A gondolataim betűvé formálása helyett -és ez önmagában tök szomorú- döntöttem úgy még januárban, hogy találok más utat, lehetőséget, és módot arra, hogy a frusztrációmat levezessem. Könnyű itt a szavakkal játszani, de nem hozott megoldást, és ezért úgy döntöttem, kicsit parkoló pályára állítom a dolgot, és jöjjön valami új. Szeretem a változásokat, új energiát hoznak, adnak, ezért aztán fogtam magam és máshol, máshogy merültem el a gondolataimban.
Leporoltam a futópadot, és megbeszéltem vele, hogy ő meg én mostantól nagyon jó barátok leszünk. Aztán a konyhában is szereztem új barátokat, és néhány régitől elváltam. Az új barátaim segítettek eddig 10 kilótól megszabadulni, és a lelkem békéjét némileg helyre billenteni. Mivel ezek a barátságok még tartanak, és még folyamatban van, hogyan mélyítsük tovább, ezért eme számomra egyik legkedveltebb dolgot, mint a betűvetés, úgy gondolom, még hagyom egy helyben porosodni. Nem örökre, nem, azt nem bírnám ki. Most már tudom merre kell mennem a lelki békém felé, csak még nem értem oda... Viszont ahogy az idő telik, úgy vágom a centit... Így is, úgy is.
Az újfajta életmód új dolgokat hoz magával, néha még meg is lepődöm. Az egyik ilyen amikor a futópadon lehunyt szemmel csak a zene ritmusára figyelve szedem a lábam, és rovom a kilométereket, úgy hogy ezen információ a lekevesebb az életemben. A zene - na az más. Nem elsőre, de végül megtaláltam azt aminek ritmusát fel tudom venni, és hunyt pilláim mögött nem visszafogott tombolásba kezdek. Bemelegítésnél még lazább, könnyedebb zene, aztán tőlem teljesen szokatlan módon merülök el Imperio Atlantis-ába, és addigra a fáradság jóleső érzése, az izzadság legördülő cseppjei miatt már elképzelem Atlantist, és ha szerencsém van még Aquamen is felbukkan képzelt világomban, de addigra már Gigi D'Agostino adja a ritmust és a L'amour Toujours. Na és ehhez fogható retro, de mindenképpen számomra kellő ritmusú zene adja meg a lendületet. Próbáltam mindezt szívemnek kedves zenével is, egészen más stílussal, de pontosan ezért más energiák akartak felszabadulni, és nem akartam egyszer csak leugrani a gépről és dühömet levezetve lerúgni a virágokat a komódról egy hangsúlyos "Bassza meg!" kíséretében. Meg kellett találnom a lelki béke útját, és ha ehhez retro tuctuc-ot kell hallgatnom, és lehunyt szemmel elmerülni a tisztító gondolatokba, akkor inkább az lesz.
Figyelmemet tereli az edzés végén érzett zsibbadó érzés a testemben. Jóleső fáradtság foglalja el a gondolatok helyét a fejemben. Mire lezuhanyzom, és hagyom a testem pihenni kicsit, már nem jönnek az idegesítő monoton megoldásra váró gondolatok. Az idő - majd helyére teszi a dolgokat.
Az idő...
Lassan beíratás lesz a suliba. Kisebb suli bemutató lehetőséget kapott a gyerekem úszásóra keretében, és arra bizony szívesen elvittük. Mondjuk úszósapka vásárlás egy kihívás volt, de csak találtunk egy üzletet, ahol lehetett venni, gyereknek, és nem azt a hajattépő típust. Ha valamivel el lehet venni egy gyerek kedvét az úszástól, na akkor az a hajtépő úszósapka. Csak úgy mondom. Szóval eljött a nap, amikor mehetett az úszásra. Az ötlet remek volt a gyerekem szerint, de milyen az már hogy anyu nem lehetett ott, így aztán volt egy kisebb pityergés amikor az úszást oktató "néninek" átadtam a szemem fényét... Nem, nem én sírtam, hanem a gyerekem. Ismeretlen dolog volt ez, meg félt hogy ő vízbe fog fulladni, nem is fog leérni a lába, satöbbi felesleges para. Hiába mondtam milyen jó lesz, ő rettegett, és volt egy kis sírás.
Az egy órát az iskola előtt várakozva töltöttem. Jöttem-mentem sétáltam, belemerültem a gondolataimba, elképzeltem a gyerekem ahogy a medencébe pancsol, majd egyszer csak észre vettem egy kislányt, aki könyvet olvasott.... Akkor leírom még egyszer. EGY KISLÁNY KÖNYVET OLVASOTT! Igazi könyvet. Papírlapos dolog tele betűkkel.... Van remény az emberiség megmentésére. Ők fogják-ezek a fiatalok.
Szerencsémre volt lehetőségem belehallgatni két anyuka beszélgetésébe, hogy mennyire nehéz két gyerekkel, aztán tovább álltam mert tuti ezeknek fegyvert tartottak a fejükhöz hogy márpedig szülsz kettőt és kész.... Nem. Az agyam mentem január óta ezen és hasonló faszságoktól, így gyorsan tovább álltam, és vártam az idő múlását.
Az aulába lépve gondoltam megvárni az utolsó 5 percet még az úszásóra letelik, de abban a pillanatban nyílt is az ajtó és intettek hogy mehetünk, bemehetünk segíteni a gyerekeknek.
Kis ázott, vizes csibém szemüvege hiányában nagy, tágra nyílt szemekkel nézett körbe, mikor intettem neki várok rá, jöjjön. Még töröltem, öltöztettem, mesélt és mesélt, hogy mikor mehetünk újra, és nyakig ért a víz, és még trükköket is csináltak. Sehol nem voltak a félelem könnyei, helyette egy hatalmas élménycunami zúdult rá!
Ezekből táplálkozik a lelkem. Majdnem hagytam hogy a nyílt gonoszság felemésszen, de még a blogom porosodott addig a lelkem kivirulni kezdett. Keresem a lehetőségeket a nyugalomhoz ezért a fő, kedvenc idézetemmel erősítem a mindennapjaimat:
"....minden társaságnak szüksége van egy emberre, aki emlékezett minket arra, hogy a gondolkodás nem mindenki számára alapértelmezett beállítás."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése