Viszlát nyár. Jó hogy voltál, de jobb hogy nem vagy... Azért voltak a nyárnak jó pillanatai, főleg a Balatonon, vagy a Soproni kiruccanás.
Idénre még egy terv van most hogy így a kiruccanást említettem, és ha az még sikerül, akkor a drágámmal jól megveregetjük a vállunkat idénre. Sikerült eljutni Tatára, Balatonon is megáztattuk Danit, Soproni álma is teljesült, és még egy van idénre, de majd akkor mesélek róla, ha már van mit.
Egyéb sikerélmények is vannak, de most nem erről akarok írni.
Írni... azt kellene most írnom, hogy jajj de nem volt időm, és jajj de áhh azért nem írtam mert... de nem állítok ilyent.
Az igaz hogy elfoglalt voltam, és mindig akadt tennivaló, de ha akartam volna írni biztosan akadt volna rá lehetőség. De olyan gondolataim és érzéseim voltak, amiket szándékosan nem akartam kiírni magamból. A régi blogomba a régi énem úgy szórta volna magából, hogy csak nahh, de ha megdolgoztam azért hogy ilyen legyek aki most vagyok, szóval nem avanzsálódom vissza leszarommá...
Nem mintha érdekelne hogy ha véleményem van valamiről, akkor azt ki nem osztja, vagy mittudomén, de néha a csend szava többet ér. Többet ér számomra, mert rendelkezem azzal a türelemmel, amivel kitudom várni a karma milyen mozit rendez számomra.
Ezért voltam itt régen. Büszke is vagyok arra, hogy sikerült ezt így lépnem. Azt is megvallom hogy józan ésszel jönnek a jobb ötletek, és miután kidühöngem magam, lehiggadtam és jött a megoldás is. Sikert tudok magam mögött, és ez nem csak az én érdemem. Családos összefogós, fejet összedugós, végig gondolós, nagyokat lépős, de a tanulság a dologból, hogy nem érdemes idegbajosnak lenni, józan ésszel kell végig gondolni mindent.
Bárcsak többen ébrednének rá, hogy józan ésszel mennyivel jobb létezni.
Pedig annyi cetlim van ám amire címszavakat írtam fel, rövidke gondolatokat arról, hogy miről fogok írni, amikor itt pötyögök, most elő sem vettem a fecniket, mert ha kiadom magamból azt amit oda írtam, akkor oda minden büszkeség érzésem, amiről az előbb írtam.
Tanulságos pár nap - ennyi.
Szülinapoztunk. Danika 6 éves lett. Istenem, hiszen csak most született. Rohan az idő. Hat csodaszép év vele. Piciny csendes, nyugodt babámból, hat éves nagyfiú lett, akinek a foci a minden, és bármit megépít legoból, és ahogy ő mesél, és fantáziál, arról én csak álmodtam egész életemben. Tegnap este alkotott. Nagyon benne volt a munkában. Papírt kért, ollót, ragasztót, és filcet. Apa hiányzott neki, és apának készített meglepetést. Színezett, vágott, ragasztott, mesélte közben hogy mi készül. Nagyon precíz volt, mért, átgondolt, tervezett. Örömmel néztem, pedig nemrég még azt állították róla nem tud ragasztani....
Monológot írhatnék most de azt sem fogok. Tovább mesélek. Szóval elkészült a mű, és olyan örömmel adta oda apának. Nekem életem ezek a pillanatok. Nem az ölembe hullt, mert éppen eszembe jutott, hanem kibaszott egy fos út vezetett idáig.
"Mielőtt elítélsz vedd fel a cipőmet és járd végig az utamat, járd végig a múltamat, érezd a könnyeimet, éld át a fájdalmaimat, örömeimet. Tedd meg a lépéseket, amelyeket én megettem, és botladozz meg minden kövön, amelyen én megbotlottam. S mindegyik botlás után állj fel és és menj tovább úgy ahogy én tettem. Csak is ezután ítélkezz rólam, felettem. Akkor mondhatod hogy ismersz!"
Addig meg pofa befogva hogy tudod az életem, és mindent is tudsz. Szart se. Kicsi apró foscseppet se, ha már a véleményemet kell kiadni magamból.
6 év. És az első szülinapi buli a barátaival. Készült rá, de mennyire hogy készült, és várt. Szerintem a rendelt focis csokitorta finom volt. Ezt kiemelem, mert új helyről rendeltük, a szokott helyünkön már nem sütnek tortát. Nem rendeztem még gyerekeknek bulit, az első alkalom volt, azért utólag jutott eszembe még hogy mit hogyan kellett volna. De alapjaiban szerintem jó volt.
Amúgy is megjött az ősz, az idő már nem kedvez a játszóterezéshez, bár ha szívemre teszem a kezem bevallom kicsit azért hiányzott az átmenet. Egyik nap még megdöglöttünk kint a másik nap azt sem tudtam mit adjak még a gyerekre. Mondjuk az esőben séta is jól sikerült, jó volt.
Furcsa a hirtelen váltás. Egyik nap még jegeskávét kívánok aztán meg a meleg teát! Az utóbbi kedvemre való. Szívesen bámulok ki az ablakon az esőre, szívemnek kedves a hangulat és pillanat ahogy a buszon begubózva ülök, és olvasom a magammal vitt könyvet. Nem érdekelnek az emberek és a rengeteg negatív energia amit ontanak magukból, nem akarom hallani éppen miért morognak, és mi nem jó. Inkább viszem a könyvet és átadom magam a sztorinak. Amúgy is hosszabb járattal megyek, és örömteli az érzés olvasással tölteni az időt. Éppen ma tettem fel miket olvastam, és párról még írtam is a könyves blogomba. Majd azt is folytatom még.
Könyvem van sok, amit nem olvastam el, szóval megélem még a pillanatokat, élvezhetem az őszi esős borongós buszoszós olvasós dolgot. Itthon pedig a szeretetet. Danival alkotgatunk még és elhagyjuk az alkotásainkat ahogy tettük és várjuk ki találja meg. Van egy ilyen csoport, és Daninak nagyon tetszett ez az ajándékozós, alkotós dolog.
Mert jó adni, és mert annyira kevés is elég ahhoz hogy szebbé tegyük más napját, kedvét, mert a cél ez. A végtelen butaság kicsit sok volt...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése