Ha egy csettintéssel elintézhetném, akkor most egy eldugott helyen lennénk, emberektől távol, ahol kiszellőztethetném az agyamból a beleivódott ökörségeket. Ahol csak a csicsergő kisfiammal lennék, és mindenhez is hatalmas türelemmel álló, és bíró férjemmel. Nekem ők ketten a világ, és az a világ amit ők képviselnek, pont szuper. Ez amiben élni kényszerülünk, hát hogy is mondjam... kritikán aluli... A hétfő amúgy is kritikus nap. Rossz. Az összes nap között a legnegatívabb, a nap amit fogalmam sincs hogyan de megváltoztatnék. Pedig nem akartam olyan posztot, ami arról szól éppen mi nem tetszik, mibe tudok belekötni, és mi az amitől égnek áll a hajam. De hétfő van. Önmagában is gyötrelem, de az hogy elviszem a gyerekem oviba, ahol nincs fűtés... hááát, hogy is mondjam. Az ovi kötelező. Nem önszántamból viszem, hanem kényszerből. Mert egy okos egyszer kitalálta, hogy az ovi jó. Igazából az elképzeléssel nem volt baj, a kivitelezésbe mindig beüt valami gikszer. Azóta is. A gikszer ma a fűtés volt... Az érzés, hogy a gyerekemet ott kell hagyni egy jégverembe, hát ütős... Kiléptem az ovi ajtaján, mögöttem bent a gyerekem fagyoskodott, hát az hittem szétrúgok valamit. Semmilyen magyarázatot nem fogadok el erre. Ebben a században ezekkel a technikákkal NEM! Mesterséges intelligenciáról beszélgetünk, tesztelgetünk, meg azon agyalunk mi mindenhez felesleges már az ember, de egy épület fűtését, ahol mittudomén 150-200 gyerek tartózkodik, -mert kötelező-, és állítólag jó neki-, nem tudjuk befűteni. Vagy hússzor álltam meg melóba menet hogy vagy szétrobbanok, vagy felrúgok valamit, vagy csak beleüvöltök ebbe a csudás világba - közben hívtam a szupertürelmes férjemet, aki már melóban volt, hogy a gyerek megfagy, én meg fél lábbal börtönbe vagyok, mert csak egyszer nem fogom tudni visszafogni a dühöm...
Most nagyon azt érzem ki kell szakadnom ebből a körforgásból, mert szét*****k valamit. Túl sokat voltunk itthon, a mi kis világunkba, együtt, egyszerűen - és most visszatérve a külvilágba, nagyon leterheli az agyam. Mindig is olyan ember voltam, és leszek, aki nehezen viseli a nagyvilág dolgait. Megvan a magam egyszerű élete, és pont jó nekem benne, semmi szükségem nincs a körítésre. Ez a kitalálok ezt-azt, játszom a géniuszt, aztán semmi nem úgy működik ahogy hirdettem - hát ezt utálom. Milyen lenne ha senki nem találna ki semmit, és csak úgy lennénk?? Olyan nem lesz...
Az előző posztban írtam keresztszemes hímzésről, mint régi hobbiról. Vettem anyagot hozzá, és megmutatom mennyit haladtam. Az én világom ilyen egyszerű. Elülök a seggemen, és nem játszom a géniuszt. Ebben nincs így hiba...
Szóval ezen már látszik az Eiffel-torony csúcsa. Daninak készül. Párnahuzat lesz belőle. Már kért Big Bent is, és persze kap. Párnára. Az lesz a következő.
Fú de ellennék a világ végén a kis családommal a világtól elzárva ilyesmivel foglalkozva... Simán csinálnék egy ilyen önfenntartós dolgot, csak emberekhez semmi közöm ne legyen............
Még ha nem lenne időm varrogatni két csirketorok metszés közt se bánnám, csak nyugim lenne már... Embermentes élet - hmmmm - nyami....
Na jó, vissza a valóságba. Szóval két napi munka az amit most megmutattam. Büszke vagyok rá. Bejegyzésemre nem, a véleményemre igen. Nem így akartam megmutatni mennyit haladtam, de ma hétfő van. Nagyon hétfő. Nagyon kiakadtam és most nagyon kipihenem, és holnap nagyon kedd lesz, és ha valaki elszúrja, börtönnaplót vezetek utána....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése