2025/3

 Kevesen ismernek annyira, hogy tudják a tél a mindenem. Mondjuk hó nélkül nem az igazi, de a hideg, ködös, deres, zuzmarás világ az én világom. Le is szoktam a buszozásról néhány hete, újra gyalog járok majdnem mindenhova. Sokkal több energiát érzek azóta magamba. Ma reggel miután a kisfiamat az oviba hagytam, elindultam munkába, de legszívesebben csak mentem-mentem volna tovább. Ahogy a főút adta hatalmas forgalmat magam mögött hagytam, és kiértem az akkor még kevésbé forgalmas részre, még látni engedte magát a reggeli köd. Nekem annyira szép. Bárcsak a "végtelenségig" mehettem volna. Arra amerre a köd háborítatlanul nyeli el a zord városmenti vidéket. Gondolatba tehettem csak meg, egyéb lehetőség hiánya miatt lekanyarodtam a cégfelé, és nem lógtam el a napot, bementem dolgozni. Ott is van köd csak nem úgy...

Múlt hétévégén az idő a kellemesebb oldalát mutatta meg. Egy kis ízelítőt kaptunk a tavaszból. Ilyen lesz, csak nem most. Még van idő... De azt a szép tavaszi vasárnapi napot mi is kihasználtuk, és magunk mögött hagytuk a paneldzsungelt. 

Kisfiamnak nem éppen volt kedve menni, de amikor azt mondtuk neki, hogy felfedező útra megyünk, az egészen más volt. Nem csak kedvet kapott a sétához, de azonnal indulni akart. Kedvcsináló beharangozás után táskába túlélő csomagot pakoltunk össze a gyerekünknek. Szorgoskodott körülöttünk, felhívta a figyelmünket, hogy ennivaló, innivaló és csoki okvetlenül legyen nálunk, mert a sétatúrához az kell! 

Buszra várni kellett, nem is annyira keveset, de abban a pillanatban a hidegimádatom zsebre vágtam és a tavaszi napsugarakat élvezettel szívtam magamba. Gyerekem csak csicsergett egyfolytában, és ezért sokkal gyorsabban röppent el az idő, a busz megérkezett, és egészen a végállomásig mentünk vele - Pinnyédig. Nem jártunk ott, ezért ment a kiscsaládunk oda, és ez volt az a bizonyos felfedező sétatúra, hogy tudjuk mi van Pinnyéden, merre lehet ott menni, és mit lehet ott csinálni. 

A buszról leszállva elindultunk, és azt beszéltük, hogy nahh vajon merre, amikor is odaértünk a helyi temető mellé, itt a gyerekem azonnal csendre intett minket, hogy ne beszélgessünk, mert zavarjuk a holtak nyugalmát. Elhaladva a temető mellett tovább sétáltunk, egészen a lovardáig. Viszonylag közelről, de mégis tisztes távolságból nagyon szép lovakat láttunk. Csodálattal nézte a gyerekem azokat szép állatokat. Majd az istálló mellett elhaladva hallotta a bent lévő lovak nyerítését, és meglepődött izgatottsággal vette tudomásul hogyan "beszél" a ló. Más erről mesélni neki, sokkal nagyobb élmény volt  hallani. 

Lovardától igazán nem messze volt a töltés, melynek túloldalán találtuk meg a Szúnyog-szigetet. Milliószor hallottam róla, sőt még Sárika néni is eszembe jutott. Őt sulis koromban a gyakorlati helyemen, a maszek varrodában ismertem meg. Sárika néni sok retro ruhát hozott bővíteni, alakítani, bár velünk tanulókkal nem állhatott szóba, avagy mi vele, de néha dobott oda nekünk egy szem cukorkát (mint jutifalatot a kutyának) és mivel amikor kuncsaft volt a rádió nem szólhatott, így hallgattuk Sárika néni sztorijait, és a Szúnyog-szigetet, ahol a nyaranta időztek.... Azonnal eszembe jutott Sárika néni, az apró teremtés, akinek haja mindig úgy állt, mintha éppen fodrásztól jött volna, és bár arcán a ráncok meséltek koráról, biztosra veszem fiatalon csodaszép nő lehetett. 

Szúnyog-sziget érdekes volt számunkra. A szigetre nem jutottunk át, egyrészt mert magánterület, és amúgy is csak csónakkal, úszva, vagy vízen járva lehet átjutni, mi egyik lehetőséggel sem éltünk, csak nézelődtünk. Kisebb erdős részen sétáltunk, ahol a gyerekem rögtön annyi energiát veszített, hogy a csokit meg kellett ennie :D Még ő csokit majszolt mi a hódok művét nézegettük, nem semmi mennyi fát tesznek tönkre, irtanak ki, mint a Fidesz nagy szaktudású emberei, városszerte, avagy azon túl.

Visszasétáltunk a töltésre, és semennyi esély nem volt arra, hogy tesómékkal találkozunk össze, mert történetesen arra rajtunk kívül más ember nem járt. De mégis össze futottunk! Mintha megbeszéltük volna hogy töltésen tali :) 

Rögtön útmutatást is adott tesóm, azonnal felkeltette az érdeklődésünket, merthogy a töltés visszavezet a városba. Így vettük nyakunkba a végtelennek tűnő utat. Hosszan, nagyon hosszan sétáltunk, figyeltük az előttünk feltűnő tornyokat, élveztük a tavaszinak tűnő napsütést, beszélgettünk, tervezgettünk, és bár a vége felé a kisfiam nagyon elfáradt már, mi nagyon büszkén dicsértük, és vonszoltuk magunk után az első padig ahol kicsit leülhetett kifújni magát. A töltés hossza a Szúnyog-szigettől olyan 2-3km szerintem és a kis panellakó csibészem élvezettel, a végére nagyon elfáradva de rótta az utat. 

Hazafelé busszal jöttünk már a Belvárosból, addigra kellemesen elfáradtunk, feltöltődtünk a napsütéssel. 

...és most itt vagyok a tél szeretetemmel, mégis vágyom a tavaszt,  hogy megint sétatúrára menjünk a picimmel.  

 

2025/2

 Macska-jajj

Ahhoz képest, hogy erre az évre semmi extrát, csak nyugalmat reméltem, nem nagyon jön össze. Orvostól orvosig megyünk. Imádom. Ja nem. 

Gyerekem egy hét ovi után szedett össze valamit, de ezen meg sem lepődök, valószínű ezért fontos óvodába járatni a gyerekeket, jól ki van ez (is) találva. Gyerekem pár hét ovi időre rendbe jött, és még a következő kórra várunk, addig a Macskacsávó került olyan szituba dokihoz kellett vinni. 

Történt ugyan is az Öreg Macskacsávó Misivel, hogy kisebb epilepsziás rohamok kezdték gyötörni. Beszéltünk orvossal, figyeljük, ha lehet videózzuk le (Ne kütyüzzzzéééééé, miközben ezen intézzünk mindent is💁) de aztán egy időre jobban lett ez a kis macskafickó. Péntekig. Múlt hét péntekig. Arra figyeltem fel, hogy mindenhova jön utánam, néz, figyel. Leült a szoba közepére, nézett, és ahogy figyelni kezdtem a jelzésére, akkor tűnt fel, nem úgy veszi a levegőt, ahogy szokta. Annyira sűrűn, és mélyeket lélegzett, szinte kapkodta a levegőt. Azonnal hívtam Apát, hogy ő is látta-e délelőtt ezt a macskán, és mondta hogy igen. Szombaton túlóra helyett az állatorvoshoz mentünk. 

Ott meséltem erről a levegővételes dologról az epilepsziáról, a füléről, hogy sokat rázza a fejét, vakarja a fülét, főleg a jobb oldalán. Mindent is megvizsgáltak rajta, a fülét rendbe tette a doki, de egyéb kezelést azok nem igényeltek, viszont kérte hétfőn vigyem mindenképpen vissza, mert kellene egy vérvétel, és szív ultrahang, mert ő némi szívzörejt is hall, meg tüdőben vizet. 

Hétfőn ezért vissza is vittem a gazfickót, ahol a fülét újra megnézték, de ismét rendben találták, majd jött a harc... két kezem van, Misinek négy lába, és semmi kedve ahhoz hogy piszkáljuk, minduntalan menekülni akart a kezektől, az ölembe. Az orvos elképesztő fazon, mindent is elmagyarázott mi miért fog történni. A szív ultrahang nem volt egyszerű, már segítség is kellett hogy lefogjuk, de aztán szerencsére egy fél perce sikerült lenyugodni neki, így sikerült a vizsgálat, amit a vérvétel követett, és az sem volt egyszerű, de megoldódott. Ezután tehettem vissza a hordózba, ami szintén nem kedvence, de most elfogadta azt is, mert legalább nem piszkáltuk tovább. Még a vérvétel eredményére vártunk, Misinek sikerült megnyugodni, és pihengetni, nézelődni a dobozból. 

Megérkeztek az eredmények. A vérvételi eredménye nagyon jó, így ki lehetett zárni gyulladás, vagy tumorfélét, vírust, vagy bacit viszont a szívét pangó víz veszi körül, és mivel ettől a víztől egyre kevesebb helye van tágulni a tüdőnek, ezért veszi olyan sűrűn a levegőt. De. Mert az mindig van. Azzal a vízzel kezdeni kell valamit. Így a doki elmagyarázta, hogyan szokták ezt a leszívást csinálni, hogy miért nem tudja bódításban, és ezért mennyire kockázatos a dolog, ezért, szeretné ha elsőre egy gyógyszeres kezelést kapna a Macskacsávó, konkrétan vízhajtót,  10 napig, és vigyem vissza meglátjuk javul-e nála a dolog, vagy kénytelenek leszünk kockáztatni és tűvel leszívni. Amint a víz ilyen vagy olyan segítséggel eltűnik, vár rá még egy röntgen is. 

Igaz hogy fizettem szombaton 15ezret a vizsgálatért, hétfőn 48ezret - de! Nem jöttem ki az állatorvostól úgy hogy kérdések maradtak volna bennem, vagy ne ismertem volna meg a sztorit mi miért történt történik a macskával. Elmagyarázták, hogy kerülhetett oda a víz, nem egyszerűen a kezembe adtak egy papírt hogy a vérvétel jó, hanem elmagyarázták mi micsoda, és az adott érték miért jó, hogy az epilepszia idegrendszeri baja, és még nem vészes, addig nem gyógyszerezik még nem muszáj, hogy mire figyeljünk. Mindenre volt idő, pedig ott is végtelenített sor volt. Ráadásul állatok, akik nem leülnek és hagyják vizsgálni magukat, hanem kepesztenek, de mindenre van idő! 

Nem úgy mint nálunk humanoidoknál, hogy még bocsánatot kell kérni Dr. Fehérköpenytől, hogy munkaidőben oda toltad a pofádat, meg bajod van, holott Tb-re se fizetünk keveset, ő meg azt a szakmát választotta, pedig mehetett volna olyan helyre is ahol nincs más ember rajta kívül.... 

Egy ilyen jófej humanoid dokihoz megyünk ma is a gyerekemmel, és olyan izgatott vagyok már, hogy megint azzal kezdem a napot elnézést kérek, hogy zavarom melóidőben! 

Na áldassék a gyümölcs......

2025/1

2024-ben kis családommal minden tervet megvalósítottunk amit szerettünk volna. Kipipáltuk Tatát, Sopront, Sümeget, Balatonfüredet, Siófokot. Tata volt az első kiruccanás, az első tapasztalás hogy a kisfiam mit bír, mire van igénye, és hogyan tervezzünk vele. Nagyon tetszetős volt, hogy ott kapott rá a múzeum látogatásra. Ott szeretett bele ebbe a tevékenységbe, így aztán bárhova mentünk, első kérése a múzeum látogatás volt. Sopronba a bányászmúzeum volt a kedvence, majd Sümegen sem hagyhattuk ki a Kisfaludy Sándor múzeumot, ahol a teleírt koponya kinézete és története nyűgözte le. 

Pozitív tapasztalások voltak ezek Danival, sokkal több programot tudtunk megvalósítani, mint azt hittük volna induláskor. Sopron szerelem város lett a családnak, biztosan vissza fogunk menni. 

Giga csalódás is ért, ami miatt nem vagyok jó kedvemben, feldolgozás alatt a dolog. Nem írtam le, még nem lehet... De ezek nyomják a lelkem és emiatt nem voltak pozitív posztok annyiszor, mint ahányszor úgy ültem le, írok egy jót. Aztán nem úgy sikerült. Ha a lélek küzd, a képem tud mosolyogni, de nem őszinte. A lelkem nyüglődik még egy kicsit, aztán majd lecsitul a dolog, de nem úgy működök mint mindenki más. Én ilyen vagyok. Ha utállak nem kis energiát fektetek bele, hanem úgy majdnem az összeset, bármit csinálsz sem fog változni, csak a lelkem lesz könnyebb. Majd egyszer. 

Lakásújítás maradt el a múlt évben, ami tervben volt, mert anyu lassabban gyógyul, mint ahogy hittük. Ezt a gyógyulós folyamatot nem zavartuk meg azzal, hogy felrobbantjuk megint a lakás egy részét. De mivel nem időre megy a dolog, hát megvárjuk a jobb állapotot, aztán megcsináljuk. Más a fontossági sorrend. 

Mindenképpen örömmel töltött el, hogy kitűnően végezte el a jogiszerző vizsgákat Lilike, és teljesülhetett az álma. Ebből a jóból is tudott töltődni a lelkem. 

Emberek hol lenyűgöztek, de volt nagy csalódás is. 

Idén másképpen kezelem a helyzeteket. Igyekszem majd nem mindent meglátni, és főleg meghallani. Magam miatt, és nem a lélektelenek miatt. 

Utazási listánk ismét kész idénre, de nem az elmúlt két nap alatt terveztük meg, már tavaly folyamatban volt a dolog. Első út Bakony lesz Danival, ezt ő kérte, és kész tervem van már. Nyárra már lefoglalva a Balatonfüredi szállás, bár idén nem oda megyünk ahol voltunk tavaly, és tavaly előtt, de hasonló lesz, remélem, viszont Füredről megint hajózunk majd, idén Tihanyba, és lesz fürdőzés Fővenyesen is, aztán ünneplünk majd házassági évfordulót, és Dani névnapot a nyaralás alatt. Idén még Veszprém is tervbe szerepel, de várlátogatás is, sőt egy másik város is, de majd mindent a maga idejében. 

Sok új dolgot tartogat ez az új év. Dani iskolás lesz szeptemberben, és küzd az első kiesni akaró foggal, és bár a környezetemben mindenki félvállról meséli hogy a gyereke kikapkodta a mozgó fogait... az én fiam nem kikapkodós, ő fél, és nem meri, de nem találkoztam olyan felnőttel akinek lötyög a tejfog a szájában, így hiszem és tudom, hogy ha fiam nem tépkedi ki a szájából is ki fog esni, nem marad ott.... 

Vannak terveim, ilyenkor úgy felszívom magam, de majd kiderül mire marad energiám. Dolgozom a lelkem fejlődésén, és az elengedéseken. Ez a legfontosabb. Minden más megy félvállról, ezek nem. 

Gyűjtögettem lélekerősítőt. Ez az egyik...

"A problémám az őszinteség. Nem vagyok képes színlelni, ha ki nem állhatlak, elmondom, ha nem tisztelsz, nem tisztellek, ha nem akarom, hogy közel légy, ellöklek. Nem hamisítok nem létező barátságot, nem mosolygok körülményből, és ha nem tisztelek valakit, akkor távol tartom magamtól. Az emberek nem bírják elviselni az őszinteségemet, mert túl igaznak lenni ijesztő, de rájövök, hogy jobban szeretek száz év magányt, mint egyetlen napot a hazugság társaságában!"   

Türelem. Kitartás. Soha semmilyen szar nem tartott örökké, ez sem fog, csak tűrni kell. Miatta. Érte!

Megvalósítom a kisebb terveket, és erősebbé tesz. Ilyen lesz ez az év. Csak úgy mondom ezt az Univerzumnak is, vagy a JóIstennek, vagy annak aki fentről ossza az észt! :D