Emlékek

Sziasztok! 

Nem tervezek hosszú posztolást. Danika alszik. Addig van egy kis énidőm. Gép bekapcs, és szembejött velem egy olyan oldal, ami létezéséről, már régen el is feledkeztem. Amolyan csajos oldal, ahol főzésről, szépségről, állandó fogyókúráról, meg gyerekekről lehet/lehetett fórumokon csacsogni. Arra az oldalra 2007-ben regiztem, és jártam fel, eleinte recepteket gyűjtögetni, és akkor kezdtem meg egy napló írást. Ilyen blogszerűt. 2007 augusztus 30-án regiztem oda 😲Még profilképem is van fent, hamvaskoromból 😅Ez:

Egyébként itt sötétre festett, hosszú hajam volt. Azt hiszem gesztenyebarnát akartam, de valami szőkés beütése is volt, vagy mi, nem voltam elájulva tőle, arra emlékszem. Ez amúgy egy nagyon jó kép, és ezen is pont látszik, hogy hamvaskoromban sem voltam éppen egy telibe vigyorgós típus, meg akkoriban annyira "boldog" kapcsolatban éltem, hogy amúgy sem volt kedvem vigyorogni... Persze beleolvastam a még most is elérhető naplóba, és a legtöbbször ezt írtam: "Ma nem történt semmi!" Izgalmas életem volt basszus 😅Aztán egy posztban arról meséltem, (amire ma is jól emlékszem) Krisztával találkoztunk (akkor még albérletben laktam, és ott találkoztunk) és jól kitaláltuk, hogy borozni fogunk. A hétvégi emlékeket 2007 szeptember 2-án osztottam meg. Szóval kínai édes-savanyúval vártam Krisztát, és borozni akartunk. Csakhogy nekem nem volt dugóhúzóm, és anyuhoz jöttünk az eszközért. Majd hiába szereztünk be dugóhúzót, nem tudtuk kihúzni a dugót vele. Annyira előttem van mit össze röhögtünk akkor a bénaságunkon, majd Kriszta nekifeszült, és megadta magát a dugó! Amit még megosztottam, hogy aznap a kaja és a bor volt a legjobb a chat-es társaság nagyon light volt 😉Legtöbb posztban beszámoltam, arról mennyit takarítottam, kutyát sétáltattam, főztem, dolgoztam, és ennyi. Mint egy bejárónő... 

Szóval nosztalgiáztam egy kicsit, bár a múlton már nem gondolkodom annyit mint régen tettem. Meg aztán öregszem is, és néha azt sem tudom mit csináltam öt perce, nemhogy mi volt x éve 😂 Éppen ezért nem vagyok arra büszke, hogy tegnap kimostam (még most is tart a bejárónős énem) a kanapéról a párnahuzatokat, meg plédet, és ahogy azokat a mosógépbe beraktam majd a mosást elindítottam, el is feledkeztem róla... egészen ma reggeli ébredésig eszembe se jutott, csak valami szikra begyulladt agyban amikor felébredtem és "beugrott", hogy én mostam tegnap... Így a mai napot azzal kezdtem, hogy újra mostam a cuccokat... 😶

Danival a hetet itthon töltöm. Nem unalomból, hanem mert visszaesett a betegségbe. Itthon jól van, elvan. Kedden még bennem volt, hogy írok egy labaszós posztot a felelőtlen szülőknek, meg kimorgom magam azon hogy ezek nem maguktól elinduló vírusok, végül inkább lehiggadtam, és úgy döntöttem még sem teszem. Sőt, ha ez a posztom átmegy abba, meg sem osztom. Nincs értelme. Senkit nem érdekelne, és a világmegváltás sem az én asztalom, meghagyom azt a szuperhősöknek. 

Attól még rohadjál meg kedves anyuka, Teeee, Te aki a beteg gyerekeddel voltál a Pepco-ba múlt szombaton, és még TEEE, a lófasz tudja merre voltál az üzletben a gyereked majdnem kiköpte a tüdeje egy részét úgy köhögött, csak úgy mondom hogy bele a kurvanagyvilágba, mert nem bírod megtanítani neki, hogy legyen köhirongyija, vagy a kezét tegye oda!! TE, anyaszomorító, életed legrosszabb döntése volt, hogy anyává lettél, addig még a felelősség apró szikrája is hiányzik belőled... 

Lehiggadtam. Úgy sem olvassa, és amúgy sem érdekelné, akkor is menne vásárolgatni, plázázni ha a gyereke kétszer döglene meg útközben... Ő, és agyban ugyan azon kapacitást mutató barinői, meg viszik oviba a lázas, taknyos, fosós, köhögős gyereket, csak véletlenül se kelljen már otthon foglalkozni vele... A lóvéságot nem arra vette fel, hogy foglalkozzon a gyerekkel, csak kellett hozzá. 

Kérem a szerződések átfogalmazását! Nem csak szülni kell ám bakker, hanem foglalkozni is a gyerekkel, és az ovi nem gyerekmegörző! 

Tényleg befejeztem. Nem feszegetem a témát.😠😶 

A lényeg, hogy nekem jobb ha Dani itthon maradt, és ha tehetném, úgy karácsonyig itthon is tartanám, akkor lennék csak biztos abban hogy nem lesz beteg. Mert hogy megint csak egy-két napig fog tartani ez az állapot abban biztos vagyok. Az idegrendszerem már érzi ezt a bezárkózást a lakásban, de a lelkiismeretem meg büszke, hogy mi legalább nem adunk esélyt a terjedésnek. 

Ma ha eláll az eső sétálunk egyet. Ha csak fél órát de lemegyünk. Dani jól van, meggyógyult, szóval úgy érzem kimerészkedhetünk. Ha visszaesik cserélünk apával, ő marad itthon és én megyek melóba. Egyszerűen ezt így tudjuk csak. Tavaly is ugyan ezt csináltuk.

Ebből tanulva, jövőre változtatok. Még pontos tervem nincs, de ebben az időszakban valami módon ki fogom neki hagyni az ovit. Dolgozom agyban az ügyön, de abban biztos vagyok, ennek így nincs sok értelme... 

Néhány képet megosztottam hogy Dani karkötőt fűzött, meg sütit sütöttünk, kreatívkodtunk is, meg rakodtunk a szobájában, összebújtunk tévéztünk, meg teáztunk, meg nagyokat beszélgettünk. Így telik a betegen itthon maradós napunk. Hazudnék ha azt mondanám nem tetszik. De! Jó vele itthon. Pótoltam az elmaradásaimat, meg amúgy is mindig jobban szerettem ha Dani mellettem van. 

Ha a múltra gondolok, akkor is csak arra hogyan teltek a régi őszök, amikor még nem indulgattak el így vírusok. Gyerekkoromban sok falevelet gyűjtöttünk -erre azért is volt lehetőség, mert a fákat sem vagdosták ki- majd azokat könyvekbe raktuk, szárítottuk, préseltük, és alkottunk belőle. Ilyenkor nem tudok nem arra gondolni, hogy vajon Dani mire fog emlékezni? Remélem a közös időtöltésre csak, és nem arra hogy lapátolta magába a gyógyszereket. 

Mindegy. Csak van egy szép emlékem... Egy régi ismerősöm szavai. Beszélgettünk. Az ő gyerekkoráról, és ahogy arról mesélt, meg a szüleiről.  Mind a mai napig bennem van, hogy olyan jó érzés volt hallgatni, és azóta az volt bennem ha egyszer gyerekem lesz, úgy szeretném ha felnőttként ő is így mesélne majd rólunk, meg a  gyerekkoráról. Szeretném ha Dani is úgy emlékezne a gyerekkorára, úgy mesélne majd rólunk szüleiről, olyan érzése legyen, amit akkor láttam. Nem akarom, hogy emlékmorzsái legyenek a covid alatti időről, meg az oviba se tudom ki volt a barátom, meg egyáltalán mi az, az ovi mert többet voltam beteg mint nem, és apám meg anyám elélt egymás mellett.... stb... Élményeket, és érzéseket álmodtam meg amikor Dani megszületett nem pedig ilyen állandóan betegségről szóló napokat... 

Nahh jó, lassan ébredezik Dancus. Ennyit tudtam összehozni. Egy kis emlékezős, vigyorgós, felelőtlen  plázaanyucicákat kiosztós poszt!

De hogy a régi énem is posztoljon:

2023. november 10. Ma (minden posztomnak ez a volt a címe 😂)

Ma nem sok minden történt. Reggel esett az eső, boltba mentem. Nagyon sok hülye ember volt a boltba. Velem együtt. Papírzacskóba tettem és vettem meg a pékárut. Mondtam a férjemnek jó ez a papírzacsi nem kell érte fizetni. Ekkor ő rámutatott a zacskón lévő vonalkódra. Konkrétan 3 napja lopom a zacsit a boltból. Ez kicsit megviselt, mert úgy vagyok vele ha börtönbe kell mennem akkor minimum sorozatgyilkosságért, ne  má, hogy zacsilopásért... Mindegy. Leközelebb kifizetem. Aztán főztem-sütöttem. Párolt káposzta mellé sült kolbász készült, Daninak rántott csirkemell, krumplival. Aztán mosogattam. Ja és újramostam a tegnap elfelejtett cuccokat. Dani délelőtt apával játszott, mert apa délutános, és kevesebbet találkoznak. Délután elvileg Nórival és kisfiával fogunk ahogy elnézem az esős időt csónakázni a városban egyet. Majd kiderül. Most még alszik Dani. Hát ennyi. Nem sok minden történik. 

😁😁😁😁 

Kb, ilyen tartalmú, és hosszú posztok voltak! De legalább nem szóltam be a szerintem felelőtleneknek! Akkor még pont olyan hamvasan írtam mint amilyen hamvaskorú voltam 😁😁😁

Sziasztok! 👋