Tata
Az előző posztban írtam, hogy lenne élménybeszámolós irományom, de nem volt időm lepötyögni az átélt dolgokat. Most felidézem az emlékeimet, és elmesélem milyen szép is volt Tata - megint - mint mindig. Itt elmesélem a Facebookot meg teleszóróm majd képekkel is. Legalábbis most ez a terv, ha nem jön közbe semmi így lesz. Bár jobban szeretem a friss élményeket mesélni, mint a visszaemlékezőst, mert az érzés már más ilyenkor, de ez van. Viszont pár soros, összecsapós posztot nem akartam erről, hiszen az ember a szerelemről inkább áradozik, és aki engem régről ismer az tudja Tata nekem szerelem :)
Már a vonaton induláskor tele voltunk izgalommal, és a "menjünk mááár" érzéssel. Dani is izgatott volt, örült, hogy végre kimozdulhatunk. Még az időjárásra sem panaszkodhattunk.
Természetesen elsőre a szállás elfoglalása volt a cél. Panzióhoz érve a tulaj barátságosan, kedvesen, lazán fogadott minket. Leginkább a lazán van a hangsúly. Semmi kecmec nem volt, ahogy ő fogalmazott "Zsanikám a 4-es szoba a Tiétek, emeleten megtaláljátok, tengerre néző kilátással". Engem Tatán így fogadnak "Zsanikám". Tudják, érzik 😁
Kulcs a kezünkben, elmondta az egyetlen szabályt, hogy Panzió ajtaját mindig zárni, aztán ment is dolgára, mi pedig felmentünk a szobát megnézni. Kipakoltunk, és örömmel láttam, hogy a tenger az Öreg-tó, és bizony jó volt egyből azt látni. Minden mást magunk fedeztük fel, mivel útmutatást nem kaptunk.
A szobához tartozott egy kisebb fürdőszoba, wc, ha kötekedni akarnék akkor oda polcokat tettem volna még, de nem beköltözni akartunk, csak valahol az estét tölteni, aludni. Tisztaságra is adtam volna még de tényleg nem akarom froclizni a dolgot.
Közös konyha használatra lett volna lehetőség, de ezzel nem éltünk, nem főzni mentem, pihenni, és Tatán csavarogni amennyit csak tudunk. Kávé készítésre mentünk le Apával, de ennél többre nem érdekelt mi van ott, vagy milyen a dolog. Egyébként inkább a tisztaságba lehetne belekötni. Láttuk, hogy van hűtő, de meg sem néztünk, nem volt erre sem igényünk, de a szobába is volt egy kis mobil hűtő, inkább azt használtuk.
Előre jelzett igény esetén jakuzzi is volt használatra, volt billiárd, és nem is tudom még mi. Hirdetésben grillezési lehetőség is fel volt tüntetve, de erre a célra, amit a konyha ablakból láttunk az csupa gazzal benőt sütőhely volt. Mondjuk csak grill lehetőség volt megadva, azt nem írták oda, hogy előbb ki kell gazolni. Ezen jót mulattunk magunkba. Szóval ha valaki ilyen célokkal indult volna útnak, és tartott volna ilyesmire igényt, annak nagy csalódást okozott volna az elé táruló látvány. Mikor mi voltunk, minden szobát elfoglaltak (6 szoba volt) és senkit nem hallottunk, láttunk konyhát, jakuzzit, grillt, vagy billiárd asztalt használni. Ezt úgy értem, vagy senki nem volt elájulva a látottaktól, vagy más is úgy gondolta Tata nyújtotta látványt, és élményeket akarunk.
Pontosan ezért nem időztünk a panzióban, azonnal elindultunk élményeket gyűjteni.
Tóparton elindultunk a vár felé. Ez Dani kívánsága volt, ő mindenek előtt a várat akarta látni. Voltunk már egyszer Danival is, de akkor az időjárás nem annyira kedvezett nekünk, meg akkor csak egy napot voltunk, szóval rövidített programokkal voltunk, nem úgy mint ezen az eseményen amiről mesélek. Dani érdeklődését úgy tartottuk fent, hogy folyamatosan meséltünk neki. Milyen látnivalók vannak, mit fogunk csinálni, hogy hol eszünk, és minden ilyesmit, ami őt érdekelhet, amit várhat, vagy esetleg hozzá fűzheti azt amit szeretne. Nálunk a családban nem farkastörvények uralkodnak, a gyerekünk az életünk része, nem húzzuk magunk után mint egy kiskocsit, hanem bevonjuk a dolgokba. Kicsit félve említek meg ilyen emlékeket (megsértődések miatt), de nekem kiskoromban az volt "majd meglátod", ezt én lerázós dumának tartom, és ezért nem is alkalmazom a gyerekemnél, mert tudom gyerekként ez nem volt annyira jó érzés. Szóval ezért írtam, hogy sokat dumálgattunk közben milyen tervek vannak, és próbáltuk tartani magunkat ahhoz, amit Dani mondott, mit szeretne. Egyik ilyen volt, hogy menjünk be a várba. Nos, még oda nem értünk a várhoz, meséltünk neki arról, hogy be lehet menni a várba, de ez nem úgy zajlik, hogy belépünk, és azt csinálunk amit akarunk, hanem a vár egy múzeum, ott őrzik a történelem megmaradt részeit, tárgyait, amit meg szabad nézni, de semmihez sem szabad nyúlni. Ugye azért beszéltünk neki arról mi is az a múzeum, mert nem járt még egyben sem. Kicsinek tartottam ahhoz, hogy megértse mit is jelent ez, és hogy ott viselkedni kell, nem idétlenkedni. Mondjuk nem idétlen habitusú Dani, de jobb ha tisztában van ezzel is. Nem félek attól, hogy nem bírna magával, de elmondunk neki mindent. Nálunk ilyen a beszélgetés, nem pedig a "majd meglátod".
Nagyon izgatott volt Dani amikor a várhoz értünk. Azon izgult legyen nyitva! Nyitva volt. Családi belépőjegyet vettünk (két felnőtt, egy 5 éves gyerek) 3500ft volt. Ezért a jegyért körbe járhattuk a vár minden zegzugát. Illetve nagyjából mindent. Leírás, kiírás, történet mindenhol. Vitrinekben talált ereklyék, feliratozva, szóval sokat olvasgattunk Daninak mi micsoda. Makettek voltak arról hogyan is nézhetett ki a vár teljes pompájában, azt hiszem ez tetszett legjobban Daninak. Csigalépcső, különböző termek, és még egy interaktív történelem órába, vagy valami versenybe is belefutottunk, (gyerekeknek tartott valami volt a várban). Első közös, családi múzeum látogatás nagyon jól sikerült, és örök emléket adott Daninak, hogy bemehettünk. Ha ma megkérdezem mit tetszett neki a legjobban, mindig azt mondja, hogy "amikor bementünk a várba"!
Amikor beléptünk a várba esni kezdett az eső, és mire mindent megnéztünk, kijöttünk a felhők feladták és az eső elállt. A várkapunkál valami építési, felújítási munkák zajlottak.
Megnéztük a templomromot, a 250 éves "lebegő" platánt, a török mecsetet, a Pálma-házat, és Dani itt is felfedezést tett. Észrevette hogy a fákra fel van festve "valami". Mondtuk neki, hogy azok a jelek a túrázóknak van ott, ez adja nekik az irányt merre kell menni. Ez annyira tetszett Daninak, hogy aztán csak ment és ment előre keresve az újabb jeleket. Egyetlen dolog szomorított el... A víz hiánya. Borzasztó hogyan teszünk tönkre mindent, látványosan, és képtelenség ezt a szarcunamit megállítani. Képesek emberek egy kibaszott vállrándítással elintézni mindent, és nem érdekli őket a következmény.
Tatát a "vizek városának" nevezik, valaha a "malmok városa" névvel is büszkélkedett. Szomorú hogy nem becsülünk semmit.
Mikor Dani már fáradt a sétától, elindultunk vissza a Panzióba.
Eleget tettünk a kérésnek a délelőttöt erre szántuk. Még várnunk sem kellett a városnéző vonatra jól időzítettünk, éppen pont bent volt, csak felszálltunk rá. Kb egy órás út alatt sok új és érdekes dolgot hallottunk Tatáról. Mivel a Kálvária felé is elmentünk, így Daninak megtudtam mutatni mi lesz a következő úticélunk. Persze visszaérve a városnéző vonattal, ebédelni mentünk majd vissza a Panzióba, hogy Danit letegyük kicsit aludni. Kellett neki a pihenés nagyon.
Alvás után újra útra keltünk. Elképesztő teljesítményt nyújtott Dani, mert hatalmasat sétált! A szállásunktól egészen a Kálváriáig gyalogolt, és vissza. Ez nagyon hosszú út volt. Már meséltem más posztban hogy Daninak milyen különleges kötődése van a kereszthez, rajta lévő, emberi butaság miatt szenvedő Jézushoz. Ezért is akartam mindenképp elvinni a három kereszthez.
Annyira szeretnék olyankor belelátni a fejébe, min agyal, mi ez a kötődés, mert érdeklődésnél több. Tőlem hótziher hogy nem hallott ilyesmit, mert számomra az Istenes sztorik olyan távol vannak mint Makótól Jeruzsálem. Magamban ezt a történetet nem tudom hihetővé tenni, de Dani előtt nem fogom ezt a hit dolgot sem ócsárolni, sem tolni felé. Egész egyszerűen majd ő eldönti nagykorában hogy e kérdésben merre tart. Nem akarok egy vallást ráaggatni, ami nem biztos hogy az ő útja lesz.
Nem mindent sikerült megnézni, abból ami a terveinkben volt még induláskor, de lett még egy ürügy, hogy miért menjünk vissza Tatára 💞
Kimaradt a Fényes tanösvény, és a Malom-kert is, de Tatából sosem elég, és majd összehozunk egy újabb kikapcsolódós kiruccanást.
Az hogy Danira milyen hatással volt mi sem bizonyítja jobban mint hogy hazaérve az első mondata az volt a betondzsungelunk közepén "Anya, itt nincs annyi fa mint Tatán"...
Végszónak éppen jó, igaz, és elgondolkodtató...
Menjetek Tatára ☝💕
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése