Virágzó maffia

Írtam pár posztban hogy elég pozitív, jó időszakot élek meg mostanában. Ez még tart. Megint van mögöttem pár sikeres dolog, megvalósított terv. Ennek örülök. Annak is, hogy Dani jobban lett, és elmehettünk Pannonhalmára a sógorommal, az anyukájához. Illetve először a tesómért. Dani nagyon szereti őket, és engem le is pattintott, Meli kellett hogy Dani mellé üljön, Meli kezét fogta, és csak Meli és Tibi léteik ilyenkor. Ez nekem jó érzés. Szóval szuper volt a séta, a kikapcs, a nap Pannonhalmán.. Aztán Dancus két napot ment oviba. Kettőt. Nem többet, kettőt! Ritka pillanatok egyike volt, hogy apával ketten mentünk Daniért pénteken az oviba. Jókedv, öröm és bódottá érzéseiben telt a péntek délután. Éjjel aztán apa ébresztett. Az emberlánya meg örül, amikor a párja ébresztgeti éjjel, de ááhh! Apa, kérte nézzem meg Danit, mert szerinte olyan forró mindene a gyerkőcnek. Valóban az volt... Beletudtam volna üvölteni a világba... Lázmérés, és éjszakázás... Nehezen de segített a gyógyszer. Már reggeledett, amikor Dani visszaaludt. Amikor felébredt megint lázas volt. Gyógyszer, de semmi hatás. Vizesruhával hűtőttem, hogy a teste visszacsökkenjen a normál hőre... 

Esküszöm, ilyen a mesében sincs... Egy hétig pihentettük, gyógyszerrel tömtük, jól lett, két napot ment oviba, és iszonyú szarul nézett ki! Nekem olyan téves illúzióim voltak az oviról. Emlékszem amikor kisbabaként az ölemben tartottam, és arra gondoltam, milyen lesz, amikor ennyi idős lesz, oviba jár, játszik a gyerekekkel, mondókákat tanul és stb... Erre az első ovis évében többet volt itthon betegen, mint oviba. Aztán kitalálták a nagyemberek, hogy nem szocializálódik... AzanyámÚristenit, komolyan??? Aztán jöttek a jótanácsok, szedessek vele ezt, szedessek vele azt, meg az is milyen szuper, és szedje be, meg azt is szedje be! Komolyan mondom a temetőkben dílerkedő nagymamik se szednek annyi kemikáliát, avagy gyógyszernek nem minősülő, de egyébként Úristendeaztamilyenszerez dolgot, mint amit Dani 3-5 éves kora között szedett, szed, eddig! Mert gyanítom ennek még nem mostanában lesz vége. Kibaszottul megy a gyógyszermaffiának...

...és ezt tolják a képünkbe:

Nem! Nem vettem még ki semmit a dobozból! 4000ft-ért vettem egy 3/4 részben üres dobozt basszus!!! 

Ez a böszme nagy doboz tartalmaz egy 8ml űrtartalmú csodaszert, és....

...a képen látható cetlit. 

Tudom én vagyok az örök morgó, és idegbaj, és elégedetlenség, és aki a legtöbbet köpköd azokra akik fákat vágnak ki... De ezért komolyan megérte fát kivágni?? Komolyan ekkora doboz kell egy 8 ml-s üveghez?? Komolyan ezt ki a búbánatosagyhalott találta ki??? 

Állítsátok meg a világot, hogy kiszállhassak.... Nekem néha annyira sok(k) minden is. Ezek a vírusok, amik csak úgy változgatnak maguktól persze, és tök érdekes módon mindig ugyan abban az időben indulnak újra. Persze elhiszem, hogy ehhez senkinek semmi köze, csak itt lapulnak a gesztenyefán, és amikor a kiolvassák a naptárjaikból, hogy menni kell, mennek. 

Amikor terhes voltam Danival, mindig arról kérdeztek félek-e a szüléstől. Nem.-Mondtam. De arról senki nem beszélt nekem soha, hogy az ovi nem az aminek látszik. Senki nem említette, hogy papíron lesz csak ovis, de egyébként itthon lesz kibaszott szarul, felváltva taknyosan lázasan fosva. Senki nem mondta, hogy ez így zajlik. 

Nem emlékszem, hogy ovis éveim így teltek volna. Arra emlékszem, hogy ott voltam, és arra akartak kényszeríteni, hogy beszéljek velük, és játszak valakivel. Nem beszélgettem, mert nem éreztem fontosnak, és az hogy hol lakom is csak nekem volt fontos. De ezt kérdezgették, mert tudni kellett. Tudtam, csak nem éreztem úgy hogy nekem erről beszélnem kell. Erről sem. Azóta ez megváltozott, és egyre többször érzem úgy hogy beszélni kell dolgokról. 

Amikor ovis voltam, inkább egyedül voltam és virágot szedtem. Akkor még voltak virágok. Még volt ilyen lehetőség... Ma már alig megnő a fű, már tövig kell nyírni, nehogy már látszon valami kis zöld... Már akkor is többre értékeltem a növényeket mint az embereket. Valószínű aki emlékszik rám oviból, úgy véli én voltam a szuperantiszoc, de ez van. Most is ritkán szeretek 😃 Viszont van egy kis családom, és amikor ez így alakult nem gondoltam, hogy úgy fogom érezni legszívesebben búrát húznék magunk köré. Lehet iszonyú naiv vagyok, de tényleg eszembe sem jutott, hogy ha lesz egy gyermekem, azt többet látom betegnek mint jól. Amint jön egy szünet ( mint most az őszi) alig jön egy terv, egy ígéret a gyereknek hogy hova megyünk, mit csinálunk, akkor beteg lesz. 

...azért szar ez mert most megint bezárom ebbe a kurva panelba, tömöm gyógyszerrel, pihenésre intem, könyörgöm, hogy egyen, és szinte hozzánő a füléhez a lázmérő. Kitart egy hétig kábé, letelik a szünet a lakásba bezárkózva, majd elviszem a fertőbe (hivatalos nevén óvoda) és alig egy két napon belül kezdjük ezt újra és újra... Ez tényleg így normális???

Tényleg nincs olyan aki erre azt mondja elég?

Pedig a gyerekemre nem panaszkodhatok, mert szuperimmunerősítő, és c-vitamin, és minden elképesztően áhhh csodaszert adunk neki, gyümölcsöt eszik MINDEN NAP!!!, zöldségeket szeret, húst is tömi, tényleg mindenhez is hozzájut a szervezete, komolyan éppen csak búrát nem húzok rá, és mégis mindig van valami, amiért újra hetekig gyógyszerezni kell. Hetekig! Nem pár napos állapotok ezek a csúcsmodern betegségek, hanem hetekig kell lapátolni a gyerekekbe a gyógyszernek nevezett akármiket, amiknek hatása annyit ér mint szarnak a pofon, de a gyógyszermaffia úgy virágzik, mint a... a... izé... majdnem leírtam hogy virágos rét, de nincs bizonyítékom arra, hogy létezik még virágos rét. Itt a panelben nincs. Ez tuti, mert annyi időt töltök ide bezárba, hogy biztosan állíthatom virágos rét az nincs. Minipatika van. Csak azért nem számolom össze mekkora összeget tenne ki az itthonlévő gyógyszerek ára összesen, mert akkor megtudnám, hogy hol áztatja a seggét a gyógyszermaffia egyik tagja éppen ebben a pillanatban... 

...nahh jó befejeztem. De most dühös vagyok, és mire lehiggadok, kezdődik újra...  

 

  

 

A nagyvilág nem arra való!

 Dani beteg lett. Mondjuk nem annyira lepett meg, mert számomra még mindig nem igazán érthető, hogy göthös gyerek/felnőtt miért megy közösségbe. Megy. HálaannakamagasságosmindenhatóÚristennek.😏 Ezért aztán mondtam is apának, hogy ha most nem lesz beteg a gyermek, akkor sose... Beteg lett. Nátha, köhögés.😔 Inkább itthon tartottam pénteken. Lázas nem volt, azóta sem, de kezelni kell a köhögést, orrfolyást. Nem annyira hiszek a gyógyszerekbe, ezért nem is futottam gyorsan orvoshoz. Ezek a mostani modern vírusokhoz, -vagy mik ezek-, már csak a csodafeltalálók (szarkazmus) tudnak gyógyszert(?) kitalálni marha gyorsan(!), ami van lófacra se való. Helyette Herbáriába mentem. Szuper teakeveréket vettem Daninak, és mézet. Rengeteg mézes teát iszik. Minden nappal jobban van. Úgy mindenképpen hogy nem vittem közösségbe, hanem itthon pihen, kúráljuk. Narancsot eszik, almát, zöldségeket. Egyébként bíbor kasvirág virágos hajtás nevű teakeveréket vettem Daninak. Immunerősítő, felsőlégúti betegségre ajánlott. Én meg erősen ajánlom, annak, aki semmi esetre sem akar otthon gyógyulni, hanem szórja a világba a nyavalyáját. Mézzel. Jobb mint a cukor, hatásosabb. Nem parasztból mondom, csak tényleg akárhova megyek, mindenhol van egy a világba telibe tüsszögő, köhögő, aki élvezettel szórja a csúnyaságát a világba. 

Szóval Daninak sikerült benyelni egy ilyen levegőben virgonckodó elhagyott nyavalyát, ezért pénteken megkezdődött a hosszú hétvége. A folytatást még nem tudom. Végtelen mennyiségű szabim nincs, szóval valahogy megoldjuk hogy Dani itthon maradjon, ha szükséges. Mindegy. Az itthon töltött napokat szerettem volna hasznosan tölteni. Mert nem csak olvasok ám, pedig de jó is lenne.... Egy posztomban már említettem, hogy miért jó mondjuk olvasni, vagy varrni, vagy valami hobbival foglalkozni, mert addig se vágsz ki fát. Most módosítom arra, hogy még olvasol egy jóféle könyvet otthon, amikor tüsszögsz, köhögsz, meg folyik a csúnya az orrodból, addig sem kapja el más tőled! Egy kúra alatt pont el lehet olvasni egy könyvet! Készíts magad mellé egy kis mézes teát, zsebkendőt, köhirongyot (tudod ez arra kell, hogy amikor köhögsz, tedd a szád elé, így nem megy a nagyvilágba! A nagyvilág nem arra való!)

Pakoltam, meg port töröltem, meg vasaltam, meg mostam, meg válogattam, meg főztem, meg sütöttem, meg teát készítettem, meg vásároltam, és mindeközben Dani orrot fújt, teázgatott, játszott, színezett, beszélgettünk, és matricás füzetbe tengernyi matricát ragasztott. Apa pénteken még dolgozott, és Danival mindennel igyekeztünk, hogy ebéddel várjuk haza apit. Mivel láza nincs Daninak, így virgonc, és jókedvű. Délutánonként jókat alszik, ilyenkor hagyom, hogy annyit aludjon amennyit csak akar. Pihenje ki ezt a nem kívánt betegséget. 

Ebédre jó kis húslevest főztem neki, vagy ahogy ő mondja hosszútésztalevest. Cérnametéltet hívja hosszútésztának. Igaz tésztát eszik egy kis levessel, de egyen csak jó kis gyógyító, erősítő húsleves! Többet ér, mint a gyógyszermaffia akármelyik szupertalálmánya! Na ezért is érdemes otthon maradni, amikor a göthösség betámadott, húslevest főzni, és enni. 

Hidd el tudom a betegszabi nem fizet valami jól. Fél évig voltam itthon a cicimmel. Hidd el, pontosan tudom milyen az amikor gyulladt, amikor fáj, amikor fél éven belül kétszer műtenek meg, amikor még tüsszenteni se mertem, mert attól is fájdalmam volt. Én sem úgy álmodtam meg azt a fél évet, ahogyan történt. De a sok szar után jön a jó. Nekem még mindig tart a pozitív széria. Kaptam a rosszból eleget, most még élem a jót. 

Aztán ha otthon maradsz kúrálni magad, az azért is jó, mert péel készíthetsz valami szépet, ha olvasni nincs kedved. Kreatívnak lenni jó. Mi ezt a tenyérlenyomatos képet készítettük. A vásznat és az akril festéket a Kikbe vettem nemrégen. Ezt elkészíteni nem atomfizika, szóval elsőre apa kezét festékeztem össze és nyomtuk rá a vászonra, és amikor megszáradt az én kezem következett, újabb száradás után meg Dani keze nyoma is felkerült a képre. ...és én szeretem ezt a képet. Amikor a Duna parton voltunk találtunk nagyobb, lapos kavicsot, azt is kifessük majd. Annyi ilyen ötletes jó dolgot lehet csinálni, ráadásul együtt. Már megéri otthon szenvedni. Még szenvedni is jobb együtt :) Otthon. De itt az otthonon van a hangsúly. Nagyon szeretem az együtt töltött időket. Valamivel mindig elfoglaljuk magunkat. Dani mindenre kapható. Bár az oviba azt mondták, olyan mintha mindig fáradt lenne, ezt itthon nem tapasztalom. Akármi is felkelti az érdeklődését. 

Főzésben is segít. Rendszeresen segít húst panírozni. Nagyon szereti a rántott húst, én meg szeretem ha van fogalma róla, hogyan is készül. Gyümölcslevest is szereti. Tegnap azt főztem neki. Meggylevest. Eszi melegen is hidegen is. Már a pizzát is említette, hogy süssünk, így aztán lehet holnap az lesz az ebédünk. Azt is együtt szoktuk készíteni. Mosásban is segít, ruhákat válogatni, amikor vasalok segít a szekrénybe bepakolni a ruhákat, ha felmosok abban segít, de szeret a mosogatásban is részt venni. 

Ezt csak azért mesélem el, mert a világ nem arra való, hogy szórjuk a csúnyaságot magunkból, hanem annyi mindent lehet otthon csinálni-együtt-gyógyulni. Az emberek alig töltenek el időt együtt. Mindenki rohan, dolgozik, semmire sem ér rá. Nincs idő beszélgetni, egy "Hogy vagy" kérdésre se tudnak érdemben válaszolni mert fogalma nincs arról hogy van. 

Nem akarok úgy élni, hogy csak azt látja a gyerekem, hogy dolgozunk, őt meg lerázzuk. Nem olyan szar az élet. Azt szeretném ha együtt élnénk nem azt hogy elélünk egymás mellett. Azt szeretném ha Dani egyszer úgy emlékezne a gyerekkorára, hogy mennyi mindent csináltunk együtt, mennyi emléket gyűjtöttünk. 

Na ezért alakítom az itthon gyógyulós időszakot úgy hogy élményeket is gyűjtsünk. Minket is vonz a napsütés, vagy  tervben volt a dino nézés, de nem viszem közösségbe, emberek közé, addig még köhög, orra folyik. Ha valaki, akkor én rohadtul utálom a panelkockába bezárt napokat. Kaptam belőle rendesen, Covid alatt, vagy amikor Dani az ovit kezdte... Atyaég akkor mi volt... Egy hét ovi 2-3 hét itthon. Egy sorozatgyilkos nincs ennyit bezárva itt Magyarországon mint én az elmúlt 4-5 évben a lakásba. Szóval engem is vonz a friss levegő, az ősz színei, de ki tudom várni hogy Dani rendbe legyen és pótoljuk ezt a pár napot. 

Egyszerűen fel sem tudom fogni, hogy a Covid alatt mindenki idegbaj volt a korlátozás miatt, most meg göthösen emberek közé mennek. Aztán ha visszahozzák a maszk viselést,😷 meg majd búra alatt közlekedhetünk, akkor újra megy a morgás megint. Holott csak pár napot kellene otthon gyógyulni, akkor nem terjedne semmilyen 💩 ...

Nem akarok paraszt lenni, de ez van. Végtelenül kedvesen tudok utálni.💕 

Tehát röviden a lényeg: Köhögés, tüsszögés, rekedtség = otthon töltött idő, mézes kasvirág tea, gyógyító húsleves, irdatlan mennyiségű vitamin lehetőleg gyümölcs, zöldség formában, mert a laborba előállított művitamin annyit ér mint szarnak a pofon. Összebújás, beszélgetés, kreatív tevékenység, olvasás, elmaradt házimunka pótlása. Gyógyulás után vállveregetés, hogy nem adtad tovább! 👍👏 

Köszönöm :)



 

pozitív széria

 Még a címet leírni is jó érzés. Most ez van. Pozitív széria. Minden úgy alakul, ahogy elképzelem, eltervezem. Tervem mindig sok volt. Csak éppen nem mindig alakulnak úgy a dolgok ahogy akartam. De most beléptem valami elképesztően jó univerzumba, ami olyan mint a régi világom jó kivitelben. Remélem ebből nincs kiút, csak belépni lehetett. Az egyik jó bevonza a másikat. Jönnek a jobbnál jobb tervek, álmok, feladatok. Bevonom a férjem a dolgokba, ő is hozzátesz, és csak haladunk szépen előre. 

Talán megszokja már ennyi év után, hogy bizony eljön nálam egy olyan időszak amikor egyedül akarok lenni a gondolataimmal. Utálom amikor ilyenkor megkérdezik "Mi a baj". Nincs baj. Olyan sok a katyvasz a fejembe, vagy valami olyan előtt állok, amit nem tudom hogy oldok meg. Nem kizárok ilyenkor senkit, és nem vagyok depis sem, csak a csend a legjobb barátom akkor. Fejben rendet teszek, eltervezem a következő lépést, feladatot, megoldást. Nem tudok olyan lenni, hogy leszarom, majd lesz valahogy. Pedig valahogy mindig van, csak nekem mindenre is fel kell készülnöm. Nem szeretem ha érzések váratlanul érnek, akkor sem ha jó, vagy rossz. Tudnom kell. Felkészültnek kell lennem. 

Az egyik katyvasz a pici fiam körül volt. Semmi nagy dolog, most részletezni sem akarom, nem érdemes, csak benne voltunk valami olyanba, ahova nem éreztem úgy hogy oda tartozunk. Elkezdett ez a valami beszippantani minket, amit nyilván nem akartam, és kezdtem felbőszült anyatigrisként viselkedni, óvni a picimet, és kihozni abból a semmi esetre se nekünk kedvező dologból. Ehhez időre volt szükség, amit gyorsítani nem tudtam, türelmesnek lenni, még eljön a változás lehetősége a legnehezebb. Várakozás közben kiutakon gondolkodtam, a lehetőségeken, a következményeken, vagy egész egyszerűen szerettem volna nyugodtan tiszta aggyal is átgondolni rendben lesz-e a dolog. Borzasztó ez bennem, de egyszerűen ilyen vagyok. Újra és újra át kell rágnom, mielőtt döntések születnek. Aztán jött, eljött a nap amikor a kezembe vehettem a dolgokat, és bár harcra készen, visszafogott feldúltsággal vágtam bele a dologba, de sokkal könnyebben ment mint, gondoltam volna. Minden csak úgy pikk-pakk elrendeződött. Néztem hegyezett karmaim, hogy hahó, tényleg ilyen könnyen megy, vagy hol van a kutya elásva? Hiába a sok átagyalt nap, és éjszaka, az nem létezik, hogy ilyen könnyen vége...

Szóval ekkor csukódott be egy ajtó, majd léptünk be egy másikon, és azóta olyan könnyed az ami körbevesz. Mondom ez olyan mint egy másik univerzum, egy másik világ. Olyan mintha azzal az ajtóval becsuktam volna minden rosszat oda, oldják meg azok akik ott maradtak! Nem irigylem vissza tőlük, semmi szükségem nincs rá. Most jó. Tiszták a gondolataim, nyugalom van a fejemben a lelkemben. 

Ha felszínre hoznám a régi tollkóros királylányos énem akkor azt írnám most leszívesebben úgy mennék végig az utcán hogy feltartanám mindkét kezem középső ujjamat, és ordítanám bele a világba, hogy mit is csinálhattok a f@szommal,  de ezt az énem elnyomom, és csak hallkan súgom bele a világba hogy "a tudjátok mimmel, tudjátok mit csinálhattok!"

Minden régi rossz szokásomat nem tudom elnyomni, megváltoztatni, de elég sokat sikerült, és a mostani Zsanett, aki felelősséggel tartozik a picinykéje iránt, nem mondd csúnyaságokat. Akkor sem amikor pici fia azzal dicsekedik hogy tanult egy újat az oviba mondani, megmutatja... ekkor fantasztikusan tágra nyílt szemeivel nézve mondta bele a képembe What the fuck... életemben először ekkor kaptam sokkot. Mikor visszatértem a valóságba persze elmagyaráztam neki nem szeretném ha ezt még egyszer mondaná!

Elhessegetem a gondolatot, hogy ez a jó nem tarthat sokáig. Most csak élvezem, fürdőzöm a sikerekben. Megvalósítok minden olyant amit úgy kezdtem milyen jó lenne ha... És tényleg jó! Jó, mert akarom, mert időt szakítok rá, mert újragondolok. Igen is az embernek arra van ideje amire akarja hogy legyen. 

Szerettem az én kis "énvilágomat" és hát ezt senki nem vette el tőlem, senki nem állt az útban, be kell látni én voltam az aki nem adok esélyt neki, elnyomtam, hogy nem számít, nem kell. De kell. Mert az is én vagyok. Elolvashatok egy könyvet, leülhetek írni, elmehetek vásárolni, attól még anya maradok, feleség. Attól még lesz tiszta ruha, vagy ebéd, és attól még fogom érezni azt a mindenható szeretetet amit a fiam ad amikor átölel. De ki kell szállni a mókuskerékből, mert felemészt a pörgés, az egyhangúság. Kinyílik újra a világ, csak hagyni kell. Menni előre, tervezni, megvalósítani. Most jó. A nyugalom lélekben. Most azt kívánom bárcsak a napok ne csak 24 órából állnának, hanem sokkal több-ből, mert annyi minden van bennem, amit akarok, hogy egy nap oly kevésnek tűnik. Egyszerre kezdek bele "száz dologba", egyszerre akarok látni mindent. 

Az is lehet az ősz teszi. Úgy szeretem. Elmondhatatlanul szeretem. Ilyenkor még melóba is szívesebben sétálok, nézem ahogy az emberek majd szétfagynak, jómagam meg mosolyogva lépkedek, és érzem ahogy a bőrömön keresztül az agyamig hatol a hűvös, amitől eufórikus érzésem van. Kábé ilyent érezhet az aki beszív, valami tiltott dolgot. Rám így hat a hűvös, a szél, a köd, a sötét félhomály - az ősz. Ilyenkor érzem eljött az én időszakom. Ilyenkor éledek fel, ilyenkor érzem megállíthatatlannak magam. Ilyenkor más ízű a kávé, a tea, szebben süt a nap, és a hold is szebb képet ad amikor a ködön át világít. Nekem. Az én időm. Az én érzésem. Az én új világom, univerzumom. 

 Feltölt a hétvége is. Ezen a szombaton nem dolgozom, most a férjem megy. Ezernyi terv van a fejemben, és ezernyi feladat, és ami a legszebb benne, hogy a kisfiam is vevő mindenre! Imádom, azt hogy segít, hogy kíváncsian szemléli anya mit talált ki már megint. Nem utolsó sorban imádom, ahogy leutánoz. Például amikor csípőre tett kézzel álltam a szobája közepén, éppen azon gondolkodtam mit hova tegyek -mert kicsit átrendeztem a szobát- ekkor arra figyeltem fel a fiam áll mellettem, és éppen ugyan úgy csípőre tett kézzel szemlél ahogy én csinálom. Imádom percek! Még ma sem tudom mivel érdemeltem őt meg, de minden nap hálát adok az égnek, hogy én lehetek az anyukája! Fantasztikus kis srác. Én adtam neki életet, de hoz igazán ÉLETET. Példaértékű az őszinteséget, a kíváncsisága, a lelkesedése. Bárcsak tudnánk felnőttként ilyen tiszta lelkűek maradni, mint a gyerekek. 

Kettőnké lesz a délelőtt. Anya és fia. Kreatív délelőttöt tervezgetek. Pakolunk, díszítünk, főzünk. Együtt. Azt akarom, hogy emlékezzen az ilyen napokra. Azt akarom, hogy arra emlékezzen mit csináltunk együtt. Nem együtt élni akarok, hanem megélni, átélni dolgokat. 

Jó napunk lesz. Itt ez a pozitív univerzum, csak élvezni kell a lehetőséget. A többi majd jön magától ;) 

Kreatív poszt 2.

 Amikor feltámasztottam a blogom, avagy újra belevágtam az írásba, azt megfogadtam, hogy jó leszek, és nem olyan mint régen, hogy mindent is kiírok magamból ami a lelkemet nyomja. Pedig de nehezen állom meg! Igen, van bennem olyan érzés, hogy mostantól a gépemet folyton magamnál tartom, és azonnal lepötyögöm ha kiakaszt amit látok, hallok, tapasztalok, esetleg örömmel tölt el, boldoggá tesz. Van aki nem érti mire jó ez a dolog, miért kell kiadni magunkból akármit is, de ez csak jó! Jó. Pont. Nem kell túlgondolni. Szerettem írni, ma is szeretek és megígérem ebben a posztban sem fogok senkit a kénköves pokolba küldeni, de azért az összes olyan ember, aki csak egy fát is kivág az rohadjon meg! MOST! ;)

De ez a poszt megint egy kreatív, hogyan csinálom Én, aztán Te bejegyzés lesz, mert alkotni jó, és ötletet adni is kiváló dolog. Meg addig még például varrni kezd valamit az ember, addig se vág ki egyetlen fát se! Ugyehogyugye?! 

Akkor hajrá! Most egy neszeszert varrtam, mutatom milyent:

:) Ez egy bélelt, cipzáras neszeszer. Szükségem volt egy ilyenre, és tádááám: komolyan fél óra alatt elkészültem vele! 

Nekem egy 22,5cm széles, és 20cm magas neszeszer kellett, és amit a képen látsz ekkora. Persze ez nem kőbe vésett adat, ha neked kisebb is pont elég, akkor akkorát kell szabni. 

Ami az anyagot illeti, abból nekem jó sok darab van, még a "maszkos mindmeghalunk" időszakból maradt. A bélés anyaga is maradék anyag. Anyu függönyét méretre vágtam, ami "leesett" anyag eltettem, és most bélésnek nagyon szuper lett! Ez tipikusan az egyszer még jó lesz valamire dolog, de eskü nem vagyok gyűjtögető, csak azt rakom el amiben valóban látok fantáziát, és tudom, tuti hozzá fogok még nyúlni rövid időn belül :) 

Ha már tudod mekkora neszeszerre van szükséged, akkor a külső anyagból is és bélésből is kettőt kell szabni, és kell a cipzár is. 

A cipzár varrással kell kezdeni, ezért első lépésként ki kell cserélni a talpat a varrógépen. Annyira okos volt aki kitalálta a cipzár varráshoz a talpat, sokkal könnyebb vele a munka. Elkeskenyített, jobbos-balos talp, szóval csak cserélni kell mikor melyik oldalt varrjuk. 

Kezdődhet az izgalmas rész. Cipzár felvarrása az első.  Nincs ebben semmi nehézség. Maximum a cipzár húzókája okozhat(na) gondot, de nem okoz. Amikor elkezdem a varrást összehúzom a cipzárt, kb a felénél mikor a varrógép tűje a textilbe szúr, a talpat megemelem, visszahúzom a cipzárt, talpat leengedem, folytatom a varrást. Ennyi. 

Következő feladat a bélés rávarrása. Ugyan úgy kell csinálni, mint az első varrásnál. Tehát a két textil közé kerül a cipzár. 

Így fog kinézni. Neszeszerünk egyik oldala egyenlőre kész. 

Az első két feladatot megismételjük a másik oldalon is, persze előtte a talpat cseréltem a varrógépen. Bár nem ismerek minden varrógépet, az enyém ilyen. Cserélgetős. Ha a Te géped is ilyen akkor varrás előtt el ne felejtsd a cserét! Megkönnyíti a dolgod!

Színe oldal....

...és a béléses oldal. Cipzár a helyén. Hogy még könnyebb legyen a dolgom, levasaltam a varrásokat. Érdemes, mert könnyebb úgy tovább dolgoznunk.

Vasalás után a neszeszer külső oldalát kell körbe varrni. Gombostűvel tűztem össze, és a cipzár elejére végére figyeltem, hogy a talp elférjen, hiszen ekkor már a rendes talpat tettem vissza. 

Ügyelj hogy színt színnel fordítsd össze, és a bélés ne kerüljön közé!

Következőre a bélést kell összevarrni, de! Legalább egy 7 centis részen ne varrd össze, mert ott kell átfordítani a színére a neszeszert. Cipzártól indulni a varrással mindkét oldalról, és nem összevarrni, lyukat hagyni!

Mielőtt visszafordítottam a színére a felesleges anyagot a széléről levágtam. Óvatosan nehogy a varrásba belevágjunk! Kb 1 cm textil maradt a varrás mellett. 

Visszafordítás után a bélésen hagyott lyukat is összevarrtam! Ezzel végeztünk is a varrással!

Legvégső feladat a vasalás! Ennyi! Kész a neszeszer! Na ugye nem egy atomfizika! :) 

Örülnék ha Te is elkészítenéd a saját kis szütyődet, és megmutatnád! Tolj fel egy képet róla! :) 

Könyvajánlat nélkül se hagylak. Ez most csak úgy bepattant nekem agyban, hogy bizony még olvas az ember sem vág ki fákat, úgy hogy ajánlom Réti László - Európa, falak mögött című izgalmas regényét. Arról szól, hogy... Nem, nem mondom el miről! Meséld el Te neked melyik része tetszett a legjobban, és vajon mennyit gondolkodtál a történeten még a könyv befejezése után is! 

Alkoss, olvass, és a fákat gyarapítsd! Sziaaaaa! 👋