gondolkodni. Ha terelem a figyelmem nem oldódik a meg a gondom tudom, de jól esik máson is gondolkodni. Majd aztán jön a megoldás. Mindig onnan és akkor amikor már nem is várnánk. 

Jól elhúzódott a pötyögésem, de lelkileg erősített, attól függetlenül most abba is hagyom, bár ha belemerülnék reggelig tudnám nyomni, annyi gondolat jön elő...

Szép álmokat neked is olvasgató!