2025. január 2., csütörtök

2025/1

2024-ben kis családommal minden tervet megvalósítottunk amit szerettünk volna. Kipipáltuk Tatát, Sopront, Sümeget, Balatonfüredet, Siófokot. Tata volt az első kiruccanás, az első tapasztalás hogy a kisfiam mit bír, mire van igénye, és hogyan tervezzünk vele. Nagyon tetszetős volt, hogy ott kapott rá a múzeum látogatásra. Ott szeretett bele ebbe a tevékenységbe, így aztán bárhova mentünk, első kérése a múzeum látogatás volt. Sopronba a bányászmúzeum volt a kedvence, majd Sümegen sem hagyhattuk ki a Kisfaludy Sándor múzeumot, ahol a teleírt koponya kinézete és története nyűgözte le. 
Pozitív tapasztalások voltak ezek Danival, sokkal több programot tudtunk megvalósítani, mint azt hittük volna induláskor. Sopron szerelem város lett a családnak, biztosan vissza fogunk menni. 

Giga csalódás is ért, ami miatt nem vagyok jó kedvemben, feldolgozás alatt a dolog. Nem írtam le, még nem lehet... De ezek nyomják a lelkem és emiatt nem voltak pozitív posztok annyiszor, mint ahányszor úgy ültem le, írok egy jót. Aztán nem úgy sikerült. Ha a lélek küzd, a képem tud mosolyogni, de nem őszinte. A lelkem nyüglődik még egy kicsit, aztán majd lecsitul a dolog, de nem úgy működök mint mindenki más. Én ilyen vagyok. Ha utállak nem kis energiát fektetek bele, hanem úgy majdnem az összeset, bármit csinálsz sem fog változni, csak a lelkem lesz könnyebb. Majd egyszer. 

Lakásújítás maradt el a múlt évben, ami tervben volt, mert anyu lassabban gyógyul, mint ahogy hittük. Ezt a gyógyulós folyamatot nem zavartuk meg azzal, hogy felrobbantjuk megint a lakás egy részét. De mivel nem időre megy a dolog, hát megvárjuk a jobb állapotot, aztán megcsináljuk. Más a fontossági sorrend. 

Mindenképpen örömmel töltött el, hogy kitűnően végezte el a jogiszerző vizsgákat Lilike, és teljesülhetett az álma. Ebből a jóból is tudott töltődni a lelkem. 

Emberek hol lenyűgöztek, de volt nagy csalódás is. 


Idén másképpen kezelem a helyzeteket. Igyekszem majd nem mindent meglátni, és főleg meghallani. Magam miatt, és nem a lélektelenek miatt. 
Utazási listánk ismét kész idénre, de nem az elmúlt két nap alatt terveztük meg, már tavaly folyamatban volt a dolog. Első út Bakony lesz Danival, ezt ő kérte, és kész tervem van már. Nyárra már lefoglalva a Balatonfüredi szállás, bár idén nem oda megyünk ahol voltunk tavaly, és tavaly előtt, de hasonló lesz, remélem, viszont Füredről megint hajózunk majd, idén Tihanyba, és lesz fürdőzés Fővenyesen is, aztán ünneplünk majd házassági évfordulót, és Dani névnapot a nyaralás alatt. Idén még Veszprém is tervbe szerepel, de várlátogatás is, sőt egy másik város is, de majd mindent a maga idejében. 
Sok új dolgot tartogat ez az új év. Dani iskolás lesz szeptemberben, és küzd az első kiesni akaró foggal, és bár a környezetemben mindenki félvállról meséli hogy a gyereke kikapkodta a mozgó fogait... az én fiam nem kikapkodós, ő fél, és nem meri, de nem találkoztam olyan felnőttel akinek lötyög a tejfog a szájában, így hiszem és tudom, hogy ha fiam nem tépkedi ki a szájából is ki fog esni, nem marad ott.... 
Vannak terveim, ilyenkor úgy felszívom magam, de majd kiderül mire marad energiám. Dolgozom a lelkem fejlődésén, és az elengedéseken. Ez a legfontosabb. Minden más megy félvállról, ezek nem. 

Gyűjtögettem lélekerősítőt. Ez az egyik...

"A problémám az őszinteség. Nem vagyok képes színlelni, ha ki nem állhatlak, elmondom, ha nem tisztelsz, nem tisztellek, ha nem akarom, hogy közel légy, ellöklek. Nem hamisítok nem létező barátságot, nem mosolygok körülményből, és ha nem tisztelek valakit, akkor távol tartom magamtól. Az emberek nem bírják elviselni az őszinteségemet, mert túl igaznak lenni ijesztő, de rájövök, hogy jobban szeretek száz év magányt, mint egyetlen napot a hazugság társaságában!"   

Türelem. Kitartás. Soha semmilyen szar nem tartott örökké, ez sem fog, csak tűrni kell. Miatta. Érte!

Megvalósítom a kisebb terveket, és erősebbé tesz. Ilyen lesz ez az év. Csak úgy mondom ezt az Univerzumnak is, vagy a JóIstennek, vagy annak aki fentről ossza az észt! :D

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

2026.01.01.

    Minden Kedves Olvasgatónak Boldog  Új Évet Kívánok! Szeptemberben volt az utolsó bejegyzés a blogomban. Annyi mindenről tudtam volna pöt...