Zeneterápia

 

Lehiggadtam. A mai zeneterápia segített. Meló közben bömböltettem a fülembe, a fejembe a zenét. Ilyenkor Disturbed, Trivium, Green Day, vagy magyarok közül Vad Fruttik, Zanzibar, és ma valahogy eszembe jutott a nagyon régi Bonanza Banzai is. Igaz mire a Bonanzaig értem már lehiggadtam. Valahonnan fejben előjött a Jel szövege, és most annyira jól esett a lelkemnek...

"Hogyha túl sok a baj, és őrjít a zaj, és ha nem maradt semmid, akkor engem akarj... Aki hozzád hajol, aki csak hozzád szól, Neked hinned kell bennem hát jegyzed meg jól... ....és ha nem hiszel már, és ha senki sem vár, és ha megbántál mindent, és ha késik a nyár..." - tippem sincs honnan ugrott be, de hát magam is retro darab vagyok, szóval inkább a régi zenék jönnek be. Ritkán hallgatok zenét itthon, inkább csak meló közben. De most kifejezetten jól esett.

Tegnap sikerül baromira felhúzni magam. Van amikor lepörög az emberi hülyeség rólam, de tegnap nem ment át, tombolt bennem. Este mikor lefeküdtünk még kezembe vettem a telefont és keresgettem. Minden olyant ahova elbújhatok, elmenekülhetek, elmehetek családostul, nyugiba lenni. Viszonylag embermentes, szép, fás, erdős, vizes, léleksimogató helyet nézegettem... Aki ismer, és kicsit is követte a régi Tollkóros blogom, akkor most vigyorog és tudja miről beszélek, és azzal is tisztában van, hogy még mindig egy igaz helyszerelem van a kis életemben az pedig 💕Tata💕 Igen. Igaz nem holnap , majd április környékén, de mennem kell... Ha nem akarok börtönnaplót vezetni, akkor kell ez a cél, ez a remény, hogy kapaszkodjak egy dátumba, és magam mögött hagyhassak mindent úgy hogy csak nahh... Ahogy a terv kerekedett a fejemben, úgy kezdett a lelkem javulódni. Mikor a telefont letettem Apa, és Dani aludt, a fejemben még mindig dolgozott a dolog. Már tudom mit szeretnék Daninak megmutatni mindenképpen, azt is tudom mennyi új dolog, néznivaló lett Tatán. Szóval egyre elégedettebben sikerült elaludni nekem is. Ami a lelkemben zajlott, az beleivódott az álmomba is. Ezt inkább nem fejtegetem, de jó volt reggel megébredni. Korán. 5 óra fele. Néztem a kisfiamat ahogy aludt. Olyan tiszta lelkű, és ártatlan... Persze, hogy neki csak a jót akarom. Csak a jót érdemli. És biztos vagyok benne ezer rossz dolgon fog átesni, keresztülmenni, ami a kis lelkét erősíti majd, de most én vagyok az aki védi, aki óvja, aki tanítja, és aki tegnap a szarba magára hagyta, és nekem ez szétcincálta a lelkem. Mert tegnap így éreztem magam, amikor a jégverembe otthagytam, hogy a fűtött melóhelyemre menjek, és találjam ki a nyári leállást, szabit, ügyeletet, miközben a telet sem tudják megoldani.... Nem olyan a habitusom, hogy minden szarkupacon át tudjak lépni egy vállrándítással. Megrágós, emésztős, lelkidühöngő vagyok. Utálok, belekötök, kimondom, leírom, vállalom, aztán túllépek, vigyorgok - nem őszintén, de jahh...

Velem azt csinálnak amit akarnak, azt letudom sz**ni, de a gyerekem - ő más. Nála azonnal kitolom a körmöm, azonnal hegyezgetem, és csak akkor, de csak akkor húzom vissza a hegyezett körmöket ha nem érzem a "szarszagot". Anyatigris lettem, és nem kérek elnézést érte...

Lehiggadtam. Vigyorit erőltetek magamra, aztán minden megy tovább, egészen a dátumig, aztán Tatán mindent megbocsátok....

Túlpörgök a témán, mert egy: nincs jobb dolgom; kettő: nem gondolom, hogy csak úgy át kell lépni rajta; 

Viszont lassan pihenés, és szeretném ezt nyugodtan csinálni, szóval nem hergelem a lelkem. Lassan Bóbita éneklés Daninak, és ciróka a végtelenségig, meg rejtett néma ígéret a picimnek, hogy lesz ez a világ még szép is...