Fáradtság

 

Régen voltam pötyögni. Nem volt lehetőségem. Apa 3 hetet volt délutános. Nem azért mert szereti, és mert nekünk így milyen jó volt, hanem szükségállapot miatt. Letelt. Dani 12 napot volt oviban. Rekordot döntött. 12 nap után megint beteg lett. Csúnya taknyolós, köhögős, fülfájós, és egy újdonság is felkerült a listára, most már ezt is kipipálhatjuk, nem maradt ki szottyos kis életünkből, na nem csigázlak benneteket tovább - megvolt a kötőhártyagyulladás is! Viszont Dani egy kis hősként apró pityergéssel mondhatni tűrte a szemébe cseppentést, és nagyon büszke voltam rá. Kamilla virágból teát csináltam, azzal is törölgettük a szemét, és meglepő módon hamar rendbe is jött a látókája. Bár honnan is tudhatnám mennyi idő alatt jön rendbe az ilyen, eszem ágában nincs ledoktorálni. Ezekért a tippelgetésekért nem kapok doktori fizut. Állapítsa meg az aki kap érte lóvéságot. Van nekem más melóm, tennivalóm bőven. Viszont kapóra jött hogy a szeme már okés állapotban, mert ma csoport fotózás volt oviban, és szólt az óvónéni, hogy Dani is szerepelhetne rajta. Két okból örültem ennek; az egyik, hogy annyi mindenről maradt már le a sok betegség miatt, másrészt mert oki, hogy neki még van egy ovis éve, de néhány gyerek a csoportból sulis lesz, jövőre ők már nem lehetnek rajta ilyen képen, pedig így együtt kezdték szeptemberben az új kihívást. Szóval Apával megszakértettük doki helyett hogy Dani szeme rendben, engedjük néhány perce a gyerekek közé egy fotó erejééig. Aztán jöttek is haza, és remélem hamarosan búcsút mondhatunk a takonynak is. Idén remélem kapunk a zsepigyárból valami szuper ajándékot meg egy oklevelet "Az év felvásárlói" címmel!

Apa belebetegedett a sok délutános műszakba :) Na jó csak vicceltem, nem abba, nem tudom mibe, de ő sincs a helyzet magaslatán. El is ment a házi dokihoz. Nyugodjatok le, nem vagány, időpontra ment, nem csak úgy! Covid óta időpontra lehet csak beteg az ember, ész nélkül nem megyünk doktorékhoz...

Mondjuk most sem értem lázas taknyos vírusos betegséges panasszal dokinál jelentkező emberhez miért az az első kérdés mennyi cigit szív, nem tudom. Nem értem az összefüggést, és azt sem honnan veszi, hogy mindenki dohányzik?? Életében sem szívott el egy szál cigit sem... Hála Istennek. Én vagyok a mérge nem a cigi :)

Egyébként is miért kell meglepődni a függőségeken. Az elmúlt egy évben annyi gyógyszert adtam Daninak állandó betegségek miatt, hogy semmi meglepőt nem találok abban hogy tizenéves gyerekek vállnak függővé. Ennyi kemikália valami hatással tuti van... jóhatással biztos nem... 

De hát ezt nagyjaink jobban tudják...

Mivel Apa is kidőlt együtt vannak itthon Danival gyógyulni. Nekem viszont lassan meglesz egy hónapom hogy dologok és nincs benne táppénz... Ilyen apróságoknak tudok örülni. Az élet ajándéka :) Azóta is buszozok, egészen bele is jöttem. Mondjuk egyik reggel kimaradt az a járat amivel menni szoktam, de nem estem pánikba, hamarosan jött egy hosszabb menetirányos busz. Ilyen kiránduló busszal megyek dolgozni. Viszont olyan városrészen ahol ritkán járok, szóval van lehetőségem befigyelgetni mi van arra. 

Lett egy kedvenc buszsofőröm. Azért lett kedvenc, mert ő az egyetlen aki nem rádióval szórakoztatja magát és minket, a kussban, félig aluszós állapotunkba valahova igyekvős utasokat, hanem rock zenét tol bele a fülecskénkbe. Csak rockerjáratnak hívom, és boldogságos vagyok amikor utazhatok vele. 

Negatív élményem az a sofőr, aki a lecsukott sorompónál veszett össze a tanulóvezető oktatójával, hogy neki ugyan miért kellett a tanuló vezetőnek elsőbbséget adni. Erre az oktató elmondta a miérteket, tartott ez néhány percig, majd a sofőr magába morogva a volánnál elmondta hogy ő bizony 18 éve vezet, magától tanulta meg a dolgot, és lehet akkor neki kell újra vizsgázni... Volt egy gondolatom, hogy ha sikerült a legközelebbi megállóba bejutni le kéne szállnom, mert így nem éreztem annyira biztonságba magam. Főleg az ilyen okoskodást nem szeretem, ezt a túllicitálom a másikat, és ez a fúdenagykirályvagyok stílus meg pláne nem jön be. Nem akartam volna a tanulóvezető helyébe sem lenni, aki nem biztos hogy tudta miről szól a járművek ablakából a szócsata. 

Családos élmény gyűjtésben is voltunk, de arról mesélni már nincs időm, későre jár az óra, térjünk inkább nyugovóra! Fogok majd mesélni, csak kell még egy kis idő, hogy behozzam a lemaradásaimat!