2024. december 24., kedd

Kiskarácsony, nagykarácsony

 

Percek óta nézem az üres lapot, hogy még pihenek egyet, és megiszom a kávémat, addig az ujjim se tétlenkedjenek, írok.  Mai első kávém. Most van időm ülni, és élvezni a frissítő, illatos italom. Még sokáig fent leszünk, megtehetem, hogy most pótoljam. Kisfiam két napos folyamatos izgalom, és alig alvás után, délután egy hatalmasat aludt. Hagytuk kipihenni magát, hogy nyugtassa meg az idegeit. 
Alig bírt magával, tele volt izgalommal, türelmetlen várakozással, és millió kérdéssel a Jézuskával kapcsolatba. Feszültségét oldjam, na meg a tennivalóim sokaságán segítsek, idén kicsit korábban díszítettük fel a fát mint ahogy eddig minden évben szoktuk. A fa díszítés lekötötte viszonylag hosszú időre. Közben rengeteget beszélgettünk, és füllentettem nagyokat neki a Jézuskáról. Legfőképpen az érdekelte, hogy vettem rá a Jézuskát, hogy előbb hozza a karácsonyfát. Amit egyáltalán nem értett, hogy a dobozban, amibe a gömbök voltak, hogy a fenébe tett a Jézuska egy tejfölös dobozt, amibe azok a kis kampós drótok voltak, amivel ezt-azt a fára lehet akasztani. Okozott némi fejtörést egy pillanatra, hogyan magyarázom ki a tejfölös doboz rejtélyét, mert felkészületlenül ért a kérdés, de kidumáltam magam, és tereltem mással a figyelmét. Idén Dani szobájában áll a karácsonyfa, és mikor kész lett egész délután a szobájában volt. Élveztem mert nyugodtan tudtam készülődni, ténykedni, csak döbbenettel néztem be a szobájába, hogy még mindig ott van, elvan. Megszoktam, hogy körülöttem forog, és csicsereg. 
23-án már reggel beköltöztem a konyhába. Este hulla fáradtan meg ki. Sütiket, és a salátákat készítettem el. Amikkel kész lettem:
-joghurtos céklasaláta, franciasaláta, majonézes krumplisaláta, ecetes krumplisaláta. Sütöttem zserbót, pudingkockát, mákos szeletet, diós szeletet, fanta szeletet. 
Második éve nem sütök bejglit. Tavaly szintén csak ilyen egyszerű sütik voltak, és elfogytak, a bejgli mindig megmaradt. Meg különben is Lili sütött, és hozott is, szóval, tényleg semmi dolgom vele :)
Éjjel nem sokat aludtunk, mert Dani totál kész volt, hogy éjjel jön a Jézuska. Mindenáron meg akarta lesni a Jézuskát. Miközben a Jézuska, alig élt, aludni szeretett volna, de csak vártuk, és vártuk hogy Dani végre aludjon el! Apa, volt a Jézuska, ő csempészte a fa alá az ajándékokat, és szerintem már aludt amikor visszajött az ágyba:) Alig múlt el hajnal négy, amikor Dani felébredt, hogy történés van. Bújt hozzánk, és csillogó szemekkel annyit mondott "Boldog Karácsonyt!"
Hiába aludtunk keveset, nem bántam a korai ébredést, kilenc órára kész voltam a székelykáposztával. Talán délre mindennel is, Dani végigmutatta az ajándékait Liliéknek. 

Szeretem a karácsonyt, még ha hulla fáradtá is tesz. Szeretem azt az izgalmat Danival, szeretem látni az örömét, szeretem a csillogást, hogy szép minden, és hangulatos.

Mondjuk a hangulat tág fogalom, maradjunk annyiban kizárom a negatív dolgokat. Ez lesz az újévi fogadalmam is. Látom, hallom, tapasztalom, de megtartom a rosszat, nem írom le. Megemésztem magamtól, ha már változtatni nem tudok. Burokban sem akarok élni, csak a lelkemnek lesz jobb. 

Kiskarácsony, nagykarácsony. Kívánom, hogy Mindenkinek örömökben, és szeretetben teljen az ünnep. Legyen Mindenkinek kellemes, és boldog. Pihentető, és csillogósan különleges. 

Boldog pillanatot kívánok Neked Kedves Olvasó!
   


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

2026.01.01.

    Minden Kedves Olvasgatónak Boldog  Új Évet Kívánok! Szeptemberben volt az utolsó bejegyzés a blogomban. Annyi mindenről tudtam volna pöt...