pozitív széria

 Még a címet leírni is jó érzés. Most ez van. Pozitív széria. Minden úgy alakul, ahogy elképzelem, eltervezem. Tervem mindig sok volt. Csak éppen nem mindig alakulnak úgy a dolgok ahogy akartam. De most beléptem valami elképesztően jó univerzumba, ami olyan mint a régi világom jó kivitelben. Remélem ebből nincs kiút, csak belépni lehetett. Az egyik jó bevonza a másikat. Jönnek a jobbnál jobb tervek, álmok, feladatok. Bevonom a férjem a dolgokba, ő is hozzátesz, és csak haladunk szépen előre. 

Talán megszokja már ennyi év után, hogy bizony eljön nálam egy olyan időszak amikor egyedül akarok lenni a gondolataimmal. Utálom amikor ilyenkor megkérdezik "Mi a baj". Nincs baj. Olyan sok a katyvasz a fejembe, vagy valami olyan előtt állok, amit nem tudom hogy oldok meg. Nem kizárok ilyenkor senkit, és nem vagyok depis sem, csak a csend a legjobb barátom akkor. Fejben rendet teszek, eltervezem a következő lépést, feladatot, megoldást. Nem tudok olyan lenni, hogy leszarom, majd lesz valahogy. Pedig valahogy mindig van, csak nekem mindenre is fel kell készülnöm. Nem szeretem ha érzések váratlanul érnek, akkor sem ha jó, vagy rossz. Tudnom kell. Felkészültnek kell lennem. 

Az egyik katyvasz a pici fiam körül volt. Semmi nagy dolog, most részletezni sem akarom, nem érdemes, csak benne voltunk valami olyanba, ahova nem éreztem úgy hogy oda tartozunk. Elkezdett ez a valami beszippantani minket, amit nyilván nem akartam, és kezdtem felbőszült anyatigrisként viselkedni, óvni a picimet, és kihozni abból a semmi esetre se nekünk kedvező dologból. Ehhez időre volt szükség, amit gyorsítani nem tudtam, türelmesnek lenni, még eljön a változás lehetősége a legnehezebb. Várakozás közben kiutakon gondolkodtam, a lehetőségeken, a következményeken, vagy egész egyszerűen szerettem volna nyugodtan tiszta aggyal is átgondolni rendben lesz-e a dolog. Borzasztó ez bennem, de egyszerűen ilyen vagyok. Újra és újra át kell rágnom, mielőtt döntések születnek. Aztán jött, eljött a nap amikor a kezembe vehettem a dolgokat, és bár harcra készen, visszafogott feldúltsággal vágtam bele a dologba, de sokkal könnyebben ment mint, gondoltam volna. Minden csak úgy pikk-pakk elrendeződött. Néztem hegyezett karmaim, hogy hahó, tényleg ilyen könnyen megy, vagy hol van a kutya elásva? Hiába a sok átagyalt nap, és éjszaka, az nem létezik, hogy ilyen könnyen vége...

Szóval ekkor csukódott be egy ajtó, majd léptünk be egy másikon, és azóta olyan könnyed az ami körbevesz. Mondom ez olyan mint egy másik univerzum, egy másik világ. Olyan mintha azzal az ajtóval becsuktam volna minden rosszat oda, oldják meg azok akik ott maradtak! Nem irigylem vissza tőlük, semmi szükségem nincs rá. Most jó. Tiszták a gondolataim, nyugalom van a fejemben a lelkemben. 

Ha felszínre hoznám a régi tollkóros királylányos énem akkor azt írnám most leszívesebben úgy mennék végig az utcán hogy feltartanám mindkét kezem középső ujjamat, és ordítanám bele a világba, hogy mit is csinálhattok a f@szommal,  de ezt az énem elnyomom, és csak hallkan súgom bele a világba hogy "a tudjátok mimmel, tudjátok mit csinálhattok!"

Minden régi rossz szokásomat nem tudom elnyomni, megváltoztatni, de elég sokat sikerült, és a mostani Zsanett, aki felelősséggel tartozik a picinykéje iránt, nem mondd csúnyaságokat. Akkor sem amikor pici fia azzal dicsekedik hogy tanult egy újat az oviba mondani, megmutatja... ekkor fantasztikusan tágra nyílt szemeivel nézve mondta bele a képembe What the fuck... életemben először ekkor kaptam sokkot. Mikor visszatértem a valóságba persze elmagyaráztam neki nem szeretném ha ezt még egyszer mondaná!

Elhessegetem a gondolatot, hogy ez a jó nem tarthat sokáig. Most csak élvezem, fürdőzöm a sikerekben. Megvalósítok minden olyant amit úgy kezdtem milyen jó lenne ha... És tényleg jó! Jó, mert akarom, mert időt szakítok rá, mert újragondolok. Igen is az embernek arra van ideje amire akarja hogy legyen. 

Szerettem az én kis "énvilágomat" és hát ezt senki nem vette el tőlem, senki nem állt az útban, be kell látni én voltam az aki nem adok esélyt neki, elnyomtam, hogy nem számít, nem kell. De kell. Mert az is én vagyok. Elolvashatok egy könyvet, leülhetek írni, elmehetek vásárolni, attól még anya maradok, feleség. Attól még lesz tiszta ruha, vagy ebéd, és attól még fogom érezni azt a mindenható szeretetet amit a fiam ad amikor átölel. De ki kell szállni a mókuskerékből, mert felemészt a pörgés, az egyhangúság. Kinyílik újra a világ, csak hagyni kell. Menni előre, tervezni, megvalósítani. Most jó. A nyugalom lélekben. Most azt kívánom bárcsak a napok ne csak 24 órából állnának, hanem sokkal több-ből, mert annyi minden van bennem, amit akarok, hogy egy nap oly kevésnek tűnik. Egyszerre kezdek bele "száz dologba", egyszerre akarok látni mindent. 

Az is lehet az ősz teszi. Úgy szeretem. Elmondhatatlanul szeretem. Ilyenkor még melóba is szívesebben sétálok, nézem ahogy az emberek majd szétfagynak, jómagam meg mosolyogva lépkedek, és érzem ahogy a bőrömön keresztül az agyamig hatol a hűvös, amitől eufórikus érzésem van. Kábé ilyent érezhet az aki beszív, valami tiltott dolgot. Rám így hat a hűvös, a szél, a köd, a sötét félhomály - az ősz. Ilyenkor érzem eljött az én időszakom. Ilyenkor éledek fel, ilyenkor érzem megállíthatatlannak magam. Ilyenkor más ízű a kávé, a tea, szebben süt a nap, és a hold is szebb képet ad amikor a ködön át világít. Nekem. Az én időm. Az én érzésem. Az én új világom, univerzumom. 

 Feltölt a hétvége is. Ezen a szombaton nem dolgozom, most a férjem megy. Ezernyi terv van a fejemben, és ezernyi feladat, és ami a legszebb benne, hogy a kisfiam is vevő mindenre! Imádom, azt hogy segít, hogy kíváncsian szemléli anya mit talált ki már megint. Nem utolsó sorban imádom, ahogy leutánoz. Például amikor csípőre tett kézzel álltam a szobája közepén, éppen azon gondolkodtam mit hova tegyek -mert kicsit átrendeztem a szobát- ekkor arra figyeltem fel a fiam áll mellettem, és éppen ugyan úgy csípőre tett kézzel szemlél ahogy én csinálom. Imádom percek! Még ma sem tudom mivel érdemeltem őt meg, de minden nap hálát adok az égnek, hogy én lehetek az anyukája! Fantasztikus kis srác. Én adtam neki életet, de hoz igazán ÉLETET. Példaértékű az őszinteséget, a kíváncsisága, a lelkesedése. Bárcsak tudnánk felnőttként ilyen tiszta lelkűek maradni, mint a gyerekek. 

Kettőnké lesz a délelőtt. Anya és fia. Kreatív délelőttöt tervezgetek. Pakolunk, díszítünk, főzünk. Együtt. Azt akarom, hogy emlékezzen az ilyen napokra. Azt akarom, hogy arra emlékezzen mit csináltunk együtt. Nem együtt élni akarok, hanem megélni, átélni dolgokat. 

Jó napunk lesz. Itt ez a pozitív univerzum, csak élvezni kell a lehetőséget. A többi majd jön magától ;)