2024. június 1., szombat

7vége

 

Szia Olvasgató!

Jöttem picit pötyögni. Ez egy pihenéssel egybekötött iromány alkotás lesz. 

Ezen szombaton úgy döntöttem, nem dolgozom, legalábbis melóhelyen nem. Itthon kapcsoltam rá a tennivalók elvégzésére, ezért a szentháromság letudva! (Főzés, mosás, takarítás, -ámen) 

Ez a hét gyorsan telt el, sok tennivalóval. Ami említést igényel az, az ovis év vége. Ez is eljött. Eme alkalom óhatatlanul az ember eszébe juttatja a tavalyi helyzetet. Amikor még azt sem tudtuk mi lesz (ovibezárás) hogy lesz, milyen lesz a folytatás. Aztán eltelt máris az első ovis év az új oviba. Többen hittétek Dani is iskolás lesz, de nem, még nem. Még egy ovis éve van, évvesztes. Abból a szempontból örülök, hogy a mostani énjét még nem tudnám elképzelni iskolában. Még kell egy év fejlődés neki. Viszont ami kezd lassan biztossá válni, -hogy balkezes lesz. Figyelem, ahogy itthon alkotunk, rajzol, színez, eszik, legoból épít, kardozik - dominánsabb a bal keze. Családunkban nem jellemző a bal kezesség, újdonság ez. De már olvasgattam mennyi mindent alakítottak ki balkezeseknek, szóval megoldható lesz. Kis különlegesem 💖

Nyári tervben van egy kis Balatoni nyaralás, mint tavaly. Dani már többször kérdezi mikor megyünk. Az idő hiszem hogy elröppen addig, és újra mehetünk pihenni, kikapcsolódni egy jót. Tavalyi jól sikerült, és mivel maradt el olyasmi amit nem néztünk meg, idén pótoljuk. 

Tervben van még az olvasás is, kicsit hanyagoltam mostanában, pedig tengernyi könyv vár rám. Mostanában nem "gyilkoltam" sem könyvben, sem podcast-ben. Zenét hallgattam. Lelkemnek arra volt igénye. Általam kedvelt zenék nem Danibarát "muzsikák", vagy legalábbis nem akarom, hogy ilyesmit hallgasson egyenlőre, így aztán akkor zenézek ha akad lehetőségem. Szóval nosztalgiáztam a napokban. Nem vagyok képben az új dalokkal sem, pótoltam a lemaradást egy kicsit. 

A beszélgetős podcasteket részesítettem előnybe. Vagy öregszem, és jobban érdekel a duma 😁 De nem politikai marhaság, hanem amolyan pszichológiai okosságok. Vagy találtam "igaz történeteket". Jókat hallgattam akár Tibeti kirándulásról, vagy éppen egy nőről, aki elvesztette korán a férjét, és hogy nem bolondult meg egyedül maradva egy csöpp újszülöttel, és egy régi iskolai csínytevés jóvá tételét hallgattam meg. Mindegyik sztorinak volt tanulsága is, és jól esik ezeken elmélkedni. 

Június van, az én hónapom. Ekkor születtem, kicsit több mint 20 éve😁😁😁😋Nem kívánok semmit szülinapomra, mindenem megvan. Minden elérhető úgy értem. A mindenkitől távol eső tópartos erdővel kerített vityillóm még nincs meg de van még 27 napotok megszerezni és meglepni vele, csak úgy mondom. Torta nem szükséges, nehogy azt higgyjétek telhetetlen vagyok. Máris izgulok 😜

Na lassan befejezem a pötyögést, és az álmodozást is! Szép estét kívánok! 🌜

    

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

2026.01.01.

    Minden Kedves Olvasgatónak Boldog  Új Évet Kívánok! Szeptemberben volt az utolsó bejegyzés a blogomban. Annyi mindenről tudtam volna pöt...