Dani később aludt el mint szokott. Délutáni pihenőjét alussza. Nem sokat hagyom aludni, mert aztán este nem akar. Az egész napunk csúszott időben. Hétvégén mindig hagyjuk aludni reggel addig amíg jól esik neki. Ezért van a pihenő nap.
Bolttal kezdtem a napot, aztán Janival szavazni mentünk. Gyorsan ment a dolog, hazafelé sietősen jöttünk, mert Danit mamára hagytuk. Önmagában ezzel nem lenne probléma, de amióta anyu nincs teljesen jól, csak egészen rövid időkre kérjük hogy segítsen. Daninak meg nem volt kedve velünk jönni a szavazásra, de nem baj, így azért gyorsabbak voltunk.
Egyik kötelesség így letudva, aztán belevetettem magam a következőbe: eltüntetni a baktériumok 99,9%-át minden honnan is. Külön dicséretet érdemel Dani, mert kértem hogy pakolja össze a szobáját, mert oda is megyek felmosni, és bár sejtem, hogy apa segített neki, de olyan szép rendes szoba fogadott, hogy csak nahh! Egyébként azt nagyon szeretem Daniban, hogy ha megkérem akkor csinálja. Azt nem állítom, hogy egyből ugrik, és lelkesen kezdni, de ahogy benne van a melóba belelkesedik. Majd hogy ne legyenek útba, vagy hogy egyedül gyorsabban haladok, vagy azért mert különben is lent sokkal jobb az új puskával zombikat lőni apa levitte játszóterezni Danit, én meg munkálkodtam ezerrel.
Miután megnyugodtam, hogy fénylik, és tiszta minden, átadtam magam a főzés örömeinek. Ezt szeretem csinálni a legjobban. A konyha olyan nekem mint kényszerzubbonyosnak a gumifalu szoba,- megnyugtat. Ilyenkor jönnek a podcastek, hallgatok ezt-azt, vagy röhögjetek ki, de nagyon szeretem például Szécsi Pál zenéit hallgatni. Egyébként Daninak rántott csirkemellet sütöttem petrezselymes-rozmaringos serpenyős újkrumplival. Szereti a fűszeres ízeket, úgy veszem észre. Persze nem esem túlzásba, de akarom, hogy ismerje az ízeket, hiszen annyiféle jó létezik. Ezt üzenem leginkább az Eatrendnek, aki olyan ócska szendviccsel "lepte" meg a gyerekeket, amihez nekem pofám nem lenne!
Eatrendnél ezt hívják margarinos korpás zsemlében toast felvágottas és jégcsapretkes szendvicsnek. Ha a jégcsapretket nem látod, akkor nem a te készülékedben van a hiba, hanem mert kifizettem azt is, és nincs... Se uborka, se paradicsom, se paprika helyette ha éppen a retek elfogyott, vagy mittudomén... Számomra ez minősíthetetlen. Mivel más választásom nem nagyon van csak erre a szarra bízni a gyerekem étkezését, így itthon törekszem arra, hogy ne utáljon enni ez a gyerek.
Nem tudom... Azt hiszem itthon ha egy ilyent tálalnék a gyerek meg a férjem elé, visszaküldenének a konyhába, hogy próbáljam meg még egyszer, hátha jobban sikerül, de ez....
Nem tudnék konyhán dolgozni. Saját karom vágnám le, ha ilyent kellene bárki elé letennem. Sírva könyörögnék tálaláskor, hogy ne egyék meg ezt...
Mindegy. A lényeg hogy a lelkiismeretem úgy diktálja, hogy itthon tanítsam meg a gyereknek hogy a konyha egy jó hely, és ott jó dolgok születnek azoknál, akik figyelnek egy kicsit a részletekre.
Na de ott tartottam, hogy mit főztem Daninak, és hogy milyen jót evett, amitől aztán megjött a kajakóma, és mindenféle kecmec nélkül ment az ágyikóba aludni. Ez az amikor nem tudok mit mondani az óvodában miért nem akar aludni. Olyan ebéd után, amit az Eatrend ebédnek nevez, örüljünk hogy csak nem alszanak a gyerekek...
Vár még rám egy vasalós maraton is, jó kis gőzmóka napzárásnak.
Jövőhét megint egy tele tervekkel teli napokból álló hét lesz majd. Legfontosabb hogy lesz benne dokis nap Daninak, aztán majd 'megaszondják hogyan tovább. Jani reggeles lesz, aminek örülök, mert ilyenkor nem maradok el semmivel, együtt is vagyunk.
Na most befejezem, haladni kell tovább a tennivalókkal! Nektek is mindenféle jó házi szórakozást :)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése