Éjjel alvás közben mi a fenétől kezd el fájni az ember feje, nekem rejtély, de velem megtörtént. Ezért reggel úgy ébredtem ki akar esni a fejemből az agyam. Danika ébresztett. Kértem hogy kicsit lustálkodjon még összeszedem magam, a fejem fáj; erre a picim felült a lüktető fejem mellé, és adott a homlokomra egy puszit, majd annyit mondott "Anya, ez gyógyító puszi!" Mire kedvemet szegte volna a fájós ébredés, már messze is illant a kedvtelenség, rögtön öröm járta át a lelkem. Egészen más volt így ébredni. Danival itthon leszünk még pár napig, hogy a felfázása teljesen rendbe jöjjön. Mit is mondjak... Megint itthon bezárkózva a lakásba.
Tegnap jött ki rajtam a kimerülés. Nem fizikális fáradtság csúcsosodott ki tegnap, hanem az idegeim totális kimerülése... Elmondani egyszerűbb mint átélni a dolgokat. A több heti, havi állandó itthon ülés betegség, gyógyszerezés, állandó gyomorideg amikor beszól az ember a munkahelyére, hogy már megint nem megy, telefonálgatások ezerfelé, doki(k)nak, akik vagy felveszik a qva telefont vagy nem, magyarázkodni mindenfelé, itthon hogy oldjak meg mindent is - szóval tegnap jutottam el arra a pontra amikor a idegkimerülés jeleket adott, hogy akkor most ne tovább. Remegtem, fáztam és melegem volt, sírni tudtam volna, de ezt a luxust nem engedtem meg magamnak. Dühroham, és türelmetlenség, csapkodás, és tulajdonképpen le tudtam volna rúgni az eget az égről...
Egyébként ez a felfázás sem az amikor valóban felfázik az ember, ez is a betegség utáni állapot. Nekem is ez volt, Daninak is, Janinak a fosás jutott újra. Nincs vége. Van egy jobb állapot kis ideig, aztán újra és újra a semmiből előjön valami. Mi az Istenverte dolog ez?
A kinti program annyi, hogy az ablakba ülünk, kicsit élvezzük mi is így hogy süt a nap. Maximum a boltba megyünk, ha kell. Dani oda sem jöhetett napokig velünk, mert hát az állandó pisi inger... Persze hogy jobb híján az ablakban lógott...
Leghosszabb szabadtéri programunk az volt, hogy a bolt előtt bedobáltuk a szelektívbe az összegyűjtött odavalót. Aztán vásároltunk és jöttünk is haza.
Ma kiszabadultam kicsit a betonfalak közül. Apa hazaért melóból, én meg elmentem az oviba leadni a fényképrendelős lapot. Aztán az újságosnál vettem Daninak focis kártyát, mert ha már ő is bezárva él a betonfalak között, legalább ennyi öröme lehessen. Zöldségeshez is mentem gyümölcsért. Szőlőt, és banánt vettem, és amikor fizettem a nő adott még egy doboz szőlőt ajándékba! Tyűűű - borús lelkem kicsit megörült a kedvességtől. Nem tudom milyen apropóból kaptam, talán csak látta rajtam az eladó, hogy feldobhatja vele a hangulatom, vagy csak nem akarta hogy rárohadjon... Nem tudom...
Szánalmas de még a szemetet is úgy vittem le este, hogy megállok a lépcsőház előtt és szívok kicsit a levegőből, mielőtt újra bezárom az ajtót mögöttem.
Szóval hazafelé ballagtam amikor az egyik bolt kirakatában megpillantottam egy Eiffel-tornyos kirakót. Azonnal bementem érte, és hazahoztam Daninak. Ez a bulink itthon. 500 darabos, lesz időnk foglalkozni vele.
Alig 30 perces utam alatt kapkodtam magamba a friss levegőt, hogy minél többet begyűjtsek, és próbáltam nem tág szemmel nézni a világra, hogy Jé, van kint élet!!
Ami viszont büszkeséggel tölt el, hogy sikerült lakatot tenni a számra. (kivéve most) Mint említettem volt egy kis nem kedvre való sztori az oviban. Bezárt napjaimban volt időm bőven agyalni rajta, megrágni, és kiköpni a történetet magamban többször is. Ahhoz hogy teszteljem a sztori valódiságát, Danival többször beszéltem róla, mindig más szituációban, máshogy megközelítve, keresztkérdésekkel, hogy tutira tudjam ugyan azt mondja-e, ami eltér az óvónéni történetétől.
Nagyon tömörítve a dolog annyi, hogy Daninál elkezdődött ez a felfázásszerű dolog, ami azzal járt hogy sokat kellett neki wc-re menni. Ez az alvás idő alatt is így volt. Erre kimehetett wc-re zokniba - a hideg padlón sétáljon ki, mikor itthon is az a szabály, hogy szobából kimegy akkor papucs mert a kő hideg... Oviba ilyen nincs, menjen ki zokniba. Gondolom szenvedett a fájdalomtól, az ingertől, amiről Dani nem tudta mi az, mert ez az első, hogy átéli a felfázás "örömeit". Sírt gondolom, amiért természetesen az oviban büntetés jár... Ami itthon nem ismert fogalom. Mi wc-ért sem állítunk büntetésbe senkit. Amit nekem előadtak hogy Dani elanyátlanodott mert másik csoportban kellett aludni. Ezt már akkor furcsáltam, mert soha semmi baja nem volt azzal ha másik csoportban van.
Úgy voltam hogy megköszönöm ma a büntetés miatti lelki traumát, annyit elért vele az óvónéni, hogy Dani itthon minden wc-re indulás előtt megkérdezi "Nem baj?"
Köszönöm szépen, hogy még én erősíteni próbálom a gyereket lelkileg, addig azon a helyen, azok az emberek akikben bíznom kellene, mert mégis csak a gyerekemmel van, az meg lerombolja! Köszi, hogy szarba veszik a munkámat, és persze rögtön én leszek a bunkó paraszt semmihez sem értő anyuka, aki amúgy meg mi a fenéért jött a világra...
Szóval kiábrándító történet. Amilyen állapotban az idegeim voltak ez már csak hab volt a tortán. Köszönöm szépen. Nem tudtam mi hiányzik az életemből. Harcikedvem mára elmúlt, és bementem úgy az oviba, hogy bejópofiztam, befogtam. Következőre persze nem így lesz.
Ez a gyerek két évig nem volt büntetésbe, kétlem hogy most változna meg annyira, hogy így legyen. Egyébként a felvételi lapon sem én találtam ki a kérdéseket, ami közt szerepelt hogyan büntetem a gyerekemet, és válaszoltam rá, hogy nem büntetem, megbeszélünk mindent. Elég büntetés neki, hogy élnek olyan emberek akik annyira gyengék, hogy a gyereken vezetik le a frusztrációjukat. Itt a történet tulajdonképpen fedősztori. Bűzlik a faszomnak kell helyettesíteni, most dolgoznom kell szagtól...
Hoppá... ma úgy látszik nem cinikus vagyok, hanem bunkó. Nyugi... Mindjárt vége a napnak, bízzunk benne, holnapra elmúlik.
A bezárt napjainkban sokat beszélgetünk Danival. Szeretném neki valahogy megtanítani hogy sajnos élnek elrettentő példák is, szabadlábon ráadásul...
..és még mindig fenntartom, hogy akiben egyszerűen benne az érzés, hogy nem tudok emberekkel foglalkozni legyen szíves NE TEGYE! Könyörgöm NE!
Én sem tudnék. Nem vagyok ettől kevesebb! Ő se lesz!
Zárószó, és ígérem lezártam ezt a témát: Akinek nem inge ne vegye fel, fa felvette gondolkodjon el, és használja azt a nagy piros X-et amivel kiléphet az oldalról!
A sztorit elképesztően letömörítve azért meséltem el, hogy akik követig a blogom értsék miről szól a történet. És kicsit azért is mert tanulság, számomra is. Magamról is. Sokat foglalkozom mostanában a pszichés dolgokkal, találok erről olvasnivalókat, videókat, amiket szeretek meghallgatni, szóval próbálom megtanulni kezelni a bunkót, és cinizmust. Saját magam miatt. Nem akarok harcokat, vitákat, veszekedéseket. Elfáradtam. Nyugit akarok. Ezért jól kell kezelnem az ilyen pitit szar helyzeteket. Nem akarok leszarom típus lenni, de valami ennél jobb...
Ha én tanulok, levonok tanulságokat, és meglátok hibákat, lehetőségeket, akkor neked is menni fog...
Sokkal szebb, nyugisabb napokat, és ha kint jársz mesélj róla milyen....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése